Sport

2017.10.25. 19:48

51. Aquaprofit Mecsek Rallye - Nyertek, de mumus maradt

Miskolc, Pécs - Balogh János és Holczer Dániel győzött a 3-as kategóriában, de a bajnoki címet már nem tudják megvédeni.

Miskolc, Pécs - Balogh János és Holczer Dániel győzött a 3-as kategóriában, de a bajnoki címet már nem tudják megvédeni.

Izgalmas verseny zajlott Pécsett, a szezon utolsó előtti bajnoki futamán, ahol több bajnoki cím is gazdára talált. Az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye programja Európa-bajnoki szintűre sikerült, mivel régen autózhatott a mezőny hét különböző gyorsasági szakaszon egy verseny alatt. A Balogh János, Holczer Dániel kettős több szempontból is kétkedve állt oda a rajtvonal mögé. A pilóta lába még nem volt százszázalékos, valamint az eddigi pécsi futamok mindig váratlan feladatok elé állították a párost az elmúlt években.

- Tudtuk, hogy ez egy nehéz verseny lesz a változatosságából adódóan, bár az időjárás megkegyelmezett nekünk, hiszen kitűnő, októberi száraz napsütésben autózhattunk a három nap alatt – értékelt a futamot követően a 3-as kategória győztese. - Nagy kihívás volt, mivel szombaton öt különböző pályát kellett teljesítenünk, ami ritkaság számba megy a hazai futamokon, de ennek köszönhetően igazi vérbeli ralin vehettünk részt. Tudtuk, hogy mit szeretnénk, de bizonyos tekintetben be voltunk korlátozva, leginkább az én teljesítményem miatt, mivel az elmúlt három hónapban sokat romlott a fizikai állapotom. Ezt leginkább azon éreztem, hogy nem olyan bátran kezdtünk az első körben, mint ahogy szoktunk. Érzésre jónak tűnt, de a stopper mást mutatott, így az első két gyorson tetemesebb hátrányt gyűjtöttünk össze. Ez egy visszacsatolás volt, hogy ezt most elrontottuk és a ritmusunkban is érződött némi probléma.

A második körnek kicsit nagyobb akarással és más ritmusban vágott neki az EVO IX-essel induló duó. Ezen a három gyorsaságin, amit csak egyszer kellett teljesíteni kicsit már felzárkóztak

- A napot a két szűk erdei pályán zártuk Trefort-pusztán és Máré-várán, amiket már más stílusban sikerült teljesítenünk, mint első nekifutásra. A rengeteg felhordás miatt azonban már teljesen más arcát mutatta a nyomvonal. A nap krónikájához még hozzátartozik, hogy a golgotai pályára nagyon felspannoltam magam, és összeszedtem egy sérülést, megütöttem a bordám az ülésben. Ez a vasárnapunkat nagyban meghatározta.

A verseny befejező napján két klasszikus szakasz várta az állva maradt csapatokat. Az orfűi körgyorsasági, és a Kemping-Árpádtető pályák már a mezőny nagy részének ismerősek, mégis nagy kihívást jelent mindenki számára.

- Életem egyik legviszontagságosabb versenynapja volt. Kialudtam a bordafájdalmam és úgy éreztem rendben leszek, de az első pályára menet gumimelegítés közben mozdítottam pár határozottabbat a kormányon, és akkor éreztem, hogy a probléma és a fájdalom továbbra is fennáll. Közben a mezőny elejéről Gergőék egy defekt és az ebből fakadó késés miatt kiestek, így az élre álltunk. A szervizparkban Matics Zsoltitól kaptam pár tapaszt az oldalamra, ennek köszönhetően az utolsó két gyorsra úgy tudtunk kimenni, hogy éreztem: képesek leszünk befejezni a Mecsek Ralit. A hétvége utolsó felvonásaként a Főtéren megtartott célceremónián végül a kategória győzelemnek örülhettünk, de nem lehettünk önfeledten boldogok. Nyertünk, ám nem tudtunk ott autózni az abszolútban ahol szoktunk és azt elvárjuk magunktól. Az utolsó gyorsasági szakaszon, a Power Stage-n megszerzett pontokkal kategóriatársaink, Matics Misiék megszerezték az idei bajnoki címet, így ezúton is gratulálunk nekik – fogalmazott sportszerűen Balogh János.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!