Sport

2014.07.08. 14:26

Nagy fába vágta a fejszéjét a KBSC régi-új mestere

Kazincbarcikán ugrani akarnak: az NB III-ból az NB II-be vágynak.

Kazincbarcikán ugrani akarnak: az NB III-ból az NB II-be vágynak.Hétfőn elkezdte az alapozást a Kazincbarcikai SC labdarúgócsapata, amelynek vezetőedzője Koleszár György lett.

– Úgy gondoltam, hogy öt sikeres tiszaújvárosi év után váltanom kell – kezdte Koleszár György, a sárga-kékek régi-új szakvezetője. – Nagyon jól éreztem magam a Tisza-partiaknál, ahol mindenkivel korrekt munkakapcsolatban álltam. A labdarúgóedző élete azonban ilyen: olykor itt, olykor ott dolgozik. Miután eldöntöttem, hogy nem maradok az FC Tiszaújvárosnál, megkerestek a Kazincbarcika vezetői és komoly feladattal bíztak meg. Egy év múlva NB II-esre kell váltanunk mostani NB III-as tagságunkat. Korábban, több részletben, jó nyolc évet húztam le Barcikán, s most érzek magamban annyi erőt és tudást, hogy megfeleljek a kihívásnak. Ez persze, ismerve a mezőnyt és az ellenfeleket, nehéz feladat lesz, úgy gondolom ugyanis, hogy négy-öt bajnokesélyessel fogunk szembekerülni, várhatóan ennyi gárda szeretne majd a táblázat élén végezni. A cél ismeretében próbáljuk meg összeszedni a keretünket a segítőimmel – akik Vincze Richárd pályaedzővel az élen a helyükön maradnak – és felkészülésünket is ennek fényében terveztük meg.

Hét, plusz egy

A tréner két éves szerződésben állapodott meg az idei szezonban az NB III második helyén végzett együttes vezetőivel, bár Koleszár György megjegyezte, hogy a papír csak egy dolog, mindent az eredmény határoz majd meg.

– Most kezdtük az úgynevezett rávezető hetet, a második és harmadik etapban pedig, végig hazai környezetben, napközis rendszerre váltunk – folytatta Koleszár György. – Hét edzőmérkőzést tervezünk, találkozunk a Tállyával, a Máddal, a Rákosmentével, a Szolnokkal, a Balmazújvárossal, a DVTK U21-gyel és a Mezőkövesd Zsóry FC-vel is, míg a nyolcadik találkozónkat a Magyar Kupa keretében vívjuk majd.

ÉM-KT

KBSC: változások futószalagon

Maradt: Szabó Ádám (kapus), Nótás Attila (kapus), Nyisalovits Donát (védő), Komlósi Ádám (védő), Nagy Péter (védő), Menyhért Gergő (védő), Czető Márk (védő), Illés Richárd (középpályás), Kovács Péter (középpályás), Krajnc Balázs (középpályás), Nyitrai Dávid (támadó), Kovács Szilárd (támadó), Dávid Ferenc (támadó), Kádas István (támadó).


Elment: Tarr Tibor (kapus, Felsőzsolca), Kovács Bence (középpályás, Tiszaújváros, ?), Szabó Viktor (támadó, Monor), Treznai Márk (védő, ?), Kész Tibor (támadó, ?), Halász Bálint (középpályás, Tiszaújváros, ?), Molnár Gábor (támadó, Mezőkövesd Zsóry FC), Fótyik Dominik (védő, Mezőkövesd Zsóry FC).


Érkezett: Irhás Ignác (középpályás, Kisvárda), Lipusz Norbert (támadó, Cegléd), Bene Attila (támadó, Putnok), Szabó Ádám (középpályás, Putnok), Kerékgyártó Tamás (középpályás, Putnok), Zimányi Ádám (középpályás, Putnok), Illés Gábor (támadó, Puskás Akadémia FC), Fülöp Gergő (védő, DVSC-TEVA), Horváth Bence (támadó, Putnok, ?), Szemere Norbert (védő, Putnok, ?), Szeleczki Alex (védő, Putnok, ?).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!