Sport

2017.06.03. 15:33

Fontos versenyhétvége következik Kiss Pál Tamás számára

Miskolc - Első helyen áll a hazai rallycross bajnokságban a címvédő Kiss Pál Tamás, és az idei harmadik futamon fontos lépést tehet a címvédés felé.

Miskolc - Első helyen áll a hazai rallycross bajnokságban a címvédő Kiss Pál Tamás, és az idei harmadik futamon fontos lépést tehet a címvédés felé.

A rallycrossra is igaz, hogy okosan kell versenyezni, és ezen a pünkösdi hétvégén erre készül Kiss Pál Tamás. A miskolci versenyző újra hazai pályán versenyez, mert már tradíció, hogy a pünkösdi hétvégén a magyar mezőny újra a Rabócsiringen találkozik. Visszavágóra számít mindenki, hiszen Húsvétkor hatalmas csatában nyert Kiss Pál Tamás, aki a Total Rallycross Országos Bajnoki III. futamán ismét nyerni szeretne, de most az előfutamokon is begyűjtené a maximális pontszámot. A nagy ellenfél most is Kárai Tamás lesz, és a SPEEDBOX Racing Team Peugeot 208 WRX-e újabb fejlesztésekkel érkezik a hétvégére.

„A héten megérkezett a felújított motorunk Franciaországból, amihez egy újabb szoftvert is kaptunk. Beépítettük az autóba, tökéletesen működik, így a most következő bajnoki futamon és a rákövetkező hétvégi norvég és svéd Eb hétvégén is egy szinte új, ereje teljében levő motorral indulhatok. A szünetben átnéztük az autót, kicseréltünk minden alkatrészt, mert most következik a szezon három legfontosabb versenye.”– mondta Kiss Pál Tamás.

A hazai pályának számító Rabócsiringen mindig fantasztikus hangulatú hétvégéket él át a SPEEDBOX csapata, de ez a verseny egy újabb lépcsőfok lesz, hiszen az egyik meghatározó partner, a TOTAL a verseny névadója.

„Egy nagyszabású TOTAL napot tartunk a versenyhétvégén, érdemes lesz többször ellátogatni a csapatunk főhadiszállásához, mert meglepetésekkel készülünk a nézők számára is. A versenyzés élményét is megpróbáljuk megmutatni néhány szerencsés nézőnek, a sátrunknál levő TOTAL standon regisztrálók közül kisorsolunk három szerencsés nyertest, akikkel a bátyám ifj. Kiss László, aki 2008 Magyar Rallycross Bajnoka, autózik egyet a pályán, a csapat EVO VI-os Mitsubishijével.” – árulta el az egyik meglepetést Kiss Pál Tamás.

A címvédő a szokásos magabiztosságával, de mégis némi izgatottsággal készül a vasárnapi és hétfői megmérettetésre, mert ezeken a futamokon mindig sok miskolci szurkoló bíztatja. A nyár eleji időjárás is tökéletes a rallycrossra, remélhetőleg napsütéses Pünkösd várja majd a versenyzőket és a nézőket.

„Szép időt jósolnak, és ehhez majd az autót is be kell állítani, mert nagyobb tapadásra számítok, mint a húsvéti versenyen. Nagyon várom már az újabb csatát Kárai Tomival, szeretnék revansot venni, és ezúttal az előfutamokat is megnyerni. Bízom benne, hogy most a döntőben is meglátjuk mindketten a kockás zászlót. Okosan kell versenyeznünk, mert kedd reggel mindketten indulunk Norvégiába az Eb futamra, így az is fontos lesz, hogy vigyázzunk egymásra. Remélem, a többiek is figyelnek majd kettőnkre a rajtoknál, hiszen az Eb futamon a magyar rallycrosst is képviselni fogjuk.” – fejezte be Kiss Pál Tamás, aki eddigi két győzelmével 59 ponttal vezeti a bajnokságot, az Európa-bajnokságban pedig második helyen áll.

A jó szereplés a TOTAL Pünkösdi Rallycross Parádén újabb komoly lépés lehet a bajnoki cím felé, mert a hazai bajnokságban második Max Pucher nem nevezett erre a futamra, a harmadik Kárai Tamás 44, a negyedik Vass Zoltán pedig 40 ponttal áll a listán.

- Speedbox Racing Team -


A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:

  • 2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
  • 2017.04.16-17. Rabócsiring – 1. hely
  • 2017.06.04-05. Rabócsiring
  • 2017.08.05-06. Kakucsring
  • 2017.08.26-27. Gerinbach
  • 2017.10.07-08. Rabócsiring
  • 2017.10.21-22. Szlovákiaring
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!