Sport

2015.05.23. 14:51

Hol vannak már az Acéltigrisek?...

Miskolc - Volt egy idény a magyar amerikaifutball-bajnokságban néhány éve, amikor junior korosztályban a miskolci és a nyíregyházi klub közös csapatot indított. Az Acéltigrisek 2010-ben kiemelkedően szerepeltek, de a két klub utóbb megint önállóan folytatta, és természetesen a 2015-ös HFL ligába is saját felnőttcsapatokkal neveztek. A sorsolás pedig összehozta a „keleti rangadót” május 24-re.

Miskolc - Volt egy idény a magyar amerikaifutball-bajnokságban néhány éve, amikor junior korosztályban a miskolci és a nyíregyházi klub közös csapatot indított. Az Acéltigrisek 2010-ben kiemelkedően szerepeltek, de a két klub utóbb megint önállóan folytatta, és természetesen a 2015-ös HFL ligába is saját felnőttcsapatokkal neveztek. A sorsolás pedig összehozta a „keleti rangadót” május 24-re.

Helyszín: Felsőzsolca, városi sporttelep (Bólyai J. u.). A dátum május 24., vasárnap délután, a kezdési időpont háromnegyed 3.

Az összes eddigi - újoncként lejátszott - HFL-bajnokiján becsülettel küzdő és három-négy touchdownokat szerző Acélcsapat nagy reményekkel készülhet utolsó idei hazai alapszakaszi meccsére. A miskolcsteelers.hu weboldal felvezető cikke szerint az első győzelem megszerzésére éppen az ellen a Nyíregyháza ellen kínálkozik esély, amellyel szemben anno története első miskolci bajnokiját vívta a Steelers, s amelyet még sosem sikerült felülmúlnia...

Pünkösdi királyság HFL-rangadókkal - ezzel a címmel harangozza be a hétvége eseményeit a sportági szakszövetség honlapja, s a mafsz.org cikke így kezdődik: "Három mérkőzéssel folytatódik a hétvége az elitligában, de még milyen három összecsapással, hiszen egytől-egyig izgalmas párharcot hozhatnak."

Az említettek egyike természetesen a Steelers - Tigers rangadó, amiről az alábbiakat olvashatjuk:

"Felsőzsolcán az első idei győzelméért játszó Miskolc Steelers fogadja a Nyíregyháza Tigerst. Mindkét oldalon erős légiósok vannak és egy-egy olyan játékos, aki minden összecsapáson minimum egy touchdownt szerzett. Az Acélosok ugyan nem nyertek még mérkőzést ebben a szezonban, de Troy Rice szokásához méltón kiváló formában van. Ráadásul ő 2015-ben meccsenként legalább 2 szerzett hatpontost átlagol. A Tigers védelmének nehéz lesz féken tartani őt, de mint ismert, tavaly tavasszal még a Nyíregyházát erősítette, így a defense talán már kidolgozta az ellenszerét.

A másik oldalon Jamar Dials futóként termeli a pontokat a szabolcsiaknak. Azonban a Tigers már két összecsapását megnyert idén, igaz, mindkettőt hazai pályán. A Nyíregyházának ez lesz az utolsó mérkőzése idegenben, és amennyiben szeretne a rájátszásba jutni, úgy meg kell törnie az idegenbeli átkot is. Kovács Sándor (a Sport TV szakkommentátora - a szerk.) szerint ez meg is fog történni, hiszen 7 pontos vendégsikert tippelt, ám ebbe a miskolci ex-Tigrisek is beleszólhatnak, mint Vasyl Jordan (QB), Hanász Róbert (WR) vagy Szabó Krisztián (WR)."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!