Sport

2017.06.24. 10:44

Miskolc Steelers: nem számít semmi, ami előzőleg történt

Miskolc - Szombaton 15 órától HFL-elődöntőt játszik a Miskolc Steelers amerikai­futball-csapat Zsolcán.

Miskolc - Szombaton 15 órától HFL-elődöntőt játszik a Miskolc Steelers amerikai­futball-csapat Zsolcán.

Már nem sok van hátra az idei honi élvonalbeli amerikaifutball-bajnokságból (Hungarian Football League, HFL), a csapatok – a még érdekelt négy – az elődöntőt vívják a hétvégén. Az egyik párban a címvédő Miskolc Steelers és a Budapest Wolves harcol a július 8-án a budapesti Új Hidegkuti-stadionban sorra kerülő fináléba jutásért, míg a másik ágon Eger Heroes – Budapest Cowbells találkozót rendeznek.

Sok minden elvonhatja

A borsodiak igazán impozáns mérleget mutattak fel az alapszakasz során, hiszen mind az öt riválisukat megverték, természetesen közte a mostani elődöntős ellenfelüket is. Az utolsó mérkőzést három hete rendezték, így először azt kérdeztük Eaton Demetrius Lamartól, a Miskolc Steelers vezetőedzőjétől, hogy ezt az intervallumot hogyan, mivel töltötték.

– Európában nem könnyű ilyenkor együtt tartani csapatot, edzést vezényelni teljes létszámban, hiszen kiváló az idő, elkezdődött a nyár, máshol járnak az agyak, sok dolog van, ami elvonhatja a figyelmet, szóval emiatt az volt a leglényegesebb, hogy minden egyes tréningen az elődöntővel foglalkozzunk, ez legyen csak a fókuszban, semmi más – jelentette ki a tengerentúli szakvezető, aki 2007-ben IFAF szervezetnél világbajnok volt Japánban az amerikai válogatottal.

Hogy mik lehetnek a kulcspontok a mai, Felsőzsolcán 15 órától kezdődő (TV: Digi­Sport1) elődöntőben?

– Nem komplikált a válasz, ami az, hogy nekünk kell megszereznünk a vezetést, hogy a Wolves-nak kelljen jönnie utánunk, és ne nekünk utánuk – fogalmazott Eaton Demetrius Lamar. – Ez azt eredményezheti, hogy nem a „farkasok” játéka, terve fog érvényesülni, hanem a mienk. De ehhez tényleg mindenkinek mindent meg kell tennie a pályán, és be kell tartani a taktikai utasításokat. Körülbelül ugyanarra számítok a Wolves-tól, mint a korábbi találkozónkon, de biztos készülnek egy-két új figurával, elemmel. Azért különösebben nem aggódom, mert ha azt tesszük, amit eddig, akkor nem történhet baj.

Tartogathat meglepetéseket

Amint az szóba került, a „miskolci acélosok” korábban ebben az évadban már megverték soros ellenfelüket, ilyen szempontból egyszerű a dolguk…

– Ez nem így van, mert az amerikai foci minden pillanatban tartogathat meglepetéseket, váratlan fordulatokat – mondta az amerikai tréner, aki játszani is fog az elődöntőben. – Érdekes egy ilyen helyzetnek a pszichológiája.

Egyrészt van az a csapat, jelen esetben mi, amely nemrég győzött a másik együttes ellen, és ezzel összefüggésben a játékosok elhiszik, elhihetik, hogy ezt ismét meg tudják csinálni. Ez jó. Viszont ennek a másik oldala, hogy a nyertes csapat futballistái úgy gondolják, automatikusan, hogy ha győztek akkor, akkor ez másodszorra is könnyen megy majd.

Ez utóbbit kell kivenni a fejekből. Illetve ott van az ellenfél, amely először kikapott, viszont szintén célja a döntőbe kerülés, s ezért maximálisan küzdeni fog, ebben biztosak lehetünk. Tehát ez az elődöntő egy teljesen új meccs lesz, nem számít semmi, ami előzőleg történt.

Próbálja elhessegetni

Megértettük Eaton Demetrius Lamar érveit, de azért csak szóba hoztuk neki a július 8-i finálét…

– Tény, nehéz nem gondolni rá, hiszen két hét múlva rendezik. Ugyanakkor nekem edzőként a munkám része az is, hogy a srácok ilyen irányú gondolatait most elhessegessem, hogy a sorban előttünk lévő meccsre figyeljenek. Az országos szervezetnek sikerült egy gyönyörű, új építésű stadiont megszereznie a fináléra, lesz televíziós közvetítés, remek körítés, de sokadszor mondom: még nem tartunk ott, hogy ezzel foglalkozzunk – mondta az edző.

A szombati meccsre a belépő 1000 forint, viszont 14 év alatt ingyenesen lehet megtekinteni az összecsapást.


Amerikai futball: út az elődöntőig

Miskolc Steelers

Március 26.: Miskolc Steelers – Budapest Cowbells 36-14

Április 23.: DAK Acél Dunaújváros Gorillaz – Miskolc Steelers 14-27

Május 7.: Budapest Wolves – Miskolc Steelers 23-35

Május 20.: Miskolc Steelers – Győr Sharks 21-13

Június 3.: Eger Heroes – Miskolc Steelers 34-40

Budapest Wolves

Március 25.: DAK Gorillaz – Budapest Wolves 41-23

Április 22.: Eger Heroes – Budapest Wolves 7-49

Május 7.: Budapest Wolves – Miskolc Steelers 23-35

Május 21.: Budapest Cowbells – Budapest Wolves 21-14

Június 4.: Budapest Wolves – Győr Sharks 57-44


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!