Sport

2014.02.11. 22:34

Grumic szerződtetése után már repült is

A DVTK új szerb csatára hétfőn éjszaka aláírta a szerződését, kedden pedig már Antalyában volt.

A DVTK új szerb csatára hétfőn éjszaka aláírta a szerződését, kedden pedig már Antalyában volt.Amit előző nap még csak feltételesen írt meg az Észak-Magyarország, az a valósággá vált, Miroslav Grumicot hétfőn késő este szerződtette a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata, a 29 éves szerb csatár pedig kedden reggel repülőre ült, és este csatlakozott a Törökországban edzőtáborozó együtteshez. Vagyis úgy történt minden, ahogy azt Sivic Tomislav, a diósgyőriek szakvezetője ezt egy hete prognosztizálta: a múlt héten a Pécsi MFC-vel szerződést bontó, 66 eddigi NB I-es meccsén 17 gólt szerzett támadó a piros-fehérek játékosa lett, miután 2,5 évre szóló szerződést írt alá Szabó Tamás ügyvezető igazgatóval.

Mindenki fehérben, jegyzőkönyv nélkül

A szerb csatár akkor érkezett meg a Diósgyőr edzőtáborozásnak a helyszínére, Antalyába, amikor új csapata éppen harmadik törökországi edzőmeccsét játszotta, a román FC Botosani ellen. A meccs érdekesen kezdődött, noha korábban úgy volt, hogy az összecsapáson magyar idő szerint 14 órakor indul útjára a labda, de ez előbb 17.30-ra módosult, majd hétfőn már úgy volt, hogy 16.30-kor lesz a kezdő sípszó, és ebből végül 17 óra lett. Ez utóbbinak két oka volt, egyrészt a DVTK-t a szállodától a pályára szállító busz késett, másrészt mindkét csapat fehér mezben érkezett meg a találkozó helyszínére. Mivel a román csapat tévesztett színt, így nekik kellett visszaloholniuk a szállásukra másik szerelésért, és miután ennek eredményeként átöltöztek pirosba, csak azután indulhatott útjára a labda. Hogy kik voltak a mérkőzés játékvezetői, azt nem tudták megmondani a helyszínen tartózkodó diósgyőriek, és mivel a mérkőzésről nem készült jegyzőkönyv, így csak annyi biztos, hogy a január 26-án a DVTK által Diósgyőrben 3-1-re legyőzött FC Botosani keddi kezdőcsapata ez volt: Perianu – Poverlovici, Dinu, Bordeanu, Dorego, Vraciu, Codoban, Danci, Ghinga, Carjan, Fülöp. De, hogy csereként ki és mikor lépett pályára azt a mezcseréből eredő számváltoztatások miatt nem lehet tudni, csak annyit, hogy kik kaptak helyet a román gárda kispadján: Curileac, Patache, Ursu, Tincu, Vertelis, Vasvári, Critoru, Hadnagy, Oltea, Muadi-Ngonge.

A hajrában szerzett gólokkal

Ami pedig a mérkőzést illeti: a románok kezdőcsapata az első félidőben két gólt szerzett, a 11. és a 23. percben, amire a DVTK a hajrában szerzett gólokkal válaszolt, és a 84. és a 86. percekben esett találatokkal egálra hozta a meccset. A diósgyőri kispadra ültetett játékosok közül Vági, Debreceni, Alves, Gohér, Egerszegi és Boros nem jutott szóhoz, és ha nincs Nikházi sérülése, akkor alighanem Abdouraman is így járt volna, míg Rados, harmadik kapusként ezúttal tuti pihenős volt.

"Jó úton járunk"

- Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit szerettünk volna. Az első félidőben a felkészülési időszak miatti fáradtság okozta koncentrációs hibából kaptunk két gólt. A második játékrész sokkal jobb volt, nagy tempóban, igazi bajnoki iramban küzdöttek a csapatok. Ahogy korábban mondtam, ez volt az első mérkőzés, ahol már ahhoz hasonlítottunk, amit éles körülmények közt is mutatni szeretnénk, ha még öt percig tart a mérkőzés, meg is nyertük volna. Ez azt mutatja, hogy jó erőben vagyunk, eddig erre helyeztük a hangsúlyt. Jó úton járunk, a rajtig hátra lévő időszakban a finomhangolást kell elvégezni, hogy játékban is megfelelőt tudjunk nyújtani - nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Sivic Tomislav vezetőedző.

A DVTK a tervek szerint legközelebb csütörtökön lép pályára a norvég első osztályban szereplő Valerenga ellen.


Felkészülési mérkőzés

FC Botosani – Diósgyőri VTK 2-2 (2-0)

Antalya, 10 néző.


Diósgyőri VTK: Rajic (Gelei, 60.) – Eperjesi, Vadász, Kádár, Husic – Barczi (Nikházi, 46., Abdouraman 88.), Elek Á., Kostic, Gosztonyi (Marjanovic, 82.) – Bacsa (Batioja, 46.), Futács. Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Gólszerző: Codoban, Carjan, illetve Futács, Nikházi.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!