Sport

2013.12.18. 10:41

DVTK: Kovac Zoltán lemondott, és távozik (?)

Miskolc - Januárban a DVTK sportegyesületnél új elnököt választanak, a DFC Kft.-nél pedig ügyvezetőt.

Miskolc - Januárban a DVTK sportegyesületnél új elnököt választanak, a DFC Kft.-nél pedig ügyvezetőt.A múlt héten pénteken tartott elnökségi ülést a DVTK sportegyesület. Ezen a diósgyőri utánpótláscsapatokat üzemeltető sportszervezet elnöke, Kovac Zoltán bejelentette lemondását, amelyet az elnökség tagjai (Dudás Hunor, Sántha Gergely és dr. Zala László) tudomásul vettek, elfogadtak. Az elnökségi tagok ezt követően lépéseket tettek annak érdekében, hogy az új elnököt választó közgyűlést összehívják. Ezen, a várhatóan januárban sorra kerülő eseményen az elnökségi tagok mellett az összes tag részt vesz majd (Kovács Attila, Kocsis Norbert, Nagy Béla, Szabó Tamás, Sztavinovszki Botond, Tóth Gábor, Varga Zoltán, Zselenák Zsolt), így ők választják majd meg a DVTK sportegyesület új elnökét.

Szerettük volna a lemondás okáról megkérdezni Kovac Zoltánt, – aki a lapunkhoz eljutott információk szerint nem csak ezen posztjától vált meg, hanem utánpótlás szakmai igazgató sem lesz a jövőben, vagyis távozóban van a klubtól, – és bár sikerült vele beszélnünk telefonon, de a Belgiumban, otthonában tartózkodó edző nem kívánt nyilatkozni a döntéséről, és a saját személyes jövőjéről sem.

A DFC Kft.-nél

De nem csak a DVTK sportegyesület élén lesz változás Diósgyőrben, a ,,futballgyárban", hanem az NB I-es csapatot működtető DFC Kft. vezetésében is. A klub még október elején közleményben adta hírül, hogy Dudás Hunor ügyvezető leköszön a posztjáról, a szezon végén. A szezon ugyan véget ért december 7-én (ekkor játszotta az év utolsó tétmeccsét a DVTK csapata), de Dudás Hunor még változatlanul a DFC Kft. ügyvezető igazgatója. Az Észak-Magyarország információi szerint ezen megbízatása a jövő hónap közepén fog megszűnni, ugyanis január 16-ra hívták össze a DFC Kft. taggyűlését, amelyen elfogadhatják majd az ügyvezető lemondását, illetve ezzel egy időben kinevezhetik az új ügyvezető igazgatót.

ÉM-BCS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!