Sport

2016.07.09. 12:38

Szakértőnk: Herczeg András, a DVSC-vel kétszeres bajnok és BL-résztvevő csapat edzője - Több az egyéniség a francia csapatban

Miskolc - A németek nem tudták pótolni az elődöntőre kieső tengelyüket.

Miskolc - A németek nem tudták pótolni az elődöntőre kieső tengelyüket.

– A második elődöntőt megelőzően a németeket tartottam esélyesebbnek – mondta a Lokival nemcsak két bajnoki címet, hanem ugyanannyi Magyar- és Szuperkupát nyerő, a csapatot a BL mellett az Európa-liga csoportkörében is irányító, jelenleg a DVSC Utánpótlásnevelő Kft. ügyvezetőjeként dolgozó szakember. – Az első félidőben ők is domináltak, de kiderült, hogy az eltiltás, illetve sérülések miatt hiányzó Hummels, Khedira és Gomez alkotta tengelyt azért nem olyan egyszerű pótolni. A franciáknál Antoine Griezmann nagyon elkapta a fonalat, fontos gólokat szerez, emellett a sztárjaik igazi csapatot alkotnak, egyre jobban formába lendülnek a kulcsjátékosaik is.

A franciáknál Antoine Griezmann nagyon elkapta a fonalat." Herczeg András

A házigazda az esélyesebb

– És éppen ez döntheti el a javukra a döntőt is, mert amellett, hogy egységesek, úgy gondolom, a házigazda csapatában több az egyéniség is, mint a portugálban. A legnagyobb sztár kétségkívül Cristiano Ronaldo, aki biztosan extrán motivált lesz, felspannolt állapotban lép majd pályára, hiszen a válogatott szinten még nem tudott olyan eredményeket elérni, mint a klubjaival. Arról se feledkezzünk meg, hogy a franciák mellett szól a hazai pálya előnye, a lelátón azért többségben lesznek a házigazdáért szorítók, ez is mellettük szól a finálét megelőzően.

- ÉKN -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!