Sport

2017.06.28. 20:18

EL-selejtező - A Vasasnak lesz a legnehezebb dolga

Budapest - Három magyar csapat is megkezdi szereplését csütörtökön a nemzetközi kupaporondon: a Videoton a máltai Balzannal, a Ferencváros a lett Jelgavával, míg a Vasas az izraeli Beitar Jerusalemmel találkozik az Európa Liga-selejtező első fordulójában.

Budapest - Három magyar csapat is megkezdi szereplését csütörtökön a nemzetközi kupaporondon: a Videoton a máltai Balzannal, a Ferencváros a lett Jelgavával, míg a Vasas az izraeli Beitar Jerusalemmel találkozik az Európa Liga-selejtező első fordulójában.

A legnehezebb feladat előtt a bajnoki bronzérmes angyalföldiek állnak, s ez még akkor is igaz, ha tíz napja felkészülési meccsen 2-1-re legyőzték ellenfelüket, akik tavaly a selejtező negyedik fordulójáig jutottak. A piros-kékeknél nagy játékosmozgás nem volt nyáron, de több válogatott futballistájuk hiányozni fog: Korcsmár Zsolt eligazolt a dán Midtjyllandhoz, míg Berecz Zsombor és Vaskó Tamás sérülés miatt nem állhat Michael Oenning vezetőedző rendelkezésére. Az első, idegenbeli összecsapást, amely 18.45-kor kezdődik, zárt kapuk mögött rendezik meg.

A legkönnyebb riválist a bajnoki ezüstérmes székesfehérváriak kapták a múlt hétfői sorsoláson. A szigetországi rivális a papírforma szerint nem okozhat gondot a Videotonnak, ugyanis mindössze harmadszor szerepel a második számú európai kupasorozatban, de az előző két évben egyaránt már az első körben búcsúzott. A felcsúti Pancho Arénában 20.45-kor kezdődő első felvonáson debütál a szerb Marko Nikolic, a Videoton új vezetőedzője.

A Magyar Kupa-győztes Ferencváros ellenfele, a Jelgava is tapasztalatlannak számít nemzetközi színtéren, mindössze ötödik alkalommal szerepel az Európa Ligában, csakhogy tavaly egészen a harmadik körig jutott, többek között a Slovan Bratislavát kiejtve. A zöld-fehérek ezzel szemben éppen az elmúlt évek fiaskóit szeretnék kijavítani, ugyanis az elmúlt három alkalommal váratlanul korán búcsúztak. Tavaly a Bajnokok Ligájában az albán Partizani jelentette a végállomást, míg előtte az EL-ben a horvát Rijeka és a bosnyák Zeljeznicar is kettős győzelemmel ejtette ki az FTC-t.

A Ferencváros nyáron igyekezett megerősíteni a keretét, hat játékost igazolt, köztük a magyar válogatott Priskin Tamást, továbbá Bőle Lukácsot és Otigba Kenneth-et.

A visszavágókat jövő héten rendezik: a Videoton kedden látogat Máltára, míg a Ferencváros és a Vasas csütörtökön lép pályára Lettországban, illetve a Szusza Ferenc Stadionban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!