Sport

2016.12.02. 13:58

Labdarúgó NB I - Mezőkövesdre utazik a címvédő

Budapest - A címvédő Ferencváros a szezon egyik meglepetéscsapatához, a Mezőkövesdhez látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Budapest - A címvédő Ferencváros a szezon egyik meglepetéscsapatához, a Mezőkövesdhez látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Az FTC hullámzóan teljesít a szezonban, de a legutóbbi körben sikerült legyőznie hazai pályán a Gyirmótot, s szombaton is a három pont megszerzésének reményében lép pályára. Thomas Doll csapatának azonban nem lesz könnyű dolga, mivel a Pintér Attila vezette újonc nagyon masszívan futballozik az elmúlt hónapokban, s már hat mérkőzés óta veretlen az NB I-ben. A két gárda szezonbeli első meccsén 2-2-es döntetlen született a Groupama Arénában.

A két együttest öt pont, s mindössze három hely választja el egymástól a tabellán, a Ferencváros a harmadik, szombati riválisa pedig a hatodik.

Hosszú ideje a Vasas áll a bajnokság élén, ám ez könnyen megváltozhat szombat estére, ugyanis az angyalföldiek az utóbbi időben jó formát mutató Diósgyőrt fogadják, mely legutóbbi két meccsét megnyerte, s ezzel az utolsó, 12. helyről a kilencedikre lépett előre. A Vasas viszont négy meccse nyeretlen, s előnye már csak egy pont a második Videoton, kettő a harmadik FTC és három a negyedik Budapest Honvéd előtt, azaz ha most sem nyer a piros-kék együttes, szinte biztosan hátrébb csúszik.

A Videoton játékosainak a hétközi kínos kupakudarc után kell pályára lépniük Debrecenben. A harmadosztályú Budafok elleni Magyar Kupa-búcsú után a székesfehérvári vezetők pénzbüntetést szabtak ki, s azt várják, hogy az évből hátralévő két meccsen hat pontot szerezzen az együttes. Így Debrecenben is győznie kell, s erre a DVSC formáját látva minden esélye megvan. A magyar labdarúgás elmúlt több mint egy évtizedének legeredményesebb gárdája ugyanis az egész szezonban szenved, a Magyar Kupából már szeptemberben kiesett, a bajnokságban 17 meccsen mindössze ötször győzött, s csupán a nyolcadik, 10 ponttal lemaradva hétvégi ellenfelétől.

Az élcsapatok közül papíron egyértelműen a Honvédnak lesz a legkönnyebb dolga szombaton, ugyanis a sereghajtó, hat meccs óta pontot sem szerzett Gyirmóthoz látogat.

OTP Bank Liga, 18. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencváros 15.30, v.: Szabó Zs.

MTK Budapest-Újpest FC 15.30, v.: Bognár (+FOTÓ)

Vasas-Diósgyőri VTK, Bozsik Stadion 15.30, v.: Vad II.

Gyirmót FC-Budapest Honvéd 15.30, v.: Pintér

Paksi FC-Swietelsky Haladás 15.30, v.: Solymosi

Debreceni VSC-Videoton FC 18.00, v.: Erdős

A tabella:

1. Vasas 17 9 4 4 27-17 31 pont

2. Videoton FC 17 9 3 5 37-18 30

3. Ferencváros 17 8 5 4 33-24 29

4. Budapest Honvéd 17 8 4 5 27-17 28

5. Swietelsky-Haladás 17 7 4 6 20-20 25

6. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 6 5 19-21 24

7. Újpest FC 17 5 8 4 27-25 23

8. Debreceni VSC 17 5 5 7 20-23 20

9. Diósgyőri VTK 17 5 3 9 23-33 18

10. MTK Budapest 17 4 6 7 10-19 18

11. Paksi FC 17 3 8 6 15-23 17

12. Gyirmót FC 17 3 4 10 8-26 13

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!