Sport

2014.11.21. 22:09

MTK vs. DVTK - Sivic szerint eljött az idő

Miskolc - Négy éven belül harmadszor lehet féltávnál dobogós a DVTK a labdarúgó NB I-ben.

Miskolc - Négy éven belül harmadszor lehet féltávnál dobogós a DVTK a labdarúgó NB I-ben.A labdarúgó NB I 15. fordulójában, szombaton 14.00-tól a fővárosban, az MTK Budapest vendége lesz a Diósgyőri VTK együttese. (A mérkőzésről ezúttal is élőben tudósítunk: dvtk.boon.hu). De nem a kék-fehérek otthonában, ugyanis a Hungária körúti létesítmény felújítása miatt Kispesten, a Bozsik stadionban játssza hazai meccseit az MTK csapata. A mostani forduló előtt két hely, és hét pont választja el a csapatokat, a fővárosiak a dobogó második fokán állnak, és mögéjük kapaszkodna fel a Diósgyőr. Ha ez sikerül a piros-fehéreknek, akkor négy éven belül harmadszor lesznek féltáv dobogósok. Ugyanis a 2011-es élvonalbeli visszajutás után, a 2011/12-es bajnoki idényben, 15 fordulót követően a harmadik helyen álltak – más kérdés, hogy az akkori második 15 meccs meglehetősen pontszegényre sikerült, a frissen feljutott csapat lendülete tavaszra elfogyott és csak hetedik lett. Egy éve szintén a harmadik helyet foglalta el a 15. fordulót követően a Diósgyőr, de a 2013/14-es évad végén sem sikerült megtartani ezt a pozíciót, az ötödik helyen zártak, a második etap ekkor is kevesebb pontot hozott.

Most, hogy jó esélye legyen a féltáv harmadik hely megszerzésére a Diósgyőrnek, nyerniük kellene, mégpedig egy erős csapat vendégeként.

– Mindig ünnep, ha az MTK ellen játszunk, Garami Józsi bácsit, a fővárosiak edzőjét nagyon tisztelem, ellene meccselni mindig élmény. Emiatt nagyon várom én, és a csapat is ezt az összecsapást, már csak azért is, mert nagy a tét, hiszen ez egy hatpontos mérkőzés – mondta Sivic Tomislav, a DVTK vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy mennyire tartja fontosnak, hogy miként állnak féltávnál, a következőket mondta: – Fontos, hogy a félévi tabellán hol áll egy csapat, amikor már mindenkivel játszott egy meccset, de azért a legfontosabb a bajnokság vége. Ennek a féltávnak abban van a jelentősége, hogy a téli alapozás előtt kiderül, milyen, mekkora munka vár egy csapatra. A cél az, hogy a tavalyi szezonhoz képest, amikor ötödikek lettünk, előbbre lépjünk, hogy most legalább negyedikek legyünk.


[poll id="834"]


Kétszer is 2-2

Az elmúlt évadban kétszer is 2-2-re végzett egymás ellen a két csapat, vagyis 2-2 pontot gyűjtöttek a két meccsen.

– Elég volt ezekből a döntetlenekből. Oké, hogy nem véletlenül második az MTK, de eljött az ideje, hogy nyerjünk – mondta Sivic edző, majd arra a kérdésre, hogy mennyire kell tartani a sikerre éhes MTK-s fiataloktól, így felelt: – Az MTK érdekes klub, nálam messze az ő akadémiájuk a legjobb Magyarországon, hiszen folyamatosan produkálnak NB I-es játékosokat, és olyanokat is, akik külföldre tudnak igazolni, vagyis jó munka folyik ott, okos vezetéssel. Együtt tartják a legjobb fiatalokat, továbbá van három rutinos játékosuk, Kanta, Vukmir, Torghelle, és velük együtt nagyon jól néznek ki. Nagyon becsülöm őket, de azért nem jobban, mint saját magunkat.

A DVTK keretében egy sérült játékos van: Németh M., rá ezúttal sem számíthat Sivic edző.

ÉM-BCS


Az NB I állása a 2011/12-es és a 2013/14-es évadban féltávnál

2011/12 féltáv

  • Debreceni VSC-TEVA (1.: 74 p) 15 11 4 - 30-9 37
  • Győri ETO FC (3.: 29 p) 15 11 1 3 26-14 34
  • Diósgyőri VTK (7.: 16 p) 15 8 3 4 25-19 27
  • Videoton FC (2.: 39 p) 15 8 2 5 23-12 26
  • Budapest Honvéd (4.: 21 p) 15 7 4 4 27-18 25
  • Kecskeméti TE (5.: 20 p) 15 7 4 4 27-21 25
  • Pécsi MFC-Matia (12.: 10 p) 15 6 6 3 22-25 24
  • MVM-Paks (6.: 24 p) 15 5 6 4 29-30 21
  • Vasas (15.: 6 p) 15 3 7 5 15-19 16
  • Ferencvárosi TC (11.: 19 p) 15 4 3 8 13-15 15
  • Lombard Pápa TFC(14.: 15 p) 15 4 3 8 16-22 15
  • Haladás SB (8.: 23 p) 15 4 3 8 15-22 15
  • Újpest FC (13.: 18 p) 15 4 2 9 20-28 14
  • FGSZ Siófok (9.: 23 p) 15 2 7 6 12-16 13
  • Kaposvári RFC (10.: 22 p) 15 1 10 4 18-24 13
  • Zalaegerszegi TE FC (16.: 8 p) 15 - 5 10 13-37 5
  • A csapatok neve után zárójelben előbb a bajnoki évad végén elért helyezésük található, valamint a második 15 fordulóban szerzett pontszámuk.


    2013/14 féltáv

  • Debreceni VSC-TEVA (1.: 29 p) 15 10 3 2 37-16 33
  • Videoton FC (4.: 21 p) 15 10 2 3 30-11 32
  • Diósgyőri VTK (5.: 20 p) 15 7 6 2 26-17 27
  • Szombathelyi Haladás (6.: 20 p) 15 7 5 3 25-18 26
  • Ferencvárosi TC (3.: 33 p) 15 7 3 5 23-22 24
  • Győri ETO FC (2.: 38 p) 15 6 6 3 23-17 24
  • Budapest Honvéd (9.: 14 p) 15 6 4 5 22-19 22
  • Pécsi MFC-Matias (7.: 24 p) 15 6 3 6 24-25 21
  • Lombard Pápa TFC (12.: 13 p) 15 6 2 7 20-23 20
  • Újpest FC (13.: 15 p) 15 4 5 6 23-26 17
  • Kecskeméti TE-PM (10.: 19 p) 15 4 5 6 21-29 17
  • MVM-Paks (11.: 18 p) 15 4 4 7 18-24 16
  • Mezőkövesd Zsóry FC (15.: 10 p) 15 4 2 9 18-29 14
  • MTK Budapest (8.: 26 p) 15 3 5 7 16-18 14
  • Puskás Akadémia FC (14.: 18 p) 15 3 4 8 17-29 13
  • Kaposvári RFC (16.: 10 p) 15 2 3 10 13-33 9
  • A csapatok neve után zárójelben előbb a bajnoki évad végén elért helyezésük található, valamint a második 15 fordulóban szerzett pontszámuk.


     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!