2014.11.03. 10:05
Vegyész RC: Három szoros szett és papírforma vereség
A kaposváriak voltak az esélyesek, és meg is nyerték a mérkőzést.
A kaposváriak voltak az esélyesek, és meg is nyerték a mérkőzést.A kazincbarcikaiak az NB I-es férfi röplabdabajnokság soron következő fordulójának keretében négyszáz kilométert utaztak pénteken délután a listavezetőhöz és az egyik legjobb formában lévő hazai alakulathoz.
Nem segített
Az első szettben először a hazaiak domináltak, majd kiegyenlítetté vált a játék. A Vegyésznél Blázsovics jó támadásainak, a hazaiaknál pedig Németh pontjainak örültek a társak. Később Bagics percei következtek a pályán, 14–10-nél ezért a barcikai mester kért időt, de ez sem segített: 16–11, majd 19–11 a Fino együttesének… Jött a második VRC-idő, a végjátékban ezután sikerült kozmetikázni az álláson.
A második szettben megint a hazaiak akarata érvényesült, de Blázsovics megint megrázta magát, és jó nyitásaival 9–9-re alakította az állást. Németh is jött, s nyitásaival pillanatok alatt 12–9-re elhúzott a Kaposvár. A vendégtréner időkérése nem használt, mert 16–11-et mutatott a tábla. Következett néhány játékvezetői hiba, villant a sárga lap is, a somogyiak pedig simán hozták a játszmát.
A harmadik, mint utólag kiderült, mindent eldöntő szakaszra a sárga-kékek nagyon összekapták magukat. Jól kezdtek: ekkor Toronyai volt a nyitóhelyen, és máris 0–3, de Szabó A. révén aztán 3–3 lett. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a borsodiak közül Szabó D. játéka emelkedett ki, és az első technikai időnél 7–8-at mutatott a tábla. Jó mérkőzést, élvezetes küzdelmet láthattak a nézők. Szabó D. percei és alakításai következtek, minden ütése pontot ért, és máris 12–16-os Vegyész-előny alakult ki. Ezután azonban nem úgy alakult a találkozó, ahogyan azt Szántaiék remélték. Fordult a kocka, 21–19, majd Dudás-idő, 22–23, később 24–24, aztán érkezett Németh, és két ásszal a Fino Kaposvár SE behúzta a pontokat.
Van tartalék
Végül 3:0-ra kaptak ki a vendégek, de amint azt Dudás András vezetőedző érdeklődésünkre kijelentette: „A pontarány elfogadható lett, a meccs végére kialakult játékra pedig panaszom sem lehetett. A hiányzókat nem tudtuk pótolni, ezért azt mondom, hogy maradtak tartalékaink a jövőre nézve.”
ÉM-KT
Jegyzőkönyv
Fino Kaposvár SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (19, 20, 24)
Kaposvár, 300 néző. V.: Bátkai-Katona, Adler.
Fino Kaposvár SE: Szabó A., Bozóki, Juhász, Tóth, Bagics, Németh. Csere: Deák (liberó). Edző: Demeter György.
Vegyész RC: Szabó D., Szabó M., Toronyai, Blázsovics, Kovács Z., Csányi. Csere: Szántai (liberó), Balázs, Dudás, Gulyás. Edző: Dudás András.
Demeter György: – A harmadik játszmában Szabó D. ellenszerét nem találtuk, de türelmes játékkal kiizzadtuk a mérkőzést.
Dudás András: – Lassan vettük fel a mérkőzés ritmusát. Nyitásban és fogadásban múltak felül bennünket a hazaiak.