Sport

2016.10.12. 17:56

Magyar válogatott - November 15-én a svédek vendégeskednek Budapesten

Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott november 15-én a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen, Budapesten.

Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott november 15-én a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen, Budapesten.

A magyar szövetség honlapjának szerdai híre emlékeztet, hogy a nemzeti együttes november 13-án játssza idei utolsó világbajnoki selejtezőjét - az ellenfél az andorrai csapat lesz -, majd két nappal később, ugyancsak a Groupama Arénában fogadja a svédeket.

"A mérkőzés megfelelő alkalom lesz arra, hogy méltóképpen búcsúztassuk el a közelmúlt emblematikus labdarúgóit, akik visszavonulnak a válogatottól" - írja az mlsz.hu. A nyári Európa-bajnokság után Király Gábor és Juhász Roland is bejelentette, hogy nem szerepel többet a csapatban.

A szövetség szerint a skandináv együttes elleni találkozó fontos állomása lesz a magyar válogatott felkészülésének is, Bernd Storck szövetségi kapitány kifejezetten erős ellenfelet keresett erre az időpontra.

A svéd válogatott - amely a franciaországi Eb-n már a csoportszakasz után búcsúzott - ősszel jó formát mutat, három forduló alatt megszerzett hét pontjával vezeti vb-selejtezős csoportját, holtversenyben a franciákkal.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!