Sport

2015.05.06. 10:39

DVTK: Új vezetőedző már a jövő héten?

Miskolc - A tréner személye még nem ismert, de az már igen, hogy számolnak Nikházi Márkkal. Interjú: Árki Gáborral, a DVTK sportigazgatójával.

Miskolc - A tréner személye még nem ismert, de az már igen, hogy számolnak Nikházi Márkkal. Interjú: Árki Gáborral, a DVTK sportigazgatójával.Már csupán négy forduló, s véget ér a 2014/2015-ös évad a labdarúgó NB I-ben. A DVTK-nál sok nyitott kérdés van, többek között az, hogy ki lesz a megbízott edző, Vitelki Zoltán utóda. Erről is kérdeztük Árki Gábor sportigazgatót.

- Hogyan értékelné a szombati mérkőzést, Vitelki Zoltán győztes bemutatkozását a Pápa ellen?

Árki Gábor: Nagyon örültünk a győzelemnek, mert a siker egy hosszú nyeretlenségi sorozatot zárt le. Személy szerint örültem annak is, hogy Vitelki Zoli így debütált. Az elmúlt héten nagyon kemény munkát végeztek, tettek bele az egész stábbal, azon dolgoztak, hogy a játékosokat visszatereljék a helyes útra, elhitessék velük, hogy nem felejtettek el futballozni. A mérkőzés első tíz-tizenöt percében benne volt az is, hogy több góllal nyerünk, ám sajnos kimaradtak a ziccerek. A csapat erejét bizonyítja, hogy azon a bizonyos nagy hibán is túl tudott lépni, és az utolsó percig megalkuvás nélküli játékot láttuk vissza, olyat, amilyet az ősszel is tapasztaltunk szinte minden meccsen. Ennek lett az az eredménye, hogy megfordítottuk a mérkőzést.

- A mérkőzés előtt, múlt szerdán történt egy fegyelmezetlenség Julian Jenner részéről. Másnap megkérdeztük erről az ügyről, akkor azt nyilatkozta, hogy nem szeretne ezzel foglalkozni a Pápa elleni bajnoki találkozó előtt, ugyanakkor azt is mondta: a légiós középpályással a héten találkozik. Sor került-e már erre?

Árki Gábor: Igen, tegnap, kedden sor került rá. Meghallgattam az ő álláspontját is a helyzetről, hogy akkor mi történt, így most már ismerjük minden résztvevő verzióját. Az az intézkedés azonban továbbra is érvényben van, hogy nem csatlakozhat a felnőtt kerethez. A további sorsáról a tulajdonossal való egyeztetés során fogunk dönteni.

- A szurkolókat kiemelten érdekli, hogy végül is kivel kezdi el a nyári felkészülést a csapat az új idényre? Körvonalazódik már, hogy ki lesz a vezetőedző? Egyáltalán hány jelölt van a posztra? Egyet már tudunk, hiszen a jelenleg Kecskeméten dolgozó Bekő Balázs elismerte, hogy megkeresték Diósgyőrből. Aztán korábban a pletykákban szó esett a volt szövetségi kapitányról, Egervári Sándorról, de egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy Gálhidi György, aki most Kazincbarcikán dolgozik, harmadszor is vezetőedző lehet a DVTK-nál. Sőt! Akad olyan, aki Benczés Miklós visszatérését vizionálja.

Árki Gábor: Igen, körvonalazódik, szűkül a kör. Remélhetőleg a jövő hét végéig be fogjuk tudni jelenteni az új vezetőedző személyét. Nem szeretnénk sokáig várni ezzel, azon dolgozunk, hogy minél hamarabb lezárjuk ezt a kérdést. Az így előálló helyzet nem lesz zavaró Vitelki Zoli számára, hiszen egyrészt beszélünk vele, másrészt az új edző csak akkor veszi át a csapatot, amikor lement a még négy hátralévő találkozó, amikor véget ér a bajnokság.

- A játékosok közül – információink szerint – az alábbi játékosoknak jár le a szerződése: Marjanovic, Gosztonyi, Alves, illetve Szalai, aki kölcsönben van Mezőkövesdről. A DVTK-nak négy futballistája van kölcsönben: Nikházi Dunaújvárosban, Bori a Vasasban, Csir­szki Szolnokon, Szabó B. pedig Sopronban. Hogyan áll jelenleg ezen futballisták jövője?

Árki Gábor: Nikházi Márk az elmúlt évben olyan teljesítményt nyújtott, amellyel bizonyította, hogy lehet számolni vele, ráadásul élő szerződése van a DVTK-val. Teljes mértékben beigazolódott az: szüksége van egy olyan szezonra, amikor minden mérkőzésen pályára lép, lehetett látni, hogy meccsről meccsre javult a teljesítménye. Várjuk vissza nagyon. Amikor az új vezetőedző személye kiderül, akkor le fogunk ülni közösen, és tárgyalni fogunk arról, hogy a lejárt szerződésű játékosok közül kit, kiket szeretnénk megtartani.

- Vannak-e még olyan játékosok Diósgyőrben, akiket értékesíthet a klub a piacon? Korábban Husic neve merült fel, mint aki külföldre igazolhat, valamint Koman tartozhat még ebbe a körbe és talán Griffiths…

Árki Gábor: Ebben a pillanatban senkivel kapcsolatban nem érkezett konkrét megkeresés a klubhoz, így erről egyelőre többet nem tudok nyilatkozni.

- Van-e már valamilyen fajta irányvonal, elképzelés az igazolások terén, bár az enélkül is látszik, hogy legalább két középső védőt igazolnia kell a klubnak…

Árki Gábor: A csapat kerete frissítésre szorul, van is egy jó pár kiszemeltünk, akikkel felvettük a kapcsolatot. Az új vezetőedző személye nagyban befolyásolja azt, hogy kik érkezhetnek. Amennyiben számban kellene kifejezni azt, hogy hány új emberünk lehet a nyáron, akkor azt mondanám, hogy négy labdarúgó érkezése várható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!