Sport

2015.03.11. 11:16

Jegesmedvék vs. Érsekújvár - Majoross sem utazott el

Miskolc - A játék nélküli „mérkőzés” után szerdán kezdődik a jégkorong Mol Liga döntője, a jégen.

Miskolc - A játék nélküli „mérkőzés” után szerdán kezdődik a jégkorong Mol Liga döntője, a jégen.Az ismert cirkusz után végre már a játéké a főszerep: a miskolci jégcsarnokban 18 órától láthatják az érdeklődők a Miskolci Jegesmedvék – HC Nové Zámky találkozót, a finálé második felvonását.

Az elsőnek vasárnap Miskolcon kellett volna lezajlania, de mivel az érsekújvári gárda nem indult el, nem állt ki, így a meccs elmaradt, azzal összefüggésben, a HC Nové Zámkynak a másodosztályba jutásért kiírt szlovák bajnoki osztályozón volt jelenése pénteken és hétfőn este, és három napon három meccset nem vállaltak be. A Mol Liga első mérkőzésének elmulasztásáért büntetést kapott az érsekújvári együttes, az első meccs győzelmét a Miskolci Jegesmedvék kapta meg 5-0-val, emellett pénzbüntetéssel és pályaválasztói jog megvonásával is sújtották a szlovák gárdát (a Mol Liga döntő negyedik meccsét Érsekújvár helyett Miskolcon rendezik meg szombaton este).

Minél távolabb

Majoross Gergelytől, a Miskolci Jegesmedvék vezetőedzőjétől először azt kérdeztük, hogy – játékosaival egyetemben – sikerült-e függetlenítenie magát az elmúlt napok történéseitől, mire a tréner így felelt:

– Amikor aktuális volt az ügy, foglalkoztunk vele, de a nem kívánt események lecsengtek, most pedig már az a célunk, hogy a mellékes dolgok minél távolabb kerüljenek az öltözőnktől. Mivel három győzelem választ el bennünket az álmunktól, ezért kizárólag a jégkoronggal törődünk, hiszen nekünk ez a foglalkozásunk.

A fiatal szakvezetőnek ezután szóba hoztuk az ASC Corona Brasov elleni elődöntőjüket, amelyre két hétig készültek, közben „leültek”, nehezen lendültek újra játékba és csaknem elbukták a párharc első felvonását.

– A feladatot végül, ha kis szerencsével is, de megoldottuk – folytatta a nyugalmáról híres vezetőedző. – Bebizonyítottuk, hogy bármilyen akadály hárul elénk, azt képesek vagyunk leküzdeni. Profi sportember módjára, az utolsó leheletünkig harcolva úgy szereztünk akkor előnyt, hogy helyzetkihasználásunk kívánnivalót hagyott maga után.

Ártott volna

A brassóiakkal szemben végül 4-0-ra nyertek a Macik, ennek köszönhetően megint kaptak több mint hét „pihenőt” a finálé kezdetéig. A hoki és a csapat szimpatizánsai közül többen felvetették, hogy a sárga-feketék miért nem hoztak tető alá egy-két erős ellenféllel szembeni edzőmeccset.

– Két egyenlet megoldásán törtük a fejünket – árulta el Majoross Gergely. – Az egyik tartalmazott felkészülési összecsapást, a másik nem. Ellenfelet találtunk volna a ligán belül is, de végül elvetettük ezt a variánst. Mert ugyan mit kínált nekünk a tét nélküli csata, amely partnerünket a legkevésbé sem érdekli. Mi veszítettünk volna többet, hiszen a barátságos helyzetben, amikor nem kell éles töltényeket használni, csak a ross­z szokások jönnek elő, hogy a pakliban lévő sérüléseket és az esetleges komolytalan, vagy alibi megoldásokat már ne is említsük. Ezért a sarkamra álltam és úgy döntöttem, hogy ne meccseljünk, mert ez többet ártana, mint használna. Így maradtunk az edzéseknél: mindent sokszor átvettünk és úgy érzem, hogy a leckét valamennyi játékosunk megtanulta.

Az összefoglalókat

A mester – szavait idézve – teljes mértékben tisztában van saját tanítványainak tudásszintjével, de vajon mindent tud-e a HC Nové Zámkyról?

– Számomra elképzelhetetlen, hogy a szlovákokról olyan új tény, vagy adat merülne fel, amivel ne lennék tisztában – hangsúlyozta a vezetőedző, majd így folytatta: – Ezért nem utaztam el az érsekújváriak napokban vívott találkozóira, amelyek összefoglalóit azonban természetesen megnéztem és kiveséztem a jegyzőkönyveket, no meg a „lőlapokat” is. Így felkészülten várjuk a tényleges csata kezdetét és véletlenül sem ünnepeljük 1-0-s vezetésünket.

Apropó, 1-0! Azt is megtudakoltuk Majoross Gergelytől, hogy gondolnak-e már a lehetséges végkimenetelre, de a nyulat nem tudtuk kiugrasztani a bokorból:

– Soha nem szabad a végtermékre összpontosítani, csak és kizárólag arra az útra kell figyelni, amelyen haladunk. Ha levesszük a szemünket az útról, és jobbra, vagy balra tekintünk, akkor jön az eltévedés, a botlás, az árok. Azt kértem a fiúktól, hogy szerdán este csak párharc megnyerésére ügyeljenek, meg a jó passzokra, aztán a kapuk előtt legyenek határozottak, hozzanak helyes döntéseket – és ne az járjon a fejükben, hogy az egész szériát meg kell nyerniük. Így a játékosokat nem az foglalkoztatja, hogy mi történik akkor, ha nyerünk és mi lesz abban az esetben, ha nem. A távlati feladatainkon később is ráérünk töprengeni…

Szerdán délelőtt

Majoross Gergely – korábbi szokásával ellentétben – ezúttal nem mondta meg, hogy huszonötös keretük tagjai közül ezúttal kiket pihentet és azt sem árulta el, hogy melyik kapusát állítja a ketrec elé. Arról beszélt, hogy a személyi döntéseket csak szerdán délelőtt hozza meg.

Az alapszakaszban: 6-0

A két együttes az alapszakaszban hatszor találkozott és mind a hat meccset a miskolciak nyerték.

  • Szeptember 23: HC Nové Zámky – Miskolci Jegesmedvék 3-4 (1-0, 2-2, 0-1, 0-0, 0-1) – szétlövéssel
  • Október 26: Miskolci Jegesmedvék – HC Nové Zámky 7-5 (3-2, 1-2, 3-1)
  • November 11: HC Nové Zámky – Miskolci Jegesmedvék 5-6 (2-1, 1-1, 2-3, 0-1) – hosszabbítás után
  • December 28: Miskolci Jegesmedvék – HC Nové Zámky 5-2 (2-1, 1-1, 2-0)
  • Január 4: Miskolci Jegesmedvék – HC Nové Zámky 5-1 (3-0, 2-0, 0-1)
  • Január 16: HC Nové Zámky – Miskolci Jegesmedvék 3-4 (3-1, 0-1, 0-1, 0-0, 0-1) – szétlövéssel
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!