Sport

2015.06.14. 19:47

Székesfehérvár Rally - Ifj. Tóth János visszatérése óta az első futamgyőzelmét aratta

A címvédő Kazár Miklós a verseny első napján defektet kapott, a legjobb megyei versenyző Hadik András lett Fehérváron.

A címvédő Kazár Miklós a verseny első napján defektet kapott, a legjobb megyei versenyző Hadik András lett Fehérváron.

Ifj. Tóth János és Szőke Tamás sikerét hozta az idei Székesfehérvár Rally. A korábbi hétszeres magyar bajnok pilóta és navigátora a hétvégén lebonyolított 13 gyorsasági szakaszból hármat megnyert, de a többin is az első háromban végzett, megbízható teljesítménnyel szerezték meg az idei első futamgyőzelmüket. Pedig az összetett pontversenyben élen álló Herczig, Bacigál egység vasárnap minden elkövetett azért, hogy az első napon összeszedett 23 másodperces hátrányukat ledolgozzák ifj. Tóthékkal szemben. A különbség ugyan folyamatosan csökkent, de a Herczigék végül 4,3 tizeddel a második helyre szorultak. A Skodás páros ettől függetlenül egyáltalán nem lehet elégedetlen, hiszen három győzelem után most egy második helyezést könyvelhettek el, amivel megerősítették a vezető helyüket az éves összetettben. Székesfehérváron a dobogó harmadik fokára Hadik András és Kertész Krisztián állhatott föl, negyedikként Ollé Sándor, az ötödik helyen Balogh János, a hatodikon pedig Botka Dávid fejezte be a versenyt.

- Már a szombati nap végén is jó érzés volt vezetni a futamot, de ettől is jobb ismét a dobogó legtetején állni – mondta ifj. Tóth János. – Nyerni akkor a legjobb, ha tökéletesen ismered az autódat, és centire pontosan tudod, hogy hol kell fordulni a kanyarokban. Én most egyelőre ott tartok, hogy keresem a Peugeot határait, de jó hír, hogy folyamatosan gyorsulunk. Ennek ékes példája a mostani siker. A nagyszerűen sikerült szombati nap után várható volt, hogy Herczig Norbert megpróbálja ledolgozni a hátrányát. Többször nem is tudtam tartani, de összességében azért néhány másodperc maradt, így minket ünnepelhettek a többiek a hatalmas hőségben.

Borsodból Hadik és Balogh

Hercziék kánikulában megszerzett ezüstérme számukra azért is értékes, mert a közvetlen riválisok nem jártak eredménnyel. Turán Frigyesék vezető helyről estek ki, a bajnoki címvédő Kazár Miklós az egyik gyorsaságin kapott defektet, de Krózserék és Spitzmüllerék sem tudták befejezni a száguldást az élmezőny tagjai közül. A miskolci pilóták közül Hadik András szerepelt a legeredményesebben, de Balogh János is – jó szokásához híven – befért a legjobbak közé.

Ifj. Tóthék tehát a miskolci ezüst és a szombathelyi bronz után ezúttal a futamgyőzelemnek örülhettek, Herczigék pedig annak, hogy a negyedik versenyhétvége után tovább nőtt az előnyük a riválisokkal szemben. Az Országos Rallye Bajnokság egy hónap múlva Veszprémben folytatódik.

ÉM-ME


A Székesfehérvár Rally végeredménye

  • ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208T16 R5) 1:19:42,9
  • Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +4,3
  • Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) +1:45,4
  • Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) +1:58,6
  • Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) +2:03,8
  • Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:46,2
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!