Sport

2013.11.16. 11:50

Aluinvent-DVTK: Már a jövő szerda is téma

Tíz játékossal utazik Zágrábba a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

Tíz játékossal utazik Zágrábba a diósgyőri női kosárlabdacsapat.A női kosárlabda Közép-Európa Liga 11. fordulójában szombaton 18 órától a WBC Novi Zagreb vendége lesz az Aluinvent-DVTK csapata. Az Európa kupás az euroligás vendége lesz, ami azt is jelenti, hogy mivel mindkét csapatnak megvan a maga fő csapásiránya, a hétközi, kontinentális tétmeccsekkel, így ez a találkozó valószínűleg kisebb jelentőséggel bír mind a horvát gárda, mind a Diósgyőr számára. Ezzel összefüggésben tudott eleget tenni egyik játékosa kérésének, Peresztegi Nagy Ákos, a piros-fehérek szakvezetője.

Rebecca Tobin azzal fordult hozzám, hogy engedjem haza pár napra, mivel édesanyja megbetegedett, és kórházba került, mert szeretné meglátogatni – tudtuk meg Peresztegi Nagy Ákostól, a diósgyőriek vezetőedzőjétől. – Eleget tettem a kérésének, Lotto Young Cats elleni Európa Kupa meccsünk másnapjának hajnalán indult el Phoenixbe, és abban maradtunk, hogy vasárnap már vissza is érkezik, és hétfőn már belünk fog edzeni.

Cél? Eszköz?

Arra a kérdésünkre, hogy mi a cél a Zagreb elleni soros összecsapáson, illetve, hogy eszköz-e ez a meccs a jövő hét szerdai, újabb hazai Európa Kupa mérkőzés előtt, amelyen a német TSV 1880 Wasserburg lesz az ellenfél, Peresztegi Nagy Ákos ezt válaszolta:

– Részfeladatokat fogunk a csapattal átvenni, különböző szerkezetekben játszva, hiszen így, hogy Tobin nem lesz velünk, ez szinte adja magát. Összesen 10 játékossal kelünk útra, a 12-es keretből Szabó B. marad itthon, neki másnap, a B-csoportos bajnokin lesz meccsterhelése. Zágrábban tehát azok is többet fognak játszani, akik kevesebb lehetőséget kaptak szerdán, mégpedig azért, hogy játékba lendülhessenek, hogy lássam kire milyen mértékig lehet majd számítani a szerdai fontos meccsen.

Arra a kérdésre, hogy mindegy-e, hogy milyen eredményt érnek el a horvát fővárosban, a diósgyőri szakvezető ezt a választ adta:

– Alapból nem, de most nem ez az elsődleges, a mutatott teljesítmény számít, a kitűzött részfeladatok elérése, mind egyéni, mind csapat szinten.


KEL eredmények

9. forduló: UNIQA Euroleasing Sopron – MBK Ruzomberok 62-42, Good Angels Kosice – Ceglédi EKK 91-40, Piesanské Cajky – PINKK Pécsi 424 70-58, WBC Novi Zagreb – PEAC Pécs 63-57.


10. forduló: Good Angels Kosice – MBK Ruzomberok 75-38, UNIQA Euroleasing Sopron – Ceglédi EKK 65-45, PINKK Pécsi 424 – SBK Samorín 74-69, SKBD Rücon Spisská Nová Ves – WBC Novi Zagreb 71-81.


A női Közép-Európa Liga állása

1. Good Angels Kosice 10 10 - 793-506 20

2. WBC Novi Zagreb 9 7 2 673-563 16

3. UNIQA Euroleasing Sopron 9 7 2 592-497 16

4. PEAC Pécs 10 6 4 666-647 16

5. PINKK Pécsi 424 10 5 5 672-662 15

6. Piesanské Cajky 9 5 4 543-590 14

7. Aluinvent-DVTK 9 4 5 598-599 13

8. SBK Samorín 9 3 6 648-659 12

9. MBK Ruzomberok 9 2 7 554-629 11

10. Rücon Spisská Nová Ves 9 2 7 609-691 11

11. Ceglédi EKK 9 - 9 441-746 9


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!