Sport

2015.06.20. 10:59

Aluinvent-DVTK: Csak legény (és lány) van talpon a vidéken

Miskolc - Az Aluinvent-DVTK spanyol vezetőedzője nemcsak csapatot épít, hanem Eb-zik is.

Miskolc - Az Aluinvent-DVTK spanyol vezetőedzője nemcsak csapatot épít, hanem Eb-zik is.Miguel del Jesús López Alonso, az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának spanyol vezetőedzője az előző idényben megszerzett ezüstérmek után (az élvonalbeli bajnokságban és a Magyar Kupában is második lett a piros-fehér gárda) csak rövid időre utazott haza, a Kanári-szigetekre. Három hete pedig visszatért Miskolcra, hogy a 2015/16-os évad csapatépítése mellett a hazánkban zajló női Európa-bajnokság eseményeit is közelről figyelhesse. Először ez utóbbiról, azon belül is a magyar válogatott szerepléséről kérdeztük a szakembert, aki a következőket nyilatkozta:

– Az Eb kezdete előtt a magyar játékosok kvalitásait ismerve meg voltam győződve arról, hogy a csapat továbbjut az első csoportkörből a legjobb 12 közé. Spanyolországban az Eb kapcsán számos interjút adtam, és amikor a spanyol mellett a magyar csapatról kérdeztek, ezt mindig elmondtam. Ahogy azt is, hogy a magyar válogatottnak három jelentős Euroliga-tapasztalattal rendelkező centere van, Krivacevic, Horti és Vajda, valamint a kisemberek közül Honti és Qugiley a most véget ért évadban is folyamatosan a nemzetközi porondon játszott. De a magyar válogatott keret tagjai közül a korábbi években többen is EL-szereplők voltak, és a selejtező csoport többi nemzeti együttese nem tudott hasonlót felmutatni. Aztán kiderült, hogy ez nem minden. A felkészülés körülményeit, történéseit nem ismerem, de talán az volt a kulcsa a szereplésnek, hogy a svédek ellen, a harmadik negyedben összezuhant a csapat. Hogy mitől, miért, azt nem tudom, de azt igen, hogy egy ilyen sorozatmérkőzéses tornán rendkívül nagy jelentősége van a bemutatkozásnak, egy esetleges siker kiemelten fontos az önbizalomszerzés szempontjából. Ha az a meccs magyar győzelemmel zárul, minden más lett volna, valószínűleg most nem a kiesésről beszélnénk. Amennyire tudom: a felkészülési meccsek némelyikén voltak hasonló mélypontok a magyar válogatott játékában, mint a svédek ellen, de talán kevés idő állt rendelkezésére a szakmai stábnak ennek kielemzésére, kijavítására. Ami pedig az Eb többi részét, csapatát illeti: az eddig látott mérkőzések alapján van néhány válogatott, amelyik kicsit előrébb tart a többinél, gondolok itt a spanyolokra, franciákra, törökökre, szerbekre. A kontinensbajnokság alatt sok szoros és nem várt eredmény is született, de ez nem is csoda, hiszen itt már minden mérkőzés kiemelten fontos az olimpiai kvalifikáció elérése miatt. Viszont van egy kis szomorúság is bennem az Eb kapcsán a nézők hiánya miatt. Ahol jártam, amit a tévében láttam, az lehangoló, főleg ha Miskolcot vesszük alapul, a bajnoki döntők nézettségét. Az biztos, hogy itt van igény a női kosárlabdára, szeretik ezt a sportágat, és talán szerencsésebb lett volna olyan helyszíneket választani, ahol erős a tradíciója ennek a sportágnak.

A csapatról

Az Eb-n szerepelt magyar válogatottnak egyetlen DVTK-játékos volt tagja, több igazából nem is lehetett volna, hiszen jelenleg csak Czank Tímeának van élő szerződése a piros-fehérekhez a 2015/16-os évadra, valamint a vezetőedzőnek. Közülük csak a legény van talpon – a leány szabadságát tölti –, és a szakvezető ezekben a napokban is a keret építésén dolgozik.

– Hogy miként állunk? – kérdezett vissza Miguel del Jesús López Alonso, majd így folytatta: – A bajnokság végén, mint arról már korábban szót ejtettem, minden egyes játékossal leültünk beszélni. Akkor egy kivételével azt a visszajelzést kaptuk, hogy szívesen maradna mindenki. Azóta két sportolóról már tudjuk, Bishopról és Dubeiről, hogy mégsem nálunk játszik a jövőben. Utóbbin kívül az előző évadban nálunk szerepelt magyar kosarasok közül mindegyikkel közel vagyunk a megállapodáshoz. A légiósokról annyit, hogy 4-es és 5-ös poszton szintén nagyon közel vagyunk egy-egy játékossal a megegyezéshez, és szó van arról, hogy még egy mezőnyember is érkezik a hátáron túlról. Azt sajnos még nem tudjuk, hogy mikor kezdődik a bajnokság, mivel nincs sem versenykiírás, sem versenynaptár, de úgy kalkulálunk, hogy szeptember végén már tétmeccset kell játszanunk, és ez esetben augusztus 17-én kezdjük a felkészülést, szeptemberben pedig a légiósoknak is meg kellene érkezniük.

Az EL-ről

Miguel del Jesús López Alonsót arról is megkérdeztük, hogy a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség felkérését elfogadják-e, és részt vesznek-e az Euroliga-küzdelmekben.

– Június 23-ig lehet nevezni erre a sorozatra és az Európa Kupára is – mondta a szakvezető. – Információnk szerint az Euroliga-részvételre az idén sokan jelentkeztek, valószínűleg azért, mert az új lebonyolítás szerint az innen kiesők egy része az Európa Kupában folytathatja a küzdelmeket. Nekünk, mivel nem lettünk bajnokok, selejtezőt kellene játszanunk az Euroliga csoportkörébe való jutásért, amivel nem lenne baj, ha nem egy orosz vagy török csapatot kapnánk, amire jó esély van. Túl azon, hogy ezen gárdák olyan erős bajnokságokban edződnek, hogy kevés sanszunk lenne ellenük a továbbjutásra, ráadásul ezeket a selejtezőket szeptember végén, illetve október első hetében, vagyis a szezon elején kellene lejátszani. Mindemellett a nemzetközi szövetségtől kapott nem hivatalos tájékoztatás szerint az EL-selejtező-párharc vesztesei kikerülnének a földrajzi védettség alól az Európa Kupában, és ha egy török, vagy orosz csapattal szemben maradnánk alul, akkor az EK-ban is keleti csoportellenfeleket kapnánk, szemben a tavalyi nyugatiakkal, ami utazási költségeket tekintve sem lenne örömteli. És ha már a költségeknél tartunk: készült nálunk egy költségterv az esetleges EL-szereplésre és az EK-indulásra is, előbbi háromszor annyiba kerülne. És bár van a jelentkezési határidőig néhány napunk, valószínűbbnek látszik, hogy az EK-ra adunk be nevezést, az EL-selejtezőn nem veszünk részt, de hozzáteszem: erről dönteni nem az én kompetenciám.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!