Sport

2014.03.05. 08:59

DVTK továbbjutás, az idegenben lőtt góllal

Miskolc - A Diósgyőr továbbjutása után az NB II-es Szigetszentmiklós ellen folytatja a Ligakupában.

Miskolc - A Diósgyőr továbbjutása után az NB II-es Szigetszentmiklós ellen folytatja a Ligakupában.Kedden este Diósgyőrben játszották a DVTK – Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntő visszavágóját, amelyet a vendégcsapat várt kétgólos előnnyel, köszönhetően annak, hogy a múlt héten szerdán 3-1-re nyert. Annak a meccsnek a kezdőcsapataiból, kövesdi részről két ember maradt a mostani kezdőbe, Balajti és Hegedűs Cs., míg diósgyőri oldalról azért valamivel több, hiszen az első meccs eredményéből kezdőként heten vették ki a részüket (Rados, Alves, Husic, Barczi, Nikházi, Gosztonyi, Batioja). De hogy mindkét gárda tartalékos volt, azt a múlt hétvégi kezdőcsapatok tükrében lehetett látni, hiszen a vendégeknél csupán Harsányi és Hegedűs Cs. (a mostani meccsen a kapitányi karszalagot viselő Hegedűs Cs. ezek szerint kihagyhatatlan) volt kezdő, szombaton, a Kecskemét ellen, a hazaiaknál pedig mindenkit kicserélt Sivic edző, a vasárnapi, Debrecen elleni bajnoki kezdőjéből. Részben azért, mert a hétvége azért mégis csak fontosabb, a DVTK szombaton Kecskeméten vendégszerepel, részben pedig azért, mert négy játékost (Elek, Kádár, Futács, Bacsa) ,,elvittek" a válogatottak. És a Mezőkövesdnél is akadtak ,,objektív" hiányzók, a szintén válogatott kerettag Horváth T., a sárga lap miatt eltiltott Szalai V. és a sérült Vermes. Vagyis úgy tűnik, hogy a pénteki, pápai bajnoki azért nagyobb figyelmet kap a dél-borsodiaknál, mint a Ligakupa csata.

A piros-fehér drukkereket nem igazán hozta lázba a meccs, hiszen a kezdés előtt pár perccel még kevesebben voltak, mint múlt szerdán Kövesden, de aztán csak sikerült átlépni az 1000 fős létszámot a kezdő sípszóra.

Aztán a meccsen a ,,tarcsiból" az első csapatba tartó játékosok csatájában hamar gól született, a kézre pattanós 11-esből Gosztonyi szerzett vezetést. Öt perccel később, vagyis fertályóra játék után Balajti szép passza után Menougong került ziccerbe, de elnézte a jobb oldalról a hosszú alsó sarkot, így nem egyenlített a Kövesd. Az első játékrész közepén Vági kis híján egalizálta ez eredményt, mármint az összesítésben, az elért gólok számát tekintve, de jól eltalált lövését Szántai kapus kitornázta a bal felső saroknál. Nem sokkal később egy hazai szöglet után Alves fejelt veszélyesen, a kapu fölé, majd a félidő hajrájában Debreceni lábában maradt a második gól, pontosabban egy közbelépő kövesdiről a kapu mellé vágódott a labda.

Fordulás után

Mindkét edző két, két cserére határozta el magát a szünetben, és a DVTK kezdett nagyobb rössel. Nem is kellett sokat várni az egyenlítésre, Batioja mellett az előkészítőnek, az öt perce a pályán lévő Grumicnak volt nagy szerepe a második hazai találat megszerzésében. Az ezzel továbbjutásra álló Diósgyőr nem állt le, a játék jobbára a vendégek térfelén folyt, a kövesdiek a gyors megugrásokra alapozhattak. Az utolsó húsz percre a gólerős Rajczit is beküldte Véber edző, bár neki nem volt köze ahhoz, hogy negyedórával a meccs vége előtt Harsányi ígéretes helyzetbe került, és ahhoz sem, hogy a támadó-középpályás Radost találta el. A meccs hajrája nyitott volt, és izgalmas, mindkét csapat szeretett volna egy gólt berámolni. A DVTK-nak kellett többet védekeznie, akadtak meleg pillantok Rados kapuja előtt, de csak sikerült lehozni a meccset kapott gól nélkül, így a piros-fehérek jutottak tovább.

