Sport

2016.07.08. 15:27

A fák Walesben sem nőnek az égig - Az én Eb-m: Vámos Zoltán

Mezőkövesd - Mezőkövesd alpolgármesterének és a Zsóry­-fürdő vezetőjének tippjei nem jöttek be.

Mezőkövesd - Mezőkövesd alpolgármesterének és a Zsóry­-fürdő vezetőjének tippjei nem jöttek be.A tisztségviselő szerint különleges érzést adott számára az, hogy mi, magyarok is ott voltunk az Európa-bajnokságon.

Portugália stabil futball­ország, sok világklasszissal. Vámos Zoltán

Az igazság pillanata

– Végre szurkolhattunk a sajátjainknak – jegyezte meg Vámos Zoltán. – Egyébként tervbe vettem, hogy kimegyek Franciaországba, aztán Bulgáriában kötöttem ki, az Izland és a Portugália elleni összecsapásunkat is a balkáni országban szurkoltam végig. Milyen érdekes egyébként ez a foci: az ibériaiak csak a harmadikok lettek csoportjukban, Magyarországot sem tudták megverni, erre most finalisták. Én egyébként először a belgáknak szurkoltam, majd Walesnek, de egyik sem jött be, végül mindkét alakulat elvérzett a döntő felé vezető úton, vagyis a fák Walesben sem nőnek az égig.

Nem a véletlen műve

– A britek kieséséhez „hozzájárultak” a hiányzók, ettől függetlenül kihúzhatják magukat, hiszen senki nem várta őket a legjobb négybe.

Az alpolgármester ezután kijelentette, hogy Portugáliának sok világklasszisa van, és ha közülük bárki villan, már nyernek:

– Nem véletlenül vannak ott, ahová most kerültek. Stabil futballország, évtizedek óta megszámlálhatatlan kiváló labdarúgót adtak már a világnak, remekül kezelik a labdát, taktikusan fociznak, velük kapcsolatban azt mondhatom, hogy eljött az igazság pillanata. Azt persze nem tudom, hogy megnyerik-e a tornát, de ez is benne van a pakliban.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!