Sport

2014.06.04. 10:01

Folytatja a liftezést a KVTSE

Kazincbarcika - A tavalyi kiesés után ezúttal feljutást ünnepelhettek a Kazincbarcika férfi tekézői.

Kazincbarcika - A tavalyi kiesés után ezúttal feljutást ünnepelhettek a Kazincbarcika férfi tekézői.Három pontos előnnyel nyerte meg az NB I-es férfi tekebajnokságot a Kazincbarcikai VTSE csapata. A borsodiak ebben az esztendőben folytatják a liftezést az élvonal és a másod osztály között. A barcikai együttes két esztendővel ezelőtt először lépett föl a Szuperligába, ahonnan rögtön búcsúzott is a csapat. Most viszont a visszajutást ünnepelhették a játékosok, miután az utolsó fordulóban, hazai pályán győzni tudtak a legnagyobb riválisnak számító Bp. Erőmű ellen.

- Óriási a különbség a két bajnokság között - válaszolt a kiesésére és az azonnali feljutásra vonatkozó kérdésünkre Orosz István, a csapat játékosa, a KVTSE elnökhelyettese. - Ezt a tavalyi esztendőben saját bőrünkön is érezhettünk, hiszen nem tudtunk megragadni a legjobbak között. Ezután nem lehetett más célunk, minthogy egyből visszajussunk a Szuperligába. Nem volt egyszerű, mert az NB I-ben még sok helyütt - így Kazincbarcikán is - nem panel, hanem öntött pálya található, amihez egy vendégcsapatnak nem egyszerű alkalmazkodni.

Édes otthon

Az viszont előny volt a Kazincbarcika számára, hogy ezúttal hazai környezetben játszhatták végig az idényt, nem kellett az ózdi albérletben vendégeskedni. Saját közegükben, a saját szurkolóik előtt harcolhattak hétről hétre, aminek meg is lett az eredménye.

- Nehéz sorozaton vagyunk túl, de a csapat nagyon akarta a sikert - tette hozzá Orosz István. - Nagy harcot vívtunk az Erőművel, a tavalyi két szuperligás kieső külön csatáját hozta ez a bajnokság. Az utolsó játéknapon pontelőnnyel vártuk a mindent eldöntő találkozót, amit hazai pályán szerencsére megnyertünk a fővárosiak ellen. Természetesen nagy volt az öröm, mert bebizonyítottuk, hogy a két évvel ezelőtti feljutásunk nem csupán egy kifutott eredmény volt, hanem a csapatban benne van a huzamos élvonalbeli szerepelés lehetősége.

A létesítményi helyzet azonban két esztendő alatt nem változott Kazincbarcikán. A tekecsarnok továbbra is öntött pályából áll, ami nem felel meg az első osztály támasztotta követelményeknek. Így vélhetően ősztől ismét Ózdon játszik majd a barcikai csapat a legmagasabb osztályban.

Kellene a panelpálya

- Bízom benne, hogy hosszú távon sikerül megoldást találni erre a problémára, mert a barcikai tekesport számára ez létkérdés - folytatta Orosz István. - Addig azonban nem tehetünk mást, mint ismét fölvesszük a kapcsolatot az ózdiakkal, hogy fogadjanak be bennünket. Ez nem lehet akadálya a szuperligás szereplésnek. Két esztendeje úgy voltunk vele, hogy azoknak akartunk lehetőséget adni, akik a feljutást kiharcolták. A megszerzett tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a bennmaradás eléréséhez igazolni kell. Itt az anyagiak szabnak határt, ha sikerül, akkor igazolunk, ha nem, akkor a bajnokcsapatunk lép pályára a legjobbak között is. Nagyon bízom benne, hogy ősztől nem csupán epizódszerepet töltünk be az élvonalban, szeretnénk megragadni a tekesport hazai elitjében.

ÉM-ME

A Kazincbarcikai VTSE NB I-es bajnokcsapata:

Bolyki Balázs, Kormos Gergely, Tanyi Gábor (ifjúsági játékosok). Ander Tamás, Csinyi Gábor, Búzás László, Nagy Attila, Martinkó Miklós, Ragályi Tamás, Simkó Zoltán, Szoboszlai István, Orosz István (felnőtt játékosok).

Az NB I-es tekebajnokság végeredménye:

1. Kazincbarcikai VTSE 22 16 1 5 113-63 33

2. Budapesti Erõmû SE 22 14 2 6 110.5-65.5 30

3. Ceglédi Vasutas SE 22 14 0 8 93.5-82.5 28

4. Szegvári TSE 22 13 1 8 109-67 27

5. Fõvárosi Vízmûvek SK 22 13 0 9 96-80 26

6. Vilati Eger SE 22 12 2 8 93-83 26

7. Ózdi VFTC 22 8 4 10 79.5-96.5 20

8. Salgótarján 22 8 2 12 77-99 18

9. Gázmûvek MTE 22 8 0 14 79-97 16

10. Oroszlányi SZE 22 8 0 14 77-99 16

11. KÖFÉM SC 22 6 2 14 75-101 14

12. Postás SE 22 5 0 17 53.5-122.5 10

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!