Sport

2017.09.30. 17:55

Műfüves pályát kaptak a hejőszalontaiak

Hejőszalonta - A létesítményt pénteken délelőtt adták át a 872 lelkes településen.

Hejőszalonta - A létesítményt pénteken délelőtt adták át a 872 lelkes településen.

A község apraja-nagyjának jelenlétében Anderkó József polgármester elmondta:

– A 20×40 méteres komplexum 25 millió forintba került, az 5 millióra rúgó önrészt saját magunk, közmunkából teremtettük elő, 20 milliót a Belügyminisztériumtól kaptunk, pályázati úton. Kosárlabdapályát csináltunk mellé, ezen még apróbb csinosításokat kell végeznünk. A pályákat a labdarúgóink, az iskolások, az óvodások és a felnőttek is használják majd.

Volt hozzá akarat

– Hejőszalontán mindig történik valami – mondta avatóbeszédében Tállai András államtitkár, a térség országgyű­lési képviselője, aki az alkalomból a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgóinak aláírásával ellátott labdákat hozott ajándékba. – A mai nap előzménye: évekkel ezelőtt majdnem összedőlt itt az öltözőépület, amelyet azóta átépítettek, most pedig a helyi akarat már létrehozta a műfüves pályát is.

- ÉM-KT -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!