Sport

2015.07.20. 12:53

DVTK vs. Vasas - A pontban mérve hibátlan kezdés harmadik helyet ér a tabellán

Miskolc - Nem játszott jól a Diósgyőr, de így is nyerni tudott a Vasas elleni hazai bajnokin.

Miskolc - Nem játszott jól a Diósgyőr, de így is nyerni tudott a Vasas elleni hazai bajnokin.A labdarúgó NB I 2015/16-os nyitányának egyik első meccsét Diósgyőrben játszották. Azért az egyiket, mert a futballreformok közepette most már nem külön szeletelve, egymás után rendezik a meccseket, péntektől vasárnapig, ahogy azt az elmúlt években tették. Az előző évadban 8 meccsből 7 képernyőre került és élőben közvetítette valamelyik (sport)csatorna, de most, hogy a mezőny szűkült, 16-ról 12 csapatosra csökkent, már csak 6 meccsből 3-at lehet élőben látni, mégpedig a közszolgálati televízióban. Ennek eredményeként több meccs is tud egy időben kezdődni, a kétnapos fordulóra zsugorodott programban szombaton három helyszínen indult útjára a labda 18 órakor.

Attól, hogy kevesebb lett a tévés meccs, a labdarúgó szövetség döntéshozói a nézőszám emelkedését várják a stadionokban. A diósgyőri létesítményben a kezdéskor a Napos oldalt nézve azt lehetett gondolni, hogy ez nem jött be, hiszen ott jóval kevesebben voltak, mint lenni szoktak, de ezzel szemben a tribün ezúttal szinte megtelt, és a regisztráció jegyes állóhelyi szektorokban is sűrűn voltak az emberek. A tribün zsúfoltságának két oka lehetett: az egyik, hogy a Napos oldalinál kedvezőbb lett a beárazása ezeknek a helyeknek, a másik pedig az, hogy szombaton este esőre állt az időjárás.

A labda és az eső is indult

És nem csak, hogy állt, hanem el is kezdett esni, ahogy a meccsen útjára indult a labda. Aztán két kimaradt diósgyőri helyzet után jött a Vasas gól, Lázokot annyira üresen hagyták a hazaiak, hogy szinte remetének érezhette magát, de ettől nem ijedt meg, hanem beverte a kapuba a labdát. A Vasas addig is harapósan játszott, igyekeztek támadni a piros-kékek a hazai labdás embereket, és már a középpályán megszerezni a játékszert, és ezt ügyesen csinálták. Az első gólig a DVTK is jól harcolt, az erődemonstrációban, a ki kerekedjen a másik fölé játékban talán jobb is volt, de a nagy harapás, a Vasastól bekapott gól, a seb nyalogatása, visszavetette a piros-fehéreket. A lendületük alábbhagyott, a gólszerzésbe vetett hitük viszont megmaradt, így sikerült is egyenlíteniük, miközben már zuhogott az eső. Érdekes volt látni, hogy a hazaiak támadójátékába gyakran kapcsolódott be a védelem közepéből felinduló Lipták, akinek elsősorban a határozott fejjátékát próbálták kihasználni a piros-fehérek, és amikor előre lódult, a szélső védőknek kellett beljebb jönniük a biztosításhoz, hogy Kovács G. ne maradjon annyira egyedül, ha nem érne vissza időben a belső védő (amire azért volt példa, de egy ilyen játékelemben ez a fő kockázati tényező). A két együttes, nagyjából azonos hadrendben próbálta meg akaratát érvényesíteni, a négy védő és egy csatár itt és ott is színlelt, eltérés csak a középpályán volt. Ugyanis a Vasas két védekező középpályással állt fel a védelem előtt, a Diósgyőrnél pedig csak Egerszeginek volt ez a fő feladata. Nyolc perccel az egyenlítés után a DVTK-nak a vezetést is sikerült megszereznie, egy szép akció végén, de nem a labdával keresett, 100. NB I-es meccsét játszó Bacsa talált a kapuba, hanem Grúz balszerencsés mozdulata, öngólja eredményezett az újabb találatot.

Bátor játékkal

A második félidőt bátor játékkal kezdte a Vasas, persze veszítenivalójuk sem volt a vendégeknek. Robbantak is a labdára a fővárosiak, a hazai középpályások képtelenek voltak megtartani, megjátszani a lasztit, így kontrákra csak elvétve futotta a DVTK-tól. A labdabirtokolásban, a helyzetek számában a Vasas járt előrébb, és nagyon benne volt a második játékrészben, – amelynek során eleinte még csak szemetelt az eső, a 75. percben pedig már a nap is kisütött, – hogy összejön nekik az egyenlítés. Nem így történt, a DVTK hol jól, hol szerencsésen védekezett, és bár még a hosszabbítás végén is volt két nagy lehetősége Nováknak a gólszerzésre, de Antal nagy védéseinek köszönhetően az eredmény nem változott. Így hiába játszott jobban a meccs nagy részében a Vasas, pont nélkül maradt, míg a DVTK játékosai a mérsékeltebb produkciójuk ellenére is mehettek a lefújás után, egy szurkolókkal pacsizós tiszteletkört.

Győzelemmel kezdte tehát a szezont a Diósgyőr, és ezzel megnyújtotta az előző évadban elkezdett veretlenségi sorozatát, ami az április 25-e utáni időszaktól tart. Ugyanis ez utóbbi napon kapott ki legutóbb a DVTK a bajnokságban, az FTC-től, akik ellen a következő bajnokit játsszák, vasárnap 18 órától idegenben. És valószínűleg ez a produkció ott már kevés lenne a pontszerzéshez. De mivel kétszer ugyanúgy nem lehet játszani, javulással lehet esély erre.