Ezzel az is eldőlt, hogy a Ligakupa negyeddöntő első meccsén, március 18-án a Diósgyőr játszik majd a nyolcaddöntőből a továbbjutást Szolnokon kiharcoló NB II-es Szigetszentmiklós ellen.



Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC

2-0 (1-0)

Diósgyőr, 1500 néző. V.: Solymosi (Horváth R., Tőkés).


Diósgyőri VTK: Rados – Vági, Alves, Debreceni, Husic – Egerszegi – Marjanovic, Nikházi, Gosztonyi – Barczi, Batioja. Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Mezőkövesd Zsóry FC: Szántai – Búrány, Hegedűs D., Gévay, Hegedűs Cs. – Kiss M., Dobos, Farkas B., Harsányi – Balajti, Menougong. Vezetőedző: Véber György.


Csere: Gosztonyi helyett Grumic a 46., Vági helyett Eperjesi a 46., Kiss M. helyett Velicky a 46., Farkas B. helyett Bognár I. a 46., Egerszegi helyett Abdouraman a 60., Dobos helyett Rajczi a 71. percben.


Sárga lap: Dobos a 33., Vági a 38., Egerszegi a 45., Harsányi a 71., Velicky a 92. percben.


Gólszerző: Gosztonyi, 11-esből (1-0) a 10., Batioja (2-0) az 50. percben.


Jók: Nikházi, Husic, Grumic, ill. Hegedűs Cs., Szántai, Búrány.


Sivic Tomislav: – A két meccs alapján nehéz ellenfél volt a Mezőkövesd, ráadásul a két borsodi csapat meccse minden formában rivalizálás, Az első mérkőzésen nagyon hajtott a Kövesd, és nekünk picit sok volt az ottani 3-1. Olyan szituációban voltunk, hogy nem tűnt könnyűnek teljesíteni a célt, megfelelni a vezetőség elvárásának. Nem volt 48 óra a két meccsünk között, négy válogatott játékosunk nem állhatott rendelkezésünkre. De ettől függetlenül jó és érdekes meccset játszottunk, kiszolgáltuk a közönséget, ehhez kell a jó ellenfél is, a Kövesd pedig az volt. Boldog vagyok, hogy sikerült hozni ezt az eredményt, gratulálok a csapatnak és imádkozunk azért, hogy egy válogatott játékosunk se sérüljön meg.

Véber György: – Gratulálok a Diósgyőrnek. Az első félidő hazaiaké volt, a második elején is kaptunk egy gólt, aztán a végén volt lehetőségünk arra, hogy mi is betaláljunk. Nem sikerült, ezzel számunkra a Ligakupa kaland véget ért, innentől minden erőnkkel a bajnokságra tudunk készülni. Úgy vélem, hogy a két Ligakupa meccsen tisztes helytállásról tettünk tanúbizonyságot.


Továbbjutott: a Diósgyőri VTK, 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.


A gólok története

9. perc: Nikházi a jobb oldalon tört be a 16-oson belülre, lövése visszavágódott az egyik kövesdi játékos lábáról, az ismétlése pedig Gévay kezében akadt el. A partjelző azonnal emelte a zászlaját, ezzel segítve a játékvezetőt, aki 11-est ítélt. A büntetőt Gosztonyi végezte el, aki nagy erővel a kapu bal oldalába bombázott, 1-0.


50. perc: Formás diósgyőri adogatás során Barczi passzát Grumic készítette le remekül a jobb oldalon kiugró Batiojának, akinek 14 méterről eleresztett lapos lövése a jobb kapufa tövéről vágódott a gólvonal mögé, 2-0.


Miskolc - A labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjének visszavágójában a Diósgyőri VTK gárdája a Mezőkövesd Zsóry FC csapatát fogadta kedden 17 órától. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!