Sport

2014.05.02. 14:26

Kiss Pál Tamás a Hungaroringen

Miskolc, Mogyoród - Az Auto GP összetett ponttáblájának 3. helyéről várja a hazai versenyt Kiss Pál Tamás.

Miskolc, Mogyoród - Az Auto GP összetett ponttáblájának 3. helyéről várja a hazai versenyt Kiss Pál Tamás.A tavalyi évet a Hungaroringen fejezte be, és ezen a hét végén ugyanitt, vagyis újra itthon, hazai aszfalton repeszt Kiss Pál Tamás. A miskolci autóversenyző az Auto GP sorozat harmadik állomását jó előjelekkel várja, hiszen az ezt megelőző két verseny hétvégén egyaránt jól szerepelt: három hete Marokkóban, az első futamon ugyan kiesett, de a másodikon harmadik lett, a legutóbbi megméretésen, két hete Franciaországban pedig előbb megnyerte a futamot, majd a második nap második lett.

Kapott pár ajánlatot

A pilóta a tavalyi évben nem volt egész éves aktív tagja egyik sorozatnak sem, ám miután a Hungaroringen beugróként ígéretes remek eredményt ért el (ötödikként végzett), kapott pár ajánlatot, megkeresését több versenysorozat, több istállójától.

– Mivel a tavalyi évet az Auto GP-ben fejeztem be, és jól éreztem magam ebben az autóban, az tűnt a legjobb döntésnek, hogy a 2014-es évet itt csinálom végig – mondta Kiss Pál Tamás. – Ugye 2012-ben a GP3-ban mentem, ahol 280 lóerős autókkal 1:38, 1:40-es köridőket lehetett menni a Hungaroringen, ezzel szemben a Auto GP-ben 550 lóerős kocsikkal 1:31-es köridőkre vagyunk képesek, vagyis gyorsabb, erősebb, nagyobb alattunk a technika. Vagyis sokkal nagyobb az élmény, sokkal izgalmasabb minden.

Volt is, van is öröm

Kiss Pál Tamás mindezt az idei négy futam alapján is mondta. Az eddig történteket így foglalta össze a miskolci versenyző:

– A marokkói hétvége első futamán kilöktek a pályáról, és emiatt a második ottani futamon az utolsó helyről indultam, és lettem harmadik. Aztán a következő versenyen, Franciaországban előbb száraz falton az első helyet szereztem meg, majd vizes pályán lettem második. Volt is, van is öröm az istállón, a Zele Racingon belül, hiszen a tavalyi évadjuk nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, és a futamgyőzelem, és a dobogós helyek azért jó lelkiállapotba helyezték a csapat tagjait.


Diplomával a zsebben

Kiss Pál Tamásról kevesen tudják, hogy immár diplomával a ,,zsebében” száguldozik, hiszen a Miskolci Egyetem gépészmérnöki, informatikai karán, mint műszaki menedzser szerzett végzettséget, az idei év elején.– Nem mondanám, hogy könnyebb így, mert nem lett sokkal több időm. Amikor tanulni kellett, akkor tanultam, és persze a versenyzés, és az ezzel kapcsolatos szervezés töltötte ki a maradék időmet – tudtuk meg a pilótától. Most, hogy nem kell előadásokra járnom, vizsgáznom, több mindenből veszem ki a részem a versenyek előkészületével, előkészítésével kapcsolatban. De ezt nem panaszként mondom, szívesen, örömmel csinálom, és nem zavar, hogy a szervezőmunka során sokszor fáradtan érkezek haza. A verseny hétvégeken csütörtöktől azonban csak az autózásra koncentrálok, hogy a lehető legjobban menjen minden.


Arra a kérdésre, hogy az eddigi eredményei a meglepetés kategóriába sorolhatók-e, Kiss Pál Tamás így felelt:

– Tavaly szerintem úgy könyvelték el a Hungaroringen elért eredményeimet, hogy ez a fiú biztos jól ismeri a pályát, és azért tudott jól menni, és ez alapján a csapatunkat az idén a középmezőny elejére, jó esetben az élmezőny végére várták. Azt bizonyára kevesen tudják, hogy attól, hogy én magyar vagyok, nekem a mogyoródi pálya azért nem olyan mintha a tenyerem lenne. Jó, persze ismerem, de nem sokat mentem rajta.

Most viszont hozzátehet néhány kilométert az eddigi penzumhoz a miskolci fiatalember.

– Biztos vagyok benne, hogy különleges hétvége lesz ez, és remélem, hogy az a több tízezer néző jól fogja magár érezni, aki kilátogat a Hungaroringre – jegyezte meg a miskolci versenyző.

ÉM-BCS


Futamtábla

Auto GP, harmadik verseny, Hungaroring


Május 2. (szombat), 11.10:

Első futam

Május 3. (vasárnap), 12.15:

Második futam


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!