Sport

2017.09.20. 11:09

Kiss Pál Tamás: Az Eb-bronzérem a bizonyíték

Miskolc - A magyar rallycross legjobb eredményét érte el a miskolci autóversenyző.

Miskolc - A magyar rallycross legjobb eredményét érte el a miskolci autóversenyző.

A rallycross Európa-bajnokság idényzáró futamán, Lettországban a harmadik helyen végzett Kiss Pál Tamás a Supercars kategóriában, és a Rigában gyűjtött pontjaival az összetett pontversenyeben is a dobogó harmadik fokára jött fel a miskolci pilóta. A Speedbox Racing Team versenyzője ezzel az eddigi legjobb magyar eredményt érte el a szakág legerősebb kategóriájában, a négykerék-hajtású, 600 lóerős autókat felvonultató géposztályban.

Nagy reményekkel

Kiss Pál Tamás nagy reményekkel állt rajthoz, az összetett pontversenyben az 5. helyről szeretett volna hat pontot faragni riválisaival szemben, hogy elérje a dobogó harmadik fokát. Ehhez a 2015-ös Európa-bajnok Tommy Rustadot hat ponttal kellett megelőznie, a korábbi vb-futam-győztes Robin Larssonnál pedig leg­alább egy ponttal kellett többet szereznie.

– Az első előfutamban rögtön Rustaddal kerültem össze, de őt sikerült magam mögött tartanom, és másodikként értem célba. A következő futam már esőben zajlott, és bár az első rajtkockából indultam, ez nem jelentett előnyt, hiszen nekem kellett sepernem a vizet, de ennek ellenére sikerült az élen végeznem. Az időm az összetett eredmények alapján a második volt, így tovább nőtt az előnyöm a riválisokkal szemben – sorolta Kiss Pál Tamás a múlt szombati eseményeket.

Vasárnap újra vizes pályán kezdtek a versenyzők, és baj történt, mert a kétkörös bemelegítés során a miskolci pilóta Peugeot-jából elkezdett ömleni az olaj. Kiderült, hogy a váltóolaj folyt a kocsiból, és fél óra volt arra, hogy rendbe hozza a szerelőcsapat a gépet, ami sikerült, de mindenkiben benne maradt az a kérdés: kibírja-e a végéig?

– Ekkor döntöttem úgy, hogy minden futamon igyekszem a maximális különbséget kiautózni Larssonhoz és Rustadhoz képest. Ezért a harmadik előfutamon Marklund és Bryntesson mögött maradtam, nem is támadtam őket, mert a cél az volt, hogy az idő jó legyen. Működött a taktika, a harmadik helyem a harmadik időt is jelentette a harmadik előfutamban. Negyedszerre a száraz harmadik rajthelyről életem legjobb rajtjával sikerült elindulni, és meg is nyertem a futamot – mondta büszkén Kiss Pál Tamás.

Nagy csata volt

Az előfutamok eredményei alapján a második helyen jutott az elődöntőbe a miskolci pilóta, és ekkor ott tartott, hogy Larssonnál kettő, Rustadnál pedig hat ponttal szerzett többet. Vagyis az Eb-dobogó harmadik fokához már csak maga mögött kellett tartania a két vetélytársát. A 47-es rajtszámú versenyző ekkor megint annyira gyors volt, hogy újabb futamgyőzelemmel jutott a döntőbe.

– A nap utolsó futamában, a fináléban már csak az Eb harmadik hely lebegett a szemem előtt – tudtuk meg a Speedbox RT pilótájától. – Nagy üldözéses csata volt a döntő, amelyben meg is csúsztam, és végül úgy döntöttem, hogy a biztonságot választva, beérem a harmadik hellyel, mert tudtam, hogy ez az összetett Eb-bronzot jelenti a számomra – mondta Kiss Pál Tamás.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a miskolci autóversenyző második teljes Eb-szezonjában a dobogón végzett, ami a tavalyi ötödik helyhez képest jelentős előrelépésnek számít a 35 autós mezőnyben.

– Óriási sikernek számít ez az év, a Peugeot-val versenyző csapatok közül a legjobbak lettünk, erre különösen büszke vagyok, és ezek mellett a csapatomra is, akik megmutatták, hogy egy kis magyar alakulat képes a rally­cross legmagasabb szintjére jutni. A verseny után minden riválistól átjöttek a mérnökök és gratuláltak ahhoz, hogy gyakorlatilag négy futamból odakerültünk a dobogóra, hiszen Norvégia csak az első kvalifikáció első kanyarjáig tartott a számunkra – jelentette ki a miskolci sportember.

Jó irányba indult

Kiss Pál Tamást az öröm óráiban arról is kérdeztük, hogy egy ilyen esztendő után mi lehet a cél a következő évben, hogy az Eb-n szerepel-e, vagy a világbajnoki sorozatra nevez.

– Bár 2014 végén sokan csodálkoztak, amikor a rallycross felé nyitottam, de azt hiszem, mostanra nem hagytam kétséget senkiben afelől, hogy jó irányba indultam el – válaszolta a pilóta. – Ami pedig a jövő évet illeti: az autó elvileg, nagyon kis apróságokkal kiegészítve, alkalmas lenne rá, hogy a több versenyből álló világbajnoki sorozaton vegyek részt.

- KPTTeam -


Rallycross: a tények

A rallycross Európa-bajnokság Supercars kategóriájának végeredménye:

1. Anton Marklund 129 pont,

2. Thomas Bryntesson 101,

3. Kiss Pál Tamás 90,

4. Robin Larsson 88,

5. Tommy Rustad 86,

6. Alexander Hvaal 61.


[related-post post_id="3620099"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!