Sport

2015.12.15. 10:47

DVTK: Bekővel együtt távozik a másodedző és az erőnléti edző is

Miskolc - Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója nyilatkozott a helyzetről, a távozó szakvezető egyelőre nem kíván megszólalni.

Miskolc - Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója nyilatkozott a helyzetről, a távozó szakvezető egyelőre nem kíván megszólalni.Nem történt meglepetés diósgyőri edzőkérdésben: a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának szakvezetője, Bekő Balázs és a klub útjai elváltak, amit az Észak-Magyarország hétfőn már megírt és amit hétfő délelőtt honlapjukon hivatalosan is bejelentettek a piros-fehérek. A Diósgyőr sportigazgatóját, Árki Gábort erről kérdeztük, elsőként azt, hogy mi volt az oka annak, hogy szerződésbontásra került sor.

– Elsősorban az, hogy a nyáron kitűzött cél megvalósításában, mind pontszámban, mind helyezésben elmaradt a csapat a minimum követelménytől – felelte a sportvezető, aki arra a kérdésre, hogy mi volt ez, mert emlékeink szerint a nyilvánosság elé nem kerültek ki a klub menedzsmentje részéről a célok, így folytatta: – Dobogóról én magam soha nem beszéltem, a mezőny első felébe, vagyis minimum a 6. helyre vártuk, várjuk a csapatot. Ettől, a mostani 9. hellyel távol vagyunk, hát ha még ha a megszerzett pontok számát vesszük alapul, hiszen 9 pontra van tőlünk a 6. pozícióban lévő csapat. De ez csak az egyik ok, ami a váltás mellett szólt, a másik az, hogy a játék sem volt olyan, mint, amit a szezon előtt elvárásként megfogalmaztunk, amit látni szerettünk volna.

Miért nem tudott?

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a sportigazgató szerint a nyári edzőkereső időszak legkapósabb trénere miért nem tudott eredményes lenni Diós­győrben, illetve azt is kérdeztük, hogy csak ő tehet-e erről.

– Ahogy a sikerek, úgy az attól való elmaradások sem egy emberen múlnak, de a felelősséget általában az edzők viselik – mondta a klubvezető. – Ebben a fél évben több probléma is volt, ami hátráltatta a szakmai munkát. A 19 forduló során kétszer egymás után nem tudunk ugyanúgy felállni. Tele voltunk sérültekkel, akik közül a legtöbben elhúzódó, felépülés tekintetében hosszadalmas rehabilitáción estek át. Ráadásul többen közülük alapemberek lehettek volna, gondolok itt a műtéten átesett Husicra, illetve a szezon végén is csak korlátozottan rendelkezésre álló Griffithsre.

Árki Gábort arról is kérdeztük, hogy Bekő Balázzsal együtt távoznak-e azok az edzők is, akiket a most menesztett szakvezető hívott a DVTK-hoz munkatársnak, és erre a sportigazgató azt válaszolta, hogy Visinka Ede másodedző, és Borbély Erik erőnléti edző sem marad a klubnál. Azt is megkérdeztük, hogy a stábbal történő szerződésbontás „mennyibe fáj” a DVTK-nak, de ezzel kapcsolatban a sportigazgató azt felelte, erről nem nyilatkozhat, az őt kötő titoktartási kötelezettség miatt.


[poll id="1062"]


Az új edző dönt

A sportigazgatónál arról is tudakozódtunk, hogy várhatók-e további személyi változások az első csapatnál, vagyis legyűrűzik-e ez a játékos­kerethez.

– Ezzel kapcsolatban az új szakvezető véleményét tartjuk majd elsődlegesnek, neki kell megmondania, hogy kire számít, és kire nem. Ebbe eddig sem szóltunk bele, és a jövőben sem szeretnénk – mondta Árki Gábor, aki arra a kérdésre, hogy mikor jön el, jöhet el a ,,megmondásnak” a napja, vagyis, hogy mikor lehet meg az új szakvezető, így felelt: – Erre most még nem tudok válaszolni.

Ez utóbbi kijelentést szerettük volna időben egy picit jobban behatárolni, ezért azt kérdeztük, hogy szakmai szempontból mikorra kellene legkésőbb meglennie az új edzőnek, illetve, hogy vannak-e már az edzőkeresés terén megtett lépések.

– Ha az ünnepekig meglenne, akkor utána lehetne a szakmai résszel tovább foglalkozni – válaszolta Árki Gábor, majd a felvetés másik részére így reagált: – Végeztünk előkészítő munkát az új szakvezető kiválasztása tekintetében, de ez ugye nem csak szakmai kérdés, itt anyagiakról is dönteni kell.

Törökbe

Arra a kérdésre, hogy nincsenek-e időszűkében, hiszen ha csak karácsonyra lesz új edző, akkor 10 nap marad az első edzésig, január 4-ig, és ez nem tűnik sok időnek, főleg annak tekintetében, hogy hat hét van csak a felkészülésre, mert február 13-án kezdődik a tavaszi szezon, Árki Gábor azt válaszolta, hogy ennek az időnek elégnek kell lennie. Amikor arról érdeklődtünk, hogy a csapat felkészülési programját – függetlenül arról, hogy van-e szakvezető, vagy sincs, – szervezik-e, a sport­igazgató azt mondta, hogy igen, példaként említette, hogy az edzőtáborozást már előkészítették, a szerződés már aláírásra vár, és ha ez realizálódik, akkor január 18-tól 9–10 napra Törökországba mennek, elsősorban azért, hogy megfelelő ellenfelekkel szemben tudjanak felkészülési mérkőzéseket játszani.


Bekő és a DVTK

Bekő Balázs irányítása idején a DVTK az alábbi mérleget produkálta:

M Gy D V Gk P

NB I: 19 5 5 9 20-30 20

Magyar Kupa: 3 2 - 1 9-1 6

Összesen: 22 7 5 10 29-31 26


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!