Sport

2013.07.08. 12:02

Tenisz: Tizennégy miskolci aranyérem

Miskolc - A szenior teniszezők három napos versenyen mérték össze tudásukat a Miskolci Egyetem sporttelepén.

Miskolc - A szenior teniszezők három napos versenyen mérték össze tudásukat a Miskolci Egyetem sporttelepén.Az immáron huszonharmadik országos szenior vidékbajnokságot péntektől vasárnap délutánig kísérhették figyelemmel az érdeklődők. Csaknem százan neveztek, s az indulóknak nem csupán egymással, hanem a rekkenő hőséggel is meg kellett küