Sport

2015.09.15. 09:32

Sportolóból sportvezető: Air Brosó a 42-t már nem várta meg

Miskolc - Az egykori diósgyőri kedvenc, Brosovszky Mónika visszavonulása után sportvezető lett.

Miskolc - Az egykori diósgyőri kedvenc, Brosovszky Mónika visszavonulása után sportvezető lett.Harminc hónappal ezelőtt, akkor 38 évesen még tétmeccset játszott a Diósgyőr ellen, a női kosárlabda Közép-európai Liga döntőjében az Arad színeiben Brosovszky Mónika, a DKSK egykori meghatározó játékosa, aki két hete jelentette be, 41 esztendősen, hogy befejezi aktív pályafutását, és innentől szülővárosának, lakhelyének a klubját immár nem mint sportoló, hanem mint sportvezető szolgálja. A ICIM Araddal ő is itt járt a múlt szombaton Miskolcon, és nemcsak mint vezető vett részt csapatának az Aluinvent-DVTK elleni edzőmeccsén, hanem a két gárda felkészülési találkozója után szerelést öltött, és volt diósgyőri játékosokkal, Bukovszki Mónikával, Ambrus Erzsébettel, Fodor Csillával és a maiak közül Szabó Petrával kiegészülve, a jelenkori diósgyőriek és aradiak ellen is játszott egy kicsit.

Köszönet

– Jó volt nagyon, szerintem a kosárlabdától, a játéktól sosem fogok tudni elszakadni, és köszönöm Bukovszki Mónikának, akire kistestvéremként, húgomként tekintek, hogy összehozta, megszervezte ezt a kis gálát, és hogy visszavonulásom után, immár nem élsportolóként, itt játszhattam először a nyilvánosság előtt – mondta Brosovszky Mónika, majd így folytatta: – Számomra mindig nagy öröm Miskolcra jönni, és érezni, hogy itt szívesen látnak, hogy sokan kedvelnek. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki az edzőmeccs után ott maradt, akivel tudtam találkozni, és azoknak is, akik a Facebookon írtak rám, és sok sikert kívántak a sportágban, az aradi klubnál betöltött új szerepemhez. Számomra Miskolc mindig különlegesen szép város marad, történjen bármi is, mert szerettem itt lenni, szeretek itt lenni, és talán nem túlzás azt mondani, hogy úgy érzem, engem is kedveltek, szerettek itt. Így aztán nem esett nehezemre megígérnem Kicsinek, Bukovszki Móninak, hogy mostanában többet jövök majd erre, már csak azért is, mert az időbeosztásom is más lesz, nem lesz napi két edzés és hétvégi meccsek.

Tanévkezdés

Brosovszky Mónika azt is elmondta, hogy ez a másfajta igénybevétel, amit a kosárlabdás új élete hoz, már most is érezhető, hiszen sportvezetőként nem kellett maradnia vasárnap a csapattal (ugyanis a játékosokra Kolozsváron várt még egy felkészülési találkozó), hanem hazamehetett, így hétfőn a romániai iskolakezdés napján elkísérhette 9 éves fiát a tanévkezdésre.

– Alex az eddigieknél is nagyobb figyelmet, törődést kaphat tőlem, és ez mindkettőnknek jó – mondta a DKSK 10-es mezét hat éven át viselő, immár csak egykori kosaras, aki arra a kérdésre, hogy a gyermek édesanyjának, illetve a szintén élsportoló nagyszüleinek a nyomába eredhet-e, így folytatta: – Szeret sportolni, síel, úszik, és a kosárlabdát is kipróbálta már, és nem is ügyetlen. De ezt nemcsak én mondom mint szülő, hanem mások is így vélekednek. Hogy lesz-e belőle sportoló, az csak rajta múlik, illetve azon, hogy elkerülik-e a sérülések. Azért mondom ezt, mert kétszer egymás után eltört a keze, de most már rendben van, és csinálhatja azt, amihez kedve van.

Egész nyáron

Arra a kérdésünkre, hogy az édesanyja is ugyancsak azt csinálja-e, amihez kedve van, illetve, hogy mennyire volt nehéz meghoznia a döntést, hogy abbahagyja az aktív játékot, erre így felelt Brosovszky Mónika:

– Jövő márciusban leszek 42 éves, és a szívem még vinne, de a térdem már nem igazán bírja az igénybevételt, és fejben, pszichésen is elfáradtam. Tudnék még ugyan játszani, de nem szeretnék félmunkát végezni, mert valamit vagy teljes bedobással csinálok vagy sehogy. Nem akartam, hogy a játék vége esetleg az legyen, hogy a szurkolók lekiabálnak a pályáról, inkább úgy emlékezzenek rám, mint akinek ment a játék. A döntésről szólva: nehéz volt, persze hogy nehéz. Egész nyáron ezen gondolkoztam, míg végül eldöntöttem. De minden vég után jön egy kezdet, és marketing igazgatóként nem szakadtam el a csapattól, a kosárlabdától. Tetszik a feladat, más mint az eddigi, és biztosan sokat kell még tanulnom, hogy jó sportvezetőként emlegethessenek, de remélem, nem hibázok majd sokat, nagyokat, és hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a célokat elérjük, azt, hogy a román bajnokságban, a kupában is a legjobbak lehessünk, hogy a legfőbb riválisunknak számító Sepsiszentgyörgyöt is megelőzhessük.


DVTK edzőmeccs

Az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata ezen a héten egy felkészülési mérkőzést játszik. A piros-fehérek szerdán 17.00-tól a lengyelországi Krakkóban, az euroligás Wisla Can-Pack Kraków gárdája ellen lépnek pályára.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!