Sport

2013.11.20. 10:29

Nem kell a németek elleni állóháború

A továbbjutást döntően befolyásoló meccs előtt áll a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

A továbbjutást döntően befolyásoló meccs előtt áll a diósgyőri női kosárlabdacsapat.A női kosárlabda Európa Kupa 3. fordulójában ma 18.30-tól Aluinvent-DVTK – TSV 1880 Wasserburg meccset rendeznek a miskolci városi sportcsarnokban. Ez az összecsapás lesz a piros-fehérek második hazai mérkőzése, és nem mellékesen a továbbjutást jelentő második hely megszerzését jelentősen befolyásoló összecsapás. Ugyanis az eddig lejátszott mérkőzések alapján az kezd el körvonalazódni, hogy a belga Lotto Young Cats aligha fog harcban állni a csoport első két helyének megszerzéséért, mivel egy hete nagy különbségű vereséget szenvedett Miskolcon, előtte pedig Brüsszelben kapott ki a német Wasserburgtól. Mivel utóbbi együttes, egy hete otthon a francia Basket Landestól vereséget szenvedett, így a jelenlegi listavezető gall gárdának elég megnyernie a belgák elleni két meccsét a továbbjutáshoz. Vagyis tulajdonképpen csak a másik továbbjutást jelentő helyért folyik majd a küzdelem, a Diósgyőr és a Wasserburg között.

Ezzel az összefoglalóval teljesen egyetértett Peresztegi Nagy Ákos, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, aki gyorsan ennyit fűzött hozzá ehhez:

– Így van, vagyis a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos ez a találkozó, és nem mindegy az sem, hogy milyen különbségű győzelem születik. Természetesen én diósgyőri sikerben gondolkodom, a pontkülönbség pedig azért lehet fontos, mert ha esetleg azonos pontszámmal végeznénk a csoportselejtező végén, akkor ugye az egymás elleni eredmények fognak dönteni. Úgyhogy emiatt nekünk most az első pillanattól az utolsó dudaszóig nagyon kell koncentrálnunk.

Két meccsét látták

A diósgyőri szakvezetőtől azt is megtudtuk, hogy az eddigi két Európa Kupa meccsét látták a Wasserburgnak, dvd-ről.

– Hét játékossal rotál a német csapat edzője, egy viszonylag alacsony szerkezetű csapatot – mondta Peresztegi Nagy Ákos, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Ellenfelünknek nincs 190 centi feletti játékosa, igaz, az egyik légiósuk, az amerikai center, Cannon lepattanózásban jeleskedik, valamint több jó külső dobójuk is van, akikre oda kell figyelni. Egyébként kicsit statikus játékot játszanak, ami ellen agresszív, gyors támadójátékkal lehet keresnivalónk. Állóháborúba nagyon nem szeretnénk belemenni. Egyébként érdekes meccsre van kilátás, ugyanis három héten belül egy harmadik ország, nemzet stílusával találkozunk, amelyek mind egyediséget hordoznak magukban. Remélem mi is tudjuk hozni a magunkét, amit a múlt héten, azt a sebességet, azt a ritmust.

Arra a felvetésünkre, hogy alacsony szerkezetű csapattal szemben nagy szükség lehet a centerekre, akik közül a múlt hét végén kettő sem állt rendelkezésre, Peresztegi Nagy Ákos ezt válaszolta:

Tobin, akit hazaengedtem, hogy meglátogassa a kórházba került édesanyját, és Vincze, aki vírusos megbetegedéssel küszködött, hétfőn már egyaránt velünk edzett, úgyhogy úgy tűnik, mindenkire számíthatok ezen a fontos összecsapáson.


Az EK E-csoport állása

  • Basket Landes 2 2 - 141-116 4
  • Aluinvent-DVTK 2 1 1 177-150 3
  • TSV 1880 Wasserburg 2 1 1 124-124 3
  • Lotto Young Cats 2 - 2 133-185 2

  • A mai program, 18.30: Aluinvent-DVTK – TSV 1880 Wasserburg, 20.00: Basket Landes – Lotto Young Cats.


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!