Sport

2017.07.06. 16:07

Miskolc Steelers: Hisznek abban, hogy győzhetnek

Miskolc - Szombaton Budapesten rendezik az idei amerikaifutball-döntőt, a Hungarian Bowlt.

Miskolc - Szombaton Budapesten rendezik az idei amerikaifutball-döntőt, a Hungarian Bowlt.

Elérkezett az utolsó meccséhez a honi amerikaifutball-bajnokság legmagasabb osztályának, a HFL-nek a 2017-es küzdelemsorozata. A finálét szombaton 18 órától a fővárosban rendezik, a nemrégiben átadott Hidegkuti Nándor Stadionban, a két résztvevő a Budapest Cowbells, valamint a címvédő Miskolc Steelers lesz. A borsodi acélosok tegnapi sajtótájékoztatóján először arról érdeklődtünk, hogy mi a helyzet Troy Rice ügyével, aki a Budapest Wolves elleni elődöntőn olyan szabálytalanságot követett el, amiért kizárták, és egymeccses eltiltást kapott.

– Próbálkoztunk, megtettük az szükséges lépést azért, hogy Troy játszhasson, de a szövetség elutasított bennünket, a fellebbezést – mondta Eaton Demetrius Lamar vezetőedző-játékos. – Érdekes, mert az NCAA szabályokat alkalmazzák Magyarországon, viszont az amerikai verzióban létezik félmeccses eltiltás is, teszem azt, ha valaki egy mérkőzés második félidejében követ el olyan szabálytalanságot, ami eltiltással jár, akkor a következő találkozó első félidejét hagyja ki, de a másodikban már ott lehet a pályán. Itt azonban úgy döntöttek, hogy nem ezt alkalmazzák, hanem bevezették az egymeccses eltiltást. Szóval a MAFSZ önállóan dönt, dönthet bizonyos kérdésekben.

Nélküle is tudták

Miként próbálják meg mindezt, az egyik legjobbjuk hiányát megoldani, illetve mennyivel lesz szegényebb ezzel a nézőközönség? – tettük fel ezt a kérdést is a tengerentúli szakvezetőnek.

– Tény, hogy Troy mind a támadó, mind a védekező szekciónknak meghatározó alakja, de azért vagyunk egy csapat, hogy az ilyen helyzetekre megoldást találjunk, hogy aki éppen az ő helyén kap szerepet, az akarjon bizonyítani – fogalmazott Eaton Demetrius Lamar. – Volt olyan szituáció, amikor magam is kiestem, sérülés miatt, de nélkülem is tudtuk hozni az adott meccseket, úgyhogy nem kell keseregni, pozitívan kell hozzáállni a döntőhöz, mert így is meg tudjuk oldani. Ha a Cow­bellsnél azt gondolják, hogy egy ember miatt vagyunk ott, ahol vagyunk, akkor azt rosszul gondolják. Mindketten ismerjük a másikat, s általában az előző csatából indulunk ki, nekik plusz magabiztosságot adhat Troy hiánya, ami azonban bennünket nem gyengít meg. A második kérdésre az a válaszom, hogy a szurkolók szegényebbek lesznek egy élménnyel, mert nem láthatják Magyarország egyik legjobb futballistáját.

A Steelersnél van jó pár ukrán játékos is, így arról is faggattuk a szakmai munka felelősét, hogy velük miképpen dolgoznak együtt?

– Rengeteg helyen játszottam és voltam már edző, s mindenhol találkoztam ezzel a problémával, hogy az adott csapat egy része nem tud megjelenni a közös edzésen – fogalmazott Eaton Demetrius Lamar. – Mivel már túl vagyunk jó pár meccsen, beszélgetésen, nem gond, ha fizikai voltukban nincsenek itt, mert van telefon, e-­mail, skype, el tudom küldeni a stratégiát.

Az adott pillanatra

Felvetettük még azt is, hogy a felsőzsolcai elődöntő közben többen – így maga a szakvezető sem – volt jól a nagy melegben, illetve felhoztuk közelmúltbéli kézműtétét is.

– Személy szerint jobban örülök a hűvös időjárásnak, mint a kánikulának, de a döntő pár órával később kezdődik majd, mint az elődöntő kezdődött, s az utolsó negyedben várhatóan már sokkal kellemesebb lesz a időjárás – válaszolta a vezetőedző. – Két hete a Wolves sátor alatt volt, mi nem, mégis mi győztünk. A sérülésemről annyit: a csontnak hat-nyolc hétre van szüksége ahhoz, hogy összeforrjon, én most a hatodiknál tartok. De majd teszem a dolgom, nem erre fogok figyelni, hanem arra, hogy az adott pillanatban mit kell csinálni.

Bízz magadban!

Az amerikai szakembert arról is megkérdeztük, van-e valami hitvallása, amit pályafutása elejétől hordoz magával, amiben hisz?

– Az egyik a „még egyet” hozzáállás – tette hozzá Ea­ton Demetrius Lamar. – Ha kondizunk, akkor az, hogy csinálj még egy gyakorlatot, ha a pályán vagyunk, akkor az, hogy szükséges még egy play, egy touch down, egy tackle. A másik a „Bízz magadban!” felfogás, amikor otthon az egyetemre jártam, akkor ez volt a szlogen. Mert ha egy csapatban mindenki bízik, akkor minden egyes játékos azonos szinten lesz és akkor közösen képesek megvalósítani azt, amiben együtt hisznek. Mi most abban hiszünk, hogy győzni tudunk szombaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!