Sport

2014.11.23. 15:21

Vegyész RC: Három szettben nem volt ellenszerük

Idegenben lépett pályára szombaton a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben.

Idegenben lépett pályára szombaton a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben.

Fontos mérkőzésre készültek a barcikaiak, akiket ezen alkalommal - egy szurkolóbuszon - harmincöt drukker is elkísért. Volt tehát hangulat a dági csarnokban, és az első szett elején azt láthatták a nézők, ellép az észak-borsodi alakulat (0-4). Azonnal közbe kellett lépnie a vendéglátók edzőjének, de Blázsovics ütése és sánca 2-8-t jelentett. Ezután Oszuska Z. és Jánossy szervái okoztak némi nehézséget a barcikai oldalon, de Gulyás és Szabó D. megmozdulásaival maradt az előnyt a VRCK-nál (12-16). 13-18-nál a DKSE „időzött", ez hozott változást, amit észre vett Dudás András, így neki is volt megbeszélnivalója (17-20). A rövidke szusszanás jó tett a sárga-kékeknek, akik vezetést szereztek.

A második szettet Horváth megmozdulásai színesítették, amit a vendégek edzője nem nézett jó szemmel és ezt el is mondta csapatának (5-1). Felválltva születtek a pontok (8-4), egy picivel jobban röplabdázott a pályaválasztó. Csányi helyett Szabó M. helyezkedett el centerben, az ő nyitása is kellettek a dági megbeszéléshez (12-11). Blázsovics ugyancsak remek szerváival lett 14-14, amit aprócska játékvezetői zavar követett. Nem dőlt el még a játszma kimenetele, viszont Jánossy momentumaival a DKSE került lépéselőnybe, s bár 23-20-nál Dudás-edző még próbált kitalálni valamit, a hazai együttes révbe ért.

Egy csapat a pályán

A harmadik menet igazán jó jó röplabdát hozott, amelyben hol az egyik, hol a másik gárda vezetett. Jánossy és Oszuska Z. megint megrázta magát, ami elég volt ahhoz, hogy kevéske fór jöjjön össze a Dágnak. Toronyai persze mindez ellen dolgozott, ezért 12-11-nél dunántúli időkérés következett. Koncentráltabb lett a Vegyész, nem találta ekkor önmagát a DKSE, és 17-20-nál ismét Szauter Ferenc osztott tanácsokat. Centerben Bokor érkezett Gulyás helyére, és előbbi adogatásai kibabráltak a házigazdákkal. 20-24-nél ugyanakkor ők nyithattak, csakhogy Balázs B. elrontotta, amivel 2:1 lett a Vegyésznek.

A negyedik szettnek nagy volt a tétje, hiszen ha a VRCK nyer, akkor három ponttal távozik, ha viszont nem, akkor egy pontot minimum Dágon hagy. Öt-ötig kéz a kézben haladtak a felek, aztán Bokor percei következtek, lebegtetett szerváival nem tudott mit kezdeni a hazai együttes, 5-10-nél be is kellett „lépnie" a mérkőzésbe Szauter Ferencnek. A pihenő nem segített a DKSE-n, mert a VRCK pontos, okos játékkal tartotta az előnyét. Blázsovics ütése és Szabó D. „szőnyegbombázása" megsemmisítőleg hatott a pályaválasztóra (10-19). Ekkor már csupán egy gárda volt a pályán, a Kazincbarcika, amely egyik legnagyobb riválisa otthonában aratott rendkívül értékes győzelmet, az őket elkísérő szurkolók nem kis örömére.

ÉM-MI,GF


JEGYZŐKÖNYV

Dág KSE - Vegyész RC-Kazincbarcika

1:3 (-21, 21, -20, -14)

Dág, 200 néző. V.: Adler, Vári.


Dág KSE: Oszuska G., Szauter, Oszuska Z., Jánossy, Krupánszki, Horváth. Csere: Koch (liberó), Molnár, Bagics, Balázs B. Edző: Szauter Ferenc.

Vegyész RC: Toronyai, Szabó D., Blázsovics, Gulyás, Csányi, Antal. Csere: Szántai (liberó), Szabó M., Bokor, Kovács Z., Balázs D. Edző: Dudás András.


Szauter Ferenc: - Gratulálok a vendégcsapatnak, amely a hosszú utazás után is nagyon jó játékot tudott nyújtani. A mai napon nyitásfogadásban kevesebbet hoztunk annál, mint amit tudunk.

Dudás András: - Nagyot küzdött a Dág, de mi jobbak voltunk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!