Sport

2015.06.20. 13:28

Abaújszántói kapustábor: Disztltől Verébig

Abaújszántó - A kilencedszer szervezett esemény már országossá nőtte ki magát.

Abaújszántó - A kilencedszer szervezett esemény már országossá nőtte ki magát.

Ha Abaújszántó, akkor kapustábor a városi sportegyesület szervezésében.

– Negyvennégy „palántával” dolgoztunk – újságolta id. Soltész Zoltán, az Abaújszántói VSE utánpótlás vezetője, a település egykori polgármestere. – Hétfőtől péntekig oktattuk a gyerekeket, persze arra vigyáztunk, hogy a követelményeket ne vigyük túlzásba, ennek jegyében a kellemest összekötöttük a hasznossal. A reggelit az edzés követte, majd az ebéd után jött a csendes pihenő és a fürdés, később az uzsonna, az újabb tréninget pedig a vacsorával és szabad foglalkozással zártuk le. Egyedi programot nyújtottunk egyedi ellátással, ezzel tiszteletet vívtunk ki magunknak.

A most véget ért tábor – amelyet a DVTK fiatalon elhunyt kapusa, Rakaczki Bence emlékére tartottak – legidősebb lakója 1996-ban született, a legfiatalabb pedig 2008-ban látta meg a napvilágot.

– Öt csoportot alakítottunk ki – vette át a szót ifj. Soltész Zoltán, a helyi klub elnöke, a tábor mindenese. – Az oktatók korosztályok szerint, az életkori adottságoknak megfelelő programot dolgoztak ki, így más képzést kapnak a kisebbek és a nagyobbak is.

Az különösen a szülőket, de a gyerekeiket is érdekelte, hogy a szántóiak kiket kértek fel a tananyag leadására. Íme a lista: Boros Attila, Disztl Péter, Farkas Balázs, Gyulai József, Kövesfalvi István, Rézsó Péter, Veréb György.

Egyénileg és ajánlásra

Abaújszántóra két „úton” lehetett eljutni: egyénileg, szájhagyomány alapján, vagy a sportoló klubja is delegálhatta tagját és viselhette a tábor költségét. Aki azt hiszi, hogy az esemény csak Magyarországon népszerű, téved: Amerikából is érkezett egy fiatal, aki természetesen hazai gyökerekkel rendelkezik, Gödöllőn élnek a nagyszülei.

– Az egyesületi lista nagyon hosszú – folytatta id. Soltész Zoltán. – A teljesség igénye nélkül: Diósgyőri VTK, Mezőkövesd Zsóry FC, Debreceni VSC-TEVA, Újpest FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros, Szolnoki MÁV FC, Borsod Volán SE, FC Hatvan, Nagykovácsi SE, Sajóvölgye Focisuli, Felsőzsolca VSC és ahogyan mondani szoktuk, még sokan mások.

A szakmázást természetesen nem kerülhettük ki. Erről Disztl Péter így beszélt:

– Csak azt adtuk át és csak azt követeltük meg, amit tudni kell. Az országnak még akkor is remek kapusai voltak, amikor a honi focinak nem nagyon ment, vagyis a kicsik reménykedhetnek. Ha szorgalmasak lesznek, ha a génjeik alkalmassá teszik őket a fejlődésre és ha lesz egy kis szerencséjük…

Táborozók mondták

Disztl Péter, a Videoton 37-szeres válogatott kapusa: „Veréb Gyuri hívott, hogy jöjjek el Abaújszántóra. Egy pillanatig sem töprengtem, szaladtam, és nem bántam meg.”


Veréb György, a DVTK legendája, az NB I-es együttes kapusedzője: „Már megkezdődött a felkészülés, ennek ellenére sem hiányozhatok a táborból. Örömmel tölt el, hogy igényt tartanak a munkámra.”


Sáfián Ádám, Abaújszántó polgármestere: „Városunk számára fontos az esemény, amelyet figyelemmel kísérek. Itt vannak a jövő tehetségei, talán nagyságai, ez majd évek múlva kiderül.”


Suhajda Levente, a DVTK U11-es együttesének kapusa: „Amikor megtudtam, hogy mit csinálnak Abaújszántón, rögtön szóltam a szüleimnek, hogy szeretnék elmenni a táborba és ők nyomban igent mondtak rá.”


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!