[poll id="963"]



Jegyzőkönyv:

Diósgyőri VTK – Vasas FC 2-1 (2-1)

Diósgyőr, 4351 néző. V.: Solymosi (Horváth R., Kelemen).

Diósgyőri VTK: Antal (6) – Okuka (5), Lipták (6), Kovács G. (5), Husic (5) – Egerszegi (6) – Bacsa (5), Koman (6), Nikházi (6), Kitl (5) – Grumic (6). Vezetőedző: Bekő Balázs.

Vasas FC: Nagy G. (6) – Osváth (5), Grúz (5), Pajovic (6), Hangya (5) – Vida (5), Berecz (6) – Lázok (6), Cvitkovics (5), Remili (6) – Novák (6). Vezetőedző: Simon Antal.

Csere: Kitl helyett Boros (5) a 46., Remili helyett Bori (5) az 53., Bacsa helyett Takács T. (-) a 73., Cvitkovics helyett Ádám (-) a 78., Grumic helyett Barczi (-) a 89. percben.

Sárga lap: Kovács G. a 19., Nikházi a 45., Osváth a 45+1., Berecz az 55., Egerszegi a 72., Takács T. a 79. percben.

Gólszerző: Lázok (0-1) a 14., Grumic (1-1) a 28., Grúz, öngól (2-1) a 36. percben.


Bekő Balázs: – Nagyon rossz volt kívülről nézni, nem tud úgy reagálni az ember a pályán történtekre, ahogy szokott. Nehéz mérkőzés volt, a Vasas jól és bátran játszott. 60-70 percen át mi is jók voltunk. Ezen a meccsen korábban bebiztosíthattuk volna a győzelmet, és bár a végén nagyon kellettek Antal jó védései, de ez egy csapatjáték, és kell, hogy a pályán lévők kisegítsék egymást. Nehéz szülés volt, de a legfontosabb, hogy a három pontot megszereztük. Van sok minden, amivel nem vagyok elégedett, a védekezést masszívabbá kell tennünk, és rengeteg olyan labdát adtunk el, ami indokolatlan volt, ráadásul rossz helyen, középen, amit kértem, hogy ne tegyünk, mert a Vasas ezt jól játssza meg, átszaladnak rajtunk. Sajnos, ez párszor megtörtént, ezen mindenképpen javítanunk kell.

Simon Antal: – Úgy vélem, hogy a Vasas ugyanott folytatta, ahol abbahagyta az NB II-ben, támadó, agresszív futballal lépett pályára. Az első félidőben mind a két csapat gólra törően focizott, rengeteg helyzet volt, és egy balszerencsés sérülés is, ami csapatkapitányunk, Remili szenvedett el, és volt egy balszerencsés találat is, hiszen egy öngóllal szerzett vezetést a Diósgyőr. A második félidőben végig birtokoltuk a labdát, sok helyzetünk volt, Nováknak a végén is voltak nagy lehetőségei, előtte Cvitkovicsnak, de ezek sajnos nem mentek be, pedig szerintem a döntetlent minimum megérdemeltük volna.



A gólok története

14. perc: Egy baloldalon futó vendégakció során a 16-oson belül, a középen lévő Cvitkovicshoz került a labda, aki tovább tolta azt jobbra Lázokhoz. A középpályás üresen állva, kinézte magának a jobb alsó sarkot, és 8 méterről oda küldte a lasztit, 0-1.


28. perc: Koman végzett el jobbról szögletet, középen Nikházitól még tovább került a labda, ennek eredményeként Grumic a bal kapufánál, 4 méterről a jobb alsó sarkot célozhatta meg, a labdába a vetődő kapus még bele tudott érni, de róla a felső sarokba perdült a játékszer, 1-1.


36. perc: Kitl balról keresztbe tette a labdát Grumicnak, aki szintén jól próbálta megjátszani Bacsát, a kapu torkában. A felfutó diósgyőri ugyan nem tudta a ketrecbe passzolni a labdát, de megtette azt helyette a visszafutó Grúz, aki Pajovic társaságában próbált meg menteni, eredménytelenül, így öngól született, 2-1.


[poll id="964"]


Miskolc - Érdekes volt látni, hogy a DVTK - Vasas bajnokin nem a vezetőedzők meccseltek, adták az utasításokat az oldalvonal mellett. tovább »

Miskolc - Mennydörgéssel, villámlással kezdődött, gólokkal és menyasszonnyal folytatódott és a győzelemmel együttjáró ünnepléssel végződött a DVTK első bajnoki mérkőzése az új idényben. Nézze meg Ön is a DVTK vs. Vasas mérkőzés felvételeit! tovább »

Miskolc - A labdarúgó NB I nyitányán a Diósgyőri VTK az újonc Vasas gárdáját fogadta és nagy küzdelemben begyűjtötték a három bajnoki pontot Komanék. Ön szerint ki volt a piros-fehérek legjobbja? tovább »

Budapest, 2015. július 18., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának eredményei és programja. tovább »

A megújult labdarúgó OTP Bank Liga NB I nyitófordulójában a Diósgyőri VTK gárdája az újonc Vasas FC csapatát fogadta szombaton 18 órától az Andrássy úton. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!