Sport

2017.06.06. 13:36

Háromból három – Újabb versenyt nyert Kiss Pál Tamás

Miskolc, Máriapócs - Maximális pontszámmal nyerte a bajnoki címvédő Kiss Pál Tamás a Total Rallycross Országos Bajnoki III. futamot Máriapócson, és ezzel tovább növelte előnyét a hazai bajnokságban.

Miskolc, Máriapócs - Maximális pontszámmal nyerte a bajnoki címvédő Kiss Pál Tamás a Total Rallycross Országos Bajnoki III. futamot Máriapócson, és ezzel tovább növelte előnyét a hazai bajnokságban.

A háromból két előfutamot megnyert, a harmadikon második lett, majd az elődöntő futamában is az elsőként ért célba, végül a döntőt is megnyerte Kiss Pál Tamás. A miskolci versenyző ezzel elérte a hétvége előtt kitűzött célját, sőt a beállítások terén is sikerült előre lépnie a csapatnak. A versenyhétvégére a soron következő európa-bajnoki futamok miatt felújított motorral és új szoftverrel érkezett a SPEEDBOX Racing Team Peugeot 208 WRX versenyautója, ezért fontos volt, hogy a sikeres szereplés mellett a beállítások terén is előrelépett a csapat.

„Az előfutamokon kettős kihívás előtt álltunk, mert úgy kellett finomítani az új motort és a friss szoftvert, hogy közben fűtött a visszavágás vágya Kárai Tomi ellen. Sikeresek voltunk, hiszen az első két előfutamot megnyertem, a harmadikban pedig a rajt után második helyre kerültem, de ez, mint utóbb kiderült kulcsszerepet játszott. Próbáltam keresni a helyet, ahol megelőzhetem Tomit, meg is találtam, de nem akartam kockáztatni, ezért nem próbálkoztam. Mindketten utazunk a norvég Eb futamra, vigyáznunk kellett egymásra nem kockáztathattam egy ütközést.” – mondta Kiss Pál Tamás.

Az elődöntőben külön versenyben futott a két rivális, így elmaradt az újabb csata. A SPEEDBOX csapatánál azonban aggódva figyelték a köridőket, mert elmaradtak a megszokottól. A futamot így is megnyerte Kiss Pál Tamás, de a hajtáslánc hibájára gyanakodott. A rövid szervizidőszakban előbb féltengelyt cserélt a csapat, de nem az volt a probléma oka. A megoldáshoz nemzetközi segítség kellett.

„A barcelonai Eb második helyünk után a Peugeot Sport vezetői is felfigyeltek ránk, és azóta is figyelemmel kísérik a szereplésünket. Talán ennek is köszönhető, hogy mikor megkérdeztük a francia motorépítő Oreca céget, mi lehet a probléma, azonnal kiemelt figyelmet kaptunk. Online összeköttetésben voltunk a központjukkal, és szerencsére tökéletesen működtek együtt a mi csapatunk és az ő mérnökeik, így hamar meglett a hibás szenzor, ami a gondokat okozta.” – mesélte a kalandos javítást Kiss Pál Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!