Sport

2014.03.31. 19:56

DVTK: Április boldogabb lesz?

Miskolc - Kedden 15.30-tól Ligakupa negyeddöntő-visszavágót játszik idegenben a DVTK. A mérkőzésről élőben tudósítunk a Borsod Online-on.

Miskolc - Kedden 15.30-tól Ligakupa negyeddöntő-visszavágót játszik idegenben a DVTK. A mérkőzésről élőben tudósítunk a Borsod Online-on.A miskolci piros-fehérek az NB II-es Szigetszentmiklósi TK-Erima otthonában lépnek pályára, mint az ismert, a két együttes első meccsén, a Diósgyőri stadionban (március 18-án) 2-2-es döntetlen született. Vagyis ezzel az eredménnyel, a házon kívül szerzett két góljának köszönhetően pillanatnyilag a másodosztályú gárda áll továbbjutásra.

– Az SZTK nálunk is motiváltan futballozott, gondolom, hogy otthon még inkább azok lesznek, erre kell készülnünk – kezdte Sivic Tomislav, a DVTK vezetőedzője. – Számukra óriási siker lenne, ha NB II-esként kivernének bennünket és ezzel bekerülnének a legjobb négy közé. Mi azonban egy osztállyal feljebb játszunk, amit meg kell mutatnunk a pályán. Jó eredményt értek el Miskolcon a szigetszentmiklósiak, tisztában vannak azzal, hogy a kettő-kettő miatt nekünk nincs mire várni, kezdeményezni kell, menni előre, hiszen gólra van szükségünk, legalább egyre.


[poll id="622"]


Kudarcnak tartaná-e, ha egy második vonalban küzdő klub kiverné a csapatát? – szegeztük ezen kérdést Sivic Tomislavnak.

– Ehhez két dolgot fűznék hozzá: az egyik, hogy mindent meg akarunk tenni a továbblépés érdekében, a filozófiámmal ellenkezne az, ha bárhol, bárki ellen, bármilyen jellegű meccset feladnánk. Ilyen nálam nincs, csak a győzelem, csak a siker – hangoztatta a Diósgyőr szakvezetője. – Ha ennek ellenére nem jön össze, akkor sem dől össze a világ... A másik már ide, ehhez a gondolathoz kapcsolódik: lehet, hogy áldozni kell... A közös elhatározásunk az, hogy trófeát hozzunk Miskolcra, a DVTK-nak, ennek a fantasztikus szurkolótábornak és erre a Magyar Kupa kínálja a legjobb esélyt.

A vezetőedző nyilatkozatának további része a keddi Észak-Magyarországban, valamint az eszak.hu-n.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!