Sport

2014.05.22. 19:27

Utazási információk a Magyar Kupa döntőjére

Miskolc - Vasárnap délután hatalmas lesz a forgalom Miskolcról Budapest felé, majd vissza az M3-mas autópályán és vasúton is, ezért arra kérik a diósgyőri szurkolókat, minél hamarabb induljanak el a Puskás Ferenc Stadionba!

Miskolc - Vasárnap délután hatalmas lesz a forgalom Miskolcról Budapest felé, majd vissza az M3-mas autópályán és vasúton is, ezért arra kérik a diósgyőri szurkolókat, minél hamarabb induljanak el a Puskás Ferenc Stadionba!Vasárnap játssza története 6. Magyar (Népköztársasági) Kupa-döntőjét a DVTK, az ellenfél az Újpest csapata lesz 19 órától a Puskás Ferenc Stadionban.

A találkozón telt ház, közel húszezer szurkoló várható, ebből várhatóan 9100-9100 szurkol a Diósgyőrnek és az Újpestnek. A Budapestre utazó szurkolóink számára gyűjtöttünk össze minden hasznos információt.

Vonattal utazók

A mérkőzésre a miskolci Tiszai pályaudvarról 13 óra 10 perckor induló szurkolói különvonatra csak karszalag ellenében szállhatnak fel az utasok (a különvonatra nem érvényes semmilyen MÁV vagy más szervezet által kiállított menetjegy, utazási igazolvány). A karszalagokat 11 óra 30 perctől a Tiszai pályaudvaron, az egykori vasutas szálló előtt felállított gyülekezési pontnál vehetik át a szurkolók a befizetést igazoló számla ellenében. A gyülekezési pontot a szurkolók a Kandó Kálmán térre érkezést követően az MTM Szálló irányába járdán közelíthetik meg. A karszalagokat ténylegesen az MTM Szálló előtti szerviz út, pályaudvar felé eső végén vehetik át a rendezőktől.

Azok a szurkolók, akik megvásárolták a menetjegyet, de nem Miskolcon szállnak fel a megállóhelyeken az első és utolsó vagonon keresztül foglalhatják el helyüket. Kérjük, a társak által Miskolcon felvett szalagot az ablakon keresztül adják le, emiatt senki ne hagyja el a szerelvényt!

A szurkolói vonatot előzetes tájékoztatás alapján 12 óra 30 perckor húzzák be a pályaudvar 3. vágányára. A vonatot a gyülekezési pontot és a peront összekötő átjárón keresztül lehet megközelíteni.

A szurkolói vonat menetrend szerint 13 óra 10 perckor indul, a pontos indulása érdekében kérjük a szurkolókat, hogy a felszállást időben kezdjék meg!

A szurkolói vonat a budapesti Keleti pályaudvar 6. vágányára várhatóan 15 óra 35 perckor érkezik meg. Az ehhez tartozó peronrészt lezárják, így a szurkolók a posta felé vezető átjárón keresztül jutnak majd ki a Keleti pályaudvar Thököly út felőli oldalán lévő parkolóban kialakított szurkolói zónába, ahová a Budapestről vagy egyéb településről érkező diósgyőri szurkolók is csatlakozhatnak, amennyiben szeretnének.

A mérkőzés helyszínét rendőri biztosítás mellett a parkolóból a Verseny utcán, a Dózsa György úton keresztül gyalogosan mintegy 25 perc alatt közelíthetik meg. A beléptetés a Dózsa György úti kapun történik, mellyel kapcsolatban kérjük a szurkolókat, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel a stadionba történő bevonulást időben kezdjék meg.

Tájékoztatjuk a szurkolókat, hogy a Verseny utcán és a parkolóban a rendezők mobil WC-ket állítanak fel, valamint a diósgyőri szurkolók a stadionban sört, illetve üdítőt vásárolhatnak.

A mérkőzést követően a szurkolói vonattal érkezők a Keleti pályaudvart ugyanazon az útvonalon közelíthetik meg szintén gyalogosan.


[poll id="689"]


Közúton utazók

Azok a szurkolók, akik a mérkőzésre közúton érkeznek az M3-as autópálya Kerekharaszti pihenőjében gyülekezhetnek 15 óra 30 perctől, ahonnan a rendőrség konvojokban, több részletben biztosítja a bekísérésüket a stadionhoz. A Dózsa György úton a mérkőzésre érkező buszok részére parkolóhelyet biztosítanak.

A személygépkocsival érkezőket kérjük, hogy a parkoló telítettségét követően a stadion környékén lévő utcákban parkoljanak, vagy a közelben található bevásárlóközpont parkolóját vegyék igénybe. Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a környéken a parkolási lehetőségek korlátozottak!

Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint minél hamarabb érkezzen a gyülekezési pontra, mert a hatalmas mennyiségű gépjármű miatt várhatóan lassú lesz a közlekedés, majd időre lesz szükség a nagy tömeg beléptetéséhez is.

A közúton érkezőket a rendőrök szintén konvojba rendezve folyamatosan kísérik ki Budapestről az M3-as autópálya irányába.

Budapesten tartózkodók

Budapesten élő vagy ott tartózkodó szurkolóink közvetlenül a Puskás Ferenc Stadion Dózsa György úti felőli kapujához is érkezhetnek, vagy ha szeretnének, akkor a Keleti pályaudvar Thököly út felőli oldalán lévő parkolóban kialakított szurkolói zónában csatlakozhatnak a vonattal érkezőkhöz.

Innen a mérkőzés helyszínét rendőri biztosítás mellett a Verseny utca, Dózsa György út útvonalon keresztül gyalogosan mintegy 25 perc alatt közelíthetik meg. A beléptetés a Dózsa György úti kapun történik

Drapéria ellenőrzés

Az MLSZ rendelkezése értelmében minden szurkolói zászlót újbóli nyilvántartásba vesznek a mérkőzés előtt (azokat is, amelyek engedélyt kaptak a DVTK-tól a bevitelre, illetve azokat is, amelyek a kerítésen függtek a Ligakupa-döntőn is).

Erre vasárnap 16 és 17 óra között a Dózsa György utcai kapu mellett kerül sor. Aki nem ér oda eddig az időpontig, az csak a beléptetés után engedélyeztetheti transzparensét.

Forrás: dvtk.eu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!