Sport

2017.03.06. 14:11

Csak a kapufákig jutottak a kövesdiek a Vasas ellen

Mezőkövesd - Szombaton a Vasas ellen lépett pályára a labdarúgó NB I-ben a mezőkövesdi együttes.

Mezőkövesd - Szombaton a Vasas ellen lépett pályára a labdarúgó NB I-ben a mezőkövesdi együttes.

A honi futball élvonal 22. fordulójában a hétvégén a tabella első felében tanyázó együttesek randevúztak egymással a dél-borsodi város stadionjában. Volt miért törlesztenie a Kövesdnek, amely az ősszel a legnagyobb vereségét éppen az angyalföldiekkel szemben szenvedte el, szeptember 24-én 4-0-ra kikapott az Illovszky-stadionban. Igaz, akkor még egy „másik” alakulat kapott ki egy másik edzővel, a jelenkori hazai szakvezető, Sivic Tomislav nem számíthatott most az eltiltott Hudákra, a sérült Balogh B-re, illetve a szintén maródi Tujvelre. Ugyanakkor bevetette a kedden igazolt balbekket, Marko Dinjart.

Csak ritkán tudtak

A meccs első öt percében a házigazdák bal oldala volt az aktívabb, előbb Molnár iramodott meg a pálya ezen részén, de nem adott be jól, aztán kevéssel ezután ugyaninnen jött egy bejátszás, de ez sem okozott gondot a Vasasnak. Ekkor viszonylag nyugodt mederben csordogált a mecc­s, a Kövesd nagy hangsúlyt fordított arra, hogy amikor a térfelén zajlott a játék, ne nagyon „éljen” a Vasas. Komoly lehetőség nélkül ment le az összecsapás első negyedórája, Nagynak volt egy kimozdulása a kapujából, de még arra is ügyelt, hogy ne lépjen ki a labdával a 16-oson túlra. Az enyhe mezőnyfölényben lévő budapestiek a 20. percben megszerezték a vezetést: a szabadrúgásból érkező magas labdát a borsodiak védelme nem tudta tisztázni, és az ötös környékén sem figyeltek eléggé, így Ristevki a hálóba lőhetett. A hátrányban lévő házigazda próbálkozott az eredmény megváltoztatásával, a 32. perben Veselinovic kapott jó átadást, kilépett a bal összekötő helyén, de éles szögből fölé lőtt. Nem sokkal ezt követően, szöglet után, Burmeister csúsztatott közelről, Dombó tisztes távolról nézte, ahogyan a labda elkerüli kapujának jobb oldalát. A kövesdiek csak ritkán tudtak eljutni a budapestiek büntetőterületének előterébe vagy azon belülre, az igazi tavaszi, napos időben a Vasas nyújtott jobb teljesítményt. A 45. percben Diallo kellemetlenkedett az ellenfél kapuja előtt, mintha Burmeister kezéhez hozzáért volna a játékszer, de a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra.

Rákapcsoló Sivic-gárda

Az öltözőből visszaérkezve támadóbb szellemben kezdett futballozni a Mezőkövesd, két esetben leshelyzet befolyásolta a továbbiakat. A pozitív attitűd azonban gyorsan elszállt, mert a védelemben három új embert bevető házigazdák nem tudták sem Hangyát, sem Bereczet megfogni, és utóbbi kettőre növelte együttese előnyét. Százhúsz másodperccel ezután szépíthetett volna a Zsóry, csakhogy Strestik a kapufát találta telibe, Veselinovic pedig közelről fölé fejelt. Remili is pontatlan volt ziccerben, majd megint a rákapcsoló Sivic-gárda előtt adódott gólszerzési alkalom, amely újabb két kapufában jelentkezett. A szerencsének köszönhetően átélte ezen – számukra – kritikus pillanatokat a Vasas, vagyis a Pauljevicék nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz, és az idő is ellenük dolgozott. A Mezőkövesd ennek ellenére igyekezett mindent beletenni a meccsbe, és Kink is lehetőséget kapott Sivic Tomislavtól. Azonban Michael Oenning is taktikázott, aki úgy látta, hogy neki a középpályán és a védekezésben kell friss erőt bevetnie. Kink megtornáztatta Nagy G-t, ebből sem lett szépítés, az angyalföldiek biztosan tartották a 2-0-t, sőt Gaál a 89. percben a harmadikat is belőhette volna, de Dombó éppen úgy ért a labdához, hogy az elsuhant a ketrec bal oldala mellett. A Vasas a megszerezett 3 ponttal folytatja harcát a bajnoki címért, a Mezőkövesd maradt 30 ponton, a középmezőnyben.

Jegyzőkönyv

Mezőkövesd Zsóry FC – Vasas FC

0-2 (0-1)

Mezőkövesd, 1800 néző. V.: Erdős (Tóth II., Szalai).

Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó (5) – Farkas (5), Szeles (4), Damcevski (4), Dinjar (5) – Tóth (5) – Pauljevic (5), Strestik (5), Diallo (5), Molnár G. (6) – Veselinovic (5). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Vasas FC: Nagy G. (5) – Burmeister (6), Vaskó (6), Ristevski (6) – Szivacski (5), Korcsmár (5), Berecz (6), Hangya (6) – Saglik (6), Ádám (5), Remili (5). Vezetőedző: Michael Oenning.

Csere: Remili helyett Gaál (5) a 60., Diallo helyett Kink (5) a 67., Saglik helyett Debreceni (-) a 72., Hangya helyett Manjrekar (-) a 73., Pauljevic helyett Orosz (-) a 77. percben.

Sárga lap: Tóth a 37., Hangya a 48., Manjrekar a 86. percben.

Gólszerző: Ristevski (0-1) a 20., Berecz (0-2) az 50. percben.

Sivic Tomislav: – A legjobb meccset játszottuk az idén, de nem volt szerencsénk. Volt egy 11-es gyanús helyzet is az első félidőben, ám a Vasas jelenleg jobb, szervezett masszív csapat, amelyik tudja, hogy mit akar. Mi az út elején tartunk, sajnálom a kapufákat, amik nem mentek be. De nem panaszkodom, ha így folytatjuk tovább, akkor ezt vissza fogjuk kapni a sorstól. Sok gólt kapunk pontrúgásból, már nem merek odanézni, ha ilyen szituáció van.

Michael Oenning: – Elégedett vagyok a mutatott játékkal és az eredménnyel is, az tükrözi mindazt, amit ma játékban láthattunk. Úgy érzem, hamarabb is eldönthettük volna ezt a meccset, azt el kell ismerni, hogy néhány komoly helyzete akadt a Mezőkövesdnek is, de azt hiszem, kontrolláltuk a találkozót. Megyünk tovább, szeretnénk minél több győzelmet gyűjteni.

A gólok története

20. perc: a bal szélről végzett el sza­­bad­rúgást a Vasas: a labdát Remili adta be, Vaskó a túloldalon visszafejelte kö­zép­re, először Saglik a kapufát találta el közelről, majd a kipattanót Ristevski lőtte a kapuba, 5 méterről, 0-1.

50. perc: Hangya iramodott meg a bal oldalon, az alapvonalról visszaadta a középen érkező Berecznek, aki jobbal a kapu baloldalába lőtt, 8 méterről, 0-2.


OTP Bank Liga, 22. forduló:

A tabella:

1. Videoton FC 22 12 5 5 47-20 41 pont

2. Budapest Honvéd 22 12 4 6 35-21 40

3. Vasas 21 11 5 5 33-19 38

4. Ferencváros 22 9 8 5 35-27 35

5. Mezőkövesd Zsóry FC 22 8 6 8 24-29 30

6. Újpest FC 22 7 9 6 33-32 30

7. Paksi FC 22 7 9 6 25-25 30

8. Swietelsky-Haladás 21 8 5 8 24-26 29

9. Debreceni VSC 22 6 6 10 23-27 24

10. MTK Budapest 22 5 8 9 17-27 23

11. Diósgyőri VTK 22 6 3 13 26-45 21

12. Gyirmót FC 22 3 6 13 10-34 15

A 20. fordulóból elhalasztott Vasas-Haladás mérkőzést március 16-án pótolják.

A 23. forduló programja:

március 11., szombat:

  • Ferencváros-Swietelsky Haladás 15.30
  • Videoton FC-Diósgyőri VTK, Felcsút 15.30
  • Debreceni VSC-Paksi FC 15.30
  • MTK Budapest-Vasas 15.30
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Gyirmót FC 15.30
  • Újpest FC-Budapest Honvéd 18.00

  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!