Sport

2015.03.06. 14:53

A hegyen akarnak maradni - Interjú az Aluinvent-DVTK vezetőedzőjével

Miskolc - Jön az évad hajrája, Magyar Kupa-döntővel, bajnoki rájátszással, harccal az érmekért. Interjú: Miguel del Jesús López Alonsóval, az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzőjével.

Miskolc - Jön az évad hajrája, Magyar Kupa-döntővel, bajnoki rájátszással, harccal az érmekért. Interjú: Miguel del Jesús López Alonsóval, az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzőjével.A múlt hét végén véget ért az alapszakasz a női kosárlabda NB I/A csoportjában, és bár a szezonból csak hat hét van hátra, vagyis az évad négyötöde eltelt, szakmailag most jár féltávnál az Aluinvent-DVTK csapata, ugyanis a háromfrontos harcukból egyen vannak túl, egynek a felénél tartanak, egybe pedig a jövő héten kezdenek bele. Vagyis túl az Európa Kupa-szereplésen és a bajnoki alapszakaszon, a rájátszás, illetve a Magyar Kupa-sorozat előtt a piros-fehérek szakvezetőjével, Miguel del Jesús López Alonsóval beszélgettünk.

- Jó régen véget ért a 2014/15-ös Európa Kupa-szereplésük, és tulajdonképpen már-már történelmi távlatból lehet értékelni az eseményeket…

Miguel del Jesús López Alonso: Nincs mit takargatni, ugyan­is a kitűzött célt, a csoportból való továbbjutást, a 8 közé kerülést nem tudtuk teljesíteni. Ennek több oka is van. Elsősorban az, hogy nem sikerült megfelelően pótolnunk azokat a játékosokat, akiket kiválasztottunk a szezon előtt, gondolok itt Vegára és Lucasra, akik közül előbbi szerződtetése után súlyos sérülést szenvedett, így meg sem érkezett hozzánk, utóbbi pedig adminisztrációs problémák miatt nem tudott pályára lépni, és távozott. Ezen kívül volt két játékosunk, Ciappina és Dubei, akik szezon közben sérültek meg, emiatt hosszabb időre kiestek, így nem tudtunk olyan edzésmunkát végezni, ami szükséges lett volt ahhoz a szintű felkészüléshez, amit az Európa Kupa igényel. Aki figyelemmel kíséri ez Európa Kupa idei történéseit, az tudja, hogy az a belga csapat, amelyik a mi csoportunkat százszázalékos teljesítménnyel megnyerte, az elődöntő első meccsén idegenben is győzni tudott, és nagy esélyük van arra, hogy a fináléba kerüljenek, vagyis egy nagyon jó erőkből álló együttesről van szó. A csoportunkból továbbjutott francia gárda pedig kiegyensúlyozottan szerepel hazája bajnokságában, az EK egyenes kieséses szakaszában viszont balszerencséjükre a már említett belga csapatot kapták meg. De visszatérve a saját Európa Kupa-szereplésünkre: az első meccsünket, a portugál együttes elleni vereségünket egyértelműen negatívumnak tartom, bár azért a teljességhez hozzátartozik, hogy a Lucas helyére hozott irányítónk, Bias két közös edzés után lépett ott pályára. A többi mérkőzésen is bár küzdöttünk és viszonylag szoros meccseket tudtunk játszani, de az akkori állapotunkhoz képest papírforma-eredmények születettek.

- A bajnoki alapszakasz első fele is erre az időszakra esett, és ott sem volt sok sikerélményük, a papíron gyengébb csapatok ellen még csak sikerült nyerniük, de a riválisok ellen egyszer sem, és az idegenbeli rangadók elvesztése mellett a tavalyi évet záró, Győr elleni hazai kudarc is fájó volt…

Miguel del Jesús López Alonso: A bajnoki alapszakasz első körében mindösszesen két találkozót játszottunk itthon, úgyhogy ez nem volt könnyű menet. Az igaz, hogy a közvetlen riválisainktól kikaptunk, de látótávolságon belül maradtunk, ezek 10 ponton belüli vereségek voltak, a Sopront leszámítva, akik a tavalyi erőviszonyokat figyelembe véve kiemelkedtek a mezőnyből. Azok a nehézségek, amelyeket az EK-szereplés kapcsán említettem, itt is jelentkeztek, de ezzel együtt is a tavalyi év utolsó bajnokija előtti időpontig volt esélyünk arra, hogy a második helyen karácsonyozzunk, és bár ebből a Győr elleni hazai vereség miatt csak ötödik hely lett, de a megszerzett pontokat tekintve versenyben maradtunk.

- Szándékosan nem ejtett szót a „világsztárként” érkezett Snytsináról?

Miguel del Jesús López Alonso: Kétségtelen, hogy ő már a Győr ellen nem játszott, és hogy egy jó formában lévő, mentálisan rendben lévő játékossal előrébb lettünk volna, de neki ekkor már csak a lelátón jutott hely. A fehérorosz válogatott ugye a világbajnokság után érkezett hozzánk, és elképzelhető, hogy visszafogottabb szereplésének a formaidőzítéssel összefüggésben a formahanyatlás volt az oka, de az biztos, hogy egyik fél sem találta meg a másikban, amitől csapatként jól működhettünk volna. És ugye a kosárlabda csapatsport, és nem egyéni játékosok egymás mellé téve a pályán.

- Összegezve az elhangzottakat: nem volt szerencséjük tavaly a légiósok kiválasztásával?

Miguel del Jesús López Alonso: Ez részben igaz, bár csak Snytsinával nyúltunk mellé, de Lucas és Vega köré akartunk csapatot építeni, ami az említett okok miatt nem valósulhatott meg. Utána már egy szűkebb játékospiacról kellett volna nagyot húzni, de ez nem volt lehetséges, például az a Halvarsson, aki most PINKK-nél van, sérülése miatt nem tudott hozzánk jönni, és Biast is az időzavar közepette szerződtettük, hogy legalább 10 pályára küldhető játékosunk legyen.

- Így utóbb visszatekintve, amikor elkezdődtek a pozitív változások a csapat keretében, egy váratlan vereséget szenvedtek hazai pályán a Cegléd ellen az év első tétmeccsén…

Miguel del Jesús López Alonso: Allison és Rasheed érkezése is pozitív energiákat adott a csapatnak, ezt bizonyítják a Cegléd elleni meccset követő események, eredmények, de bármilyen szintű, erejű játékos érkeztével nem kerül az edző kezébe egy varázspálca, néhány óra közös munka után nem lehet nagy dolgokat tenni, egy csapat játékát fel kell építeni, és ehhez időre van szükség. Nekünk akkor ebből kevés volt, és botlottunk. Viszont a folyamatos, egymásra épülő munkával néhány hét alatt sikerült előbbre lépnünk, és a harmadik helyen zártuk az alapszakaszt.

- Az azóta elért eredményekkel elégedett?

Miguel del Jesús López Alonso: A Cegléd elleni meccs óta egy vereséget szenvedtünk, a listavezető Soprontól, de a többi riválisunkat legyőztük, ráadásul mindegyiket többel, mint amennyivel kikaptunk tőlük. De ettől nem vagyunk eltelve, és éhesek vagyunk a további sikerekre.

- A Győr ellen a friss szerzemény, Bishop is hozzátett a meccshez, győzelemhez, vele együtt a jelenlegi DVTK-keret ereje hová helyezhető el a magyar mezőnyben?

Miguel del Jesús López Alonso: Ezekben a napokban is azon dolgozunk, hogy a csapat egységesebb legyen. Ezzel a kerettel, ami a rendelkezésünkre áll, és nem is fog változni, megvan minden esélyünk arra, hogy bárki ellen sikerrel vegyük fel a küzdelmet. De azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy ezt csak csapatként tudjuk elérni.

- A bajnoki rájátszás menetétől és a Magyar Kupa negyeddöntő eredményétől függően 8–14 tétmeccsük van még hátra a szezonból, két fronton. Mivel lenne elégedett április középén, az évad végén?

Miguel del Jesús López Alonso: Ha minden egyes támogatónk, szurkolónk a szezon végén pozitív élményekkel gondolhatna vissza erre az évadra. Minden csapat életében vannak hullámvölgyek és hegyek, mi most azon vagyunk, hogy fent maradjunk úgy, hogy közben a lábunk alatt érezzük a talajt.

- Picit lehetne konkrétabb is, mondjuk a soron következő feladattal kapcsolatban…

Miguel del Jesús López Alonso: Oké, a PEAC ugyanazzal a kerettel játszik a szezon elejétől, ebből adódóan összeszokott együttes, de nekünk megvan a saját tervünk arra vonatkozóan, hogy ezt az erényüket mivel múljuk felül, hogy ne egynapos legyen az idei részvételünk a Magyar Kupában. Most erre koncentrálunk, de persze tisztában vagyunk azzal, hogy rövid idő alatt sok meccset kell játszanunk, csak éles mérkőzéseket, és így most ebben a mérkőzések nélküli időszakban kell felépítenünk a csapatot, a hiányosságokat pótolni, hogy amikor kell, akkor a megfelelő minőséget tudjuk produkálni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!