Sport

2014.10.29. 11:18

Sikeresen zárult az Avas kupa – Csordás József emlékverseny, immár nyolcadszor

Miskolc - A miskolci Justitia Fuji-Yama SE a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetséggel közösen rendezte meg 2014. október 26-án Miskolcon az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 8. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt.

Miskolc - A miskolci Justitia Fuji-Yama SE a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetséggel közösen rendezte meg 2014. október 26-án Miskolcon az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 8. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt. A verseny megnyitóján köszöntőt mondott dr. Mészáros János Shihan, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke. Természetesen az emlékversenyen jelen volt az elhunyt Csordás József családja is, felesége Andrea, testvére Terézia, valamint gyermekei Ádám és Dávid.

A meghívásos versenyen 4 nemzet (Románia, Szlovákia, Ukrajna, Magyarország) 35 egyesülete, több mint 350 nevezési létszámmal vett részt. A megmérettetésen 50 kategóriában összesen 200 érem talált gazdára. A legkisebbektől, azaz a 6-7 évesektől kezdődően egészen a felnőttekig léptek tatamira a fenti országok karatékái, akik formagyakorlatban, majd a délután folyamán küzdelemben is összemérték tudásukat. Számos határainkon túli magyar versenyző érkezett hazánkba.

A legeredményesebb megyei versenyző Szilágyi Gergő (Justitia-Fuji-Yama SE-Ippon) versenyzője lett, aki kata-ban egy arany és egy ezüstérmet (egy korosztállyal feljebb), míg kumite-ben pedig egy bronzérmet gyűjtött össze.

Megyei vonatkozású eredmények:

Fiú kata 6-7 év

3. Tóth Ágoston Justitia Fuji-Yama SE - Shinto Dojo - HUN Miskolc

Fiú Kata 8-9 év 10-8 kyu utánpótlás

3. Bérczes Botond Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

3. Kónya Zsombor Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

Fiú Kata 10-11 év 10-7 kyu utánpótlás

1. Suszterics Gergő Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc

Fiú Kata 12-13 év 10-7 kyu utánpótlás

2. Suszterics Gergő Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc

Fiú Kata 12-13 év 6-1 kyu haladó

3. Molnár Bálint Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc

Fiú Kata 14-15 év kade

1. Szilágyi Gergő Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc

Férfi Kata 16-17 év junior

2. Szilágyi Gergő Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc

Férfi Kata 18 évtől felnőtt

3. Kónya Levente Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

Lány Kata 8-9 év 10-8 kyu utánpótlás

3. Tutinka Sára Justitia Fuji-Yama SE - Shinto Dojo - HUN Miskolc

Lány Kata 8-9 év 7-1 kyu haladó

3. Kovács Száva Magyarországi Shotokan KE - HUN Sajókaza

Lány Kata 12-13 év 10-7 kyu utánpótlás

3. Moczó Lili Justitia Fuji-Yama SE - Shinto Dojo - HUN Miskolc

Lány Kata 12-13 év 6-1 kyu haladó

2. Tóth Vanda Justitia Fuji-Yama SE - Shinto Dojo - HUN Miskolc

Lány Kata 14-15 év kadet

1. Kónya Bianka Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

2. Csupka Niké Justitia Fuji-Yama SE - Shinto Dojo - HUN Miskolc

Fiú Kumite 8-9 év 10-8 kyu utánpótlás

1. Kónya Zsombor Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

Fiú Kumite 8-9 év 7-1 kyu haladó +30 kg

2. Kiss Balázs Magyarországi Shotokan KE - HUN Sajókaza

3. Urbán Olivér Szerencsi VSE - HUN Szerencs

Fiú Kumite 10-11 év 10-7 kyu utánpótlás

3. Barna Ákos Nyékládházi KSE - HUN Nyékládháza

Fiú Kumite 14-15 év kadet -60 kg

3. Szilágyi Gergő Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc

Férfi Kumite 18 évtől felnőtt -70 kg

2. Debreceni Ádám Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc

Férfi Kumite 18 évtől felnőtt +70 kg

2. Kónya Levente Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

Lány Kumite 8-9 év 7-1 kyu haladó -30 kg

2. Kovács Száva Magyarországi Shotokan KE - HUN Sajókaza

Lány Kumite 10-11 év 6-1 kyu haladó +35 kg

2. Visoczki Panna Szerencsi VSE - HUN Szerencs

Lány Kumite 12-13 év 10-7 kyu utánpótlás

2. Kujbus Annabella Justitia Fuji-Yama SE - Tiszaújváros - HUN Tiszaújváros

Lány Kumite 14-15 év kadet -54 kg

2. Kónya Bianka Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

3. Kónya Dorottya Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely

Női Kumite 18 évtől felnőtt open

3. Szenderák Brigitta Szerencsi VSE - HUN Szerencs

Egyesületi rangsor - éremtáblázat

Nr. | csapastnév | arany, ezüst, bronz

9. Justitia Fuji-Yama SE - Miskolc - HUN Miskolc 2 3 2

10. Renraku-Ryu KSE - HUN Gesztely 2 2 4

22. Justitia Fuji-Yama SE - Shinto Dojo - HUN Miskolc 0 2 3

23. Magyarországi Shotokan KE - HUN Sajókaza 0 2 1

25. Szerencsi VSE - HUN Szerencs 0 1 2

26. Justitia Fuji-Yama SE - Tiszaújváros - HUN Tiszaújváros 0 1 0

28-30. Nyékládházi KSE - HUN Nyékládháza 0 0 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!