Sport

2015.06.03. 18:09

Bánhorváti: A „sírból” a bajnoki címig

Bánhorváti - Az 1455 lelkes községnek még soha nem volt megyei I. osztályú labdarúgócsapata.

Bánhorváti - Az 1455 lelkes községnek még soha nem volt megyei I. osztályú labdarúgócsapata.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Északi csoportjának 29., utolsó előtti fordulójában dőlt el, hogy a Bánhorváti Sportegyesület csapata lesz az aranyérmes és nyeri el a vele járó magasabb vonalbeli státuszt. A „sértett fél” a szombati rangadó vesztese, az Ózdi FC gárdája volt, amely vereségével négy pont hátrányba került, és emiatt elszálltak feljutási reményeik.

Bízott a fiúkban

– Ugyanúgy készültünk a mindent eldöntő derbire, mint a többire – újságolta Har­nócz Zoltán, a Bánhorváti SE edzője. – Nem foglalkoztunk az egymás után kapott pofonokkal, azzal a nagy hullámvölggyel, amelybe kerültünk, igyekeztünk elhinni azt, hogy megnyerhetjük a bajnokságot. A kivonulás után elmondtam a fiúknak, hogy most már nem hibázhatnak és ne értem, a vezetőkért, vagy a szurkolókért küzdjenek, hanem saját magukért. Ennek ellenére szédelgéssel kezdtük a találkozót, amelynek 20. percében nagy riválisunk már 2-0-ra vezetett. Jómagam ekkor is bíztam a fiúkban, akiknek a szünetben azt hangsúlyoztam, hogy ha a folytatás első tíz percében sikerül szépíteniük, akkor nyerünk és a bajnokság is a miénk lesz. Ennek jegyében mentek vissza a gyepre, majd az 50. percben a kapuba találtak. Később mezőnymunkával és rohamozással teltek a percek, negyedórával a vége előtt pedig egyenlítettünk. A hajrá is a miénk lett, megszereztük a győztes találatot és a szép számú közönség előtt következett a népünnepély. Ott és akkor már nem foglalkoztunk a vereségekkel, ugyan kit érdekelnek már ezek. Szombat estétől vasárnap estig elengedtük magunkat, a fél csapat még szalonnasütésre is kapható volt. Az Ózdot egyébként sajnáltam, a vendégcsapat tagjai fél órával a meccs után még sírtak az öltözőben. Mondtam Budai Tamás edző barátomnak – akit szerencsétlenségükre a 38. percben második sárga lapja miatt kiállítottak –, hogy ne adják fel, fiatal együttessel rendelkeznek, övék a jövő, próbáljanak meg 2016-ban feljutni.

Leülnek beszélgetni

A Bánhorváti Sportegyesület elnöki tisztét Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, a település korábbi polgármestere tölti be.

– Lassan tizenöt esztendeje vezetem a klubot – mondta elöljáróban, majd így folytatta: – Jól kezdtünk, volt húszmeccses győzelmi szériánk, aztán botladoztunk, jöttek a nem várt vereségek. Az elsőt követően eluralkodott rajtunk a görcsösség, aztán könnyelműsködtünk és ahelyett, hogy lekaszáltuk volna a termést, saját magunk számára tettük nehézzé, izgalmassá a pontvadászatot. Az utolsó előtti meccs­re viszont összeszedték magukat a játékosok, akiknek egy csodálatos találkozón sikerült legyőzniük az Ózdot. A magas színvonalú összecsapáson láttam az arcukon a tüzet, ennek eredményeképpen 0-2-ről felállva diadalmaskodtak és nagy dolgot hajtottak végre. Három év alatt kétszer nyertünk bajnokságot, hiszen a megyei III. osztályból indultunk, most pedig már térségünk elit küzdelmére készülhetünk. Eredményeink alapján megérdemeljük, hogy ott legyünk, de a szavakat most tetteknek kell követniük: tárgyalni fogok az edzővel, a vezetőség tagjaival és a falu polgármesterével is. Azt azonban bátran kijelenthetem, hogy természetesen indulunk a megyei I-ben, ahol korábban még soha nem szerepeltünk.

ÉM-KT


A bajnokcsapat tagjai

  • Kapusok: Ardai László, Mertus Nándor.
  • Védők: Kocsi Péter, Takács István, Tamás Gábor, Szakács Krisztián, Sipos Jácint.
  • Középpályások: Fülöp Zoltán, Zuti Gergő, Tátrai Dávid, Dorgai László, Nyíri Oszkár, Vinter Gábor, Szabó Márk, Szendrei Ádám, Kalász Gábor.
  • Támadók: Túróczi Roland, Pál István, Jaskó József, Harnócz Zoltán, Majoros Csaba, Molnár András.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!