Sport

2017.07.10. 09:10

Nem sikerült a címvédés a miskolci acélosoknak

Budapest - A 12. Hungarian Bowlt szombaton rendezték meg Budapesten.

Budapest - A 12. Hungarian Bowlt szombaton rendezték meg Budapesten.

Miként 2016-ban, úgy idén is a Miskolc Steelers és a Budapest Cowbells készülődhetett a fináléra, egy illusztris helyszínen, a Hidegkuti Nándor Stadionban. Tavaly egy, az utolsó pillanatban szerzett touch downnal a borsodi acélosok szerezték meg az aranyérmet, ám az akkori nyerőember, Troy Rice eltiltás miatt nem állhatott a címvédő rendelkezésére – viszont az oldalvonalnál, a csapattal ott lehetett. A kezdőrúgást Meskó Zoltán, korábbi NFL-döntős játékos végezte el.

Nyerte a párharcokat

Miskolci támadással, akciókkal kezdődött az első negyed, Jordan pontos, szenzációs passzát Benson kapta el. A fővárosiaktól Agyeman szorult ápolásra, aztán éppen nem ért el TD-t Benson, 1 yardnál esett le a földre, miután társa remekül játszotta meg. Pár másodperccel később azonban Jordan begyömöszölte magát a vonalon túlra, majd az extra pontot Jónás szerezte (7-0). A „kolomposok” támadóegysége is harcolt az előrehaladásért, el is érték a first downt. Váry passza találta meg Czirókot, aki lerázta magáról Jónást (7-6), aztán Szentirmai vágta be a jutalompontot (7-7).

A második negyedben egy field goal jelentette a pontokat a miskolciaknak, Sviatkó G. 42 yardról vágta be a labdát (10-7). A saját „negyveneséről” indulhatott a Cowbells, ami nem volt rossz helyzet, közben Boros rontott neki Schwaknak. Szépen védekezett Ushenko, nem tudott pontot szerezni a budapesti együttes. Benson továbbra is nyerte a maga párharcát, később Nagy N. ugrott be, kissé kijött szorult helyzetéből a Steelers. 30 yardról támadhatott a Cowbells, még 4 perc volt ebből a felvonásból. Váryra érkezett meg Stadler, előbbinek esélye sem volt eldobni a labdát. Czirók eladta a játékszert, Eaton kezében landolt, s nem budapesti elkapókézben. First downt ért el a Cowbells, volt még hátra 6 másodperc, indítottak, de rosszul, ugyanis Szabó M. interceptionjéval zárult a meccs első fele.

Pontok nélkül

A második félidő Cseperkáló nagy futásával indult, Váry passza Cziróknak pedig már TD-t jelentett a Cowbellsnek (10-13), Szentirmai nem hibázott az extránál (10-14). Jordant állították meg a budapestiek, majd Ushenko ért el first downt. Steelers-időkérés után Jordan indult meg nagy rössel, Nagy K. kapta le. A szakvezető, Eaton nem vette át jól a labdát, Magyar kaparintotta meg, jött is a csapata. Jordan passzát húzta le Benson, Demeter nagyon lemaradt róla.

A negyedik 12 perc első szakaszában Nagy K. zárta ki Bensont a saroknál, a 16 yardos vonalról indulhattak az „acélosok”, Ushenko kezéből kiperdült a labda. Field goal kísérletnél Jordan maga indult a rúgás helyett, amely után a fővárosiak jöhettek. Zax sem tudta megszelídíteni a labdát, továbbra is a saját térfelükről indulhattak akcióba. Hat percen belül járt a mérkőzés, pörgette az órát a Cowbells, aztán 2.45 perccel a vége előtt a Steelers csapatidőzött. Eaton védekezett jól, Szentirmai vagy 30 centivel elhibázta a field goalt, maradt az állás. Támadtak a borsodiak, face maskkel (sisakrángatás) kapott újabb esélyt a piros együttes, majd Nagy K. volt Bensonon. Óriásit harcoltak a miskolciak, de már csak 40 mp volt a „zárásig”. Demeter védekezett nagyot, Jordan nem tudott passzolni, lebirkózták, így bajnok lett a Cowbells, amely így visszavágott a tavalyi vereségért. A Steelers tavaly május 14-ét követően szenvedett újra vereséget, s ezzel ezüstérmesként zárta az évadot.

Amerikai futball: a tények

Miskolc Steelers – Budapest Cowbells 10-14 (7-7, 3-0, 0-7, 0-0)

Budapest, 4350 néző. V.: Zsidai.

A Miskolc Steelers pontszerzői: V. Jordan (1 TD, irányító futás), Sviatkó G. field goal (3 pont), Jónás M. extrapont-rúgás (1 pont).

Eaton Demetrius Lamar, a miskolciak vezetőedzője: - Nagyon szerettük volna megvédeni a címünket, sajnos nem sikerült. Jó meccset játszottunk a Cowbellsszel egy szép stadionban, gratulálok a csapatnak az egész szezonban nyújtott teljesítményhez, ellenfelünknek pedig a győzelemhez.

- ÉM-MI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!