Sport

2016.04.23. 15:56

Cselgáncs Eb - Tóth elődöntős, Joó és Bor a vigaszágon

Kazany - Tóth Krisztián bejutott az elődöntőbe, Joó Abigél és Bor Barna pedig a vigaszágon folytatja szereplését az olimpiai kvalifikációs kazanyi cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.

Kazany - Tóth Krisztián bejutott az elődöntőbe, Joó Abigél és Bor Barna pedig a vigaszágon folytatja szereplését az olimpiai kvalifikációs kazanyi cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A 90 kilós Tóth a 16 között a szintén 21 éves lengyel Patryk Ciechomskival csapott össze, akit megvert eddigi egyetlen meccsükön. A KSI világbajnoki ezüstérmesét - aki a súlycsoport ötödikjeként biztos olimpiai résztvevőnek tekinthető - háromszor is intették, de előbb vazaarit érően forgatta át, majd leszorította ellenfelét, így magabiztos sikerrel jutott a nyolc közé.

Ott bő negyedórával később a litván Karolis Bauza várt rá, akit mind a négy eddigi meccsükön legyőzött. Az ötödik csata sem alakult másként, a kétszeres Eb-harmadik riválist kétszer, Tóthot viszont csak egyszer figyelmeztették, így utóbbi került a négy közé. Ott a hozzá hasonlóan Eb-bronzérmes francia Alexandre Iddirrel csap össze, akit megvert eddigi egyetlen mérkőzésükön.

A 78 kilogrammban kétszeres Eb-aranyérmes Joó a negyeddöntőben a holland Guusje Steenhuisszel találkozott, akivel 3-3-ra állt az egymás elleni különmérlegük. Az Eb-harmadik rivális egy megkontrázott akcióra vazaarit kapott, majd 55 perccel a vége előtt egy külső horogdobással vetett véget a küzdelemnek. A bíró a dobás közben matét (állj) mondott, így a zsűri egy ideig tanakodott a döntésen, végül arra jutott, hogy a mérkőzésvezető rosszkor állította meg a küzdelmet, és ippont ítélt.

A KSI 25 éves büszkesége a bronzéremig tartó vigaszágon a vb-második szlovén Anamari Velensekkel akaszkodik össze, akitől eddigi nyolc meccsükön hétszer kikapott.

A +100 kilós Bor a nyolc között azzal Daniel Nateával találkozott, akit mind az öt eddigi meccsükön megvert. A román óriásnak hatodjára sikerült szépítenie, ugyanis a 29 éves paksi versenyzőt háromszor is intették, majd egy dobást megkontrázva vazaarit érően vitte földre Bort. A vb-második magyarra a vigaszágon az észt Juhan Mettis vár, aki ellen 1-0 a mérlege.

A vigaszági küzdelmek és az éremcsaták magyar idő szerint 16.30 órakor kezdődnek.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!