Sport

2017.12.14. 20:22

A miskolci dzsúdós Gercsák Szabina Szentpétervárott tartja a zárórát

Miskolc - Oroszországban fejezi be az idei esztendőt a Miskolci Judo Club kiválósága.

Miskolc - Oroszországban fejezi be az idei esztendőt a Miskolci Judo Club kiválósága.

Gercsák Szabina csütörtökön utazik Szentpétervárra, ahol World Masters versenyén a 70 kilós súlycsoportban lép tatamira.

Tisztes helytállást

– Szombaton lesz a mérés, vasárnap pedig a verseny – közölte Flórusz János vezetőedző. – A rangos eseményen minden súlycsoportból a világranglista első tizenhat helyezettje szerepel, tanítványom pillanatnyilag a tizenharmadik, így jogosult a fellépésre. A mesterek tornájáról el kell mondanom, hogy kissé rosszkor tartják, miatta ugyanis csaknem egy hónappal ki kellett tolni az idényt. Most átmeneti időszak van: a pihenőidőt nem tudtam kiadni, az alapozást pedig még nem kezdhettük el, de ez van, minden évben így lesz, ehhez a tempóhoz igazítjuk a szakmai tervünket. Szabinával szemben nem állítok fel különösebb elképzelést, csak annyit kérek tőle, hogy tisztességesen álljon helyt a világbajnokságéval azonos ponterősségű viadalon.

Gercsák olimpiai „rohama” egyébként 2018 májusában a Kínai Nagydíjjal kezdődik. Erről ezt mondta Flórusz János:

– Roppant nehéz időszak elé nézünk. A 2020-as tokiói ötkarikás játékok kvalifikációs menetelése majdnem két esztendeig tart. Legalább húsz ilyen-olyan szintű viadalon kell majd rajthoz állnia annak érdekében, hogy a kiküldetéshez szükséges pontmennyiséget „összekaparja”. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy – akárcsak Rio de Janeiro előtt, ahová végül nem jutott ki – körbe kell utaznunk a Földet…

ÉM-KT


A magyarokról

Hat magyar cselgáncsozó lép tatamira az évzáró Mesterek Tornáján. A magyar küldöttség névsora, férfiak: Tóth Krisztián (90 kg, KSI SE), Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE). Nők: Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya), Pupp Réka (52 kg, Atomerőmű SE), Karakas Hedvig (BHSE, 57 kg), Gercsák Szabina (70 kg, Miskolci JC).

A Mesterek Tornája (World Judo Masters) 2010 óta íródó történetében eddig hat magyar szerzett érmet: Joó Abigél egy ezüsttel és egy bronzzal volt a legeredményesebb, Bor Barna egy ezüst-, Mészáros Anett, Csernoviczki Éva, Ungvári Attila és Karakas Hedvig pedig egy-egy bronzérmet nyert eddig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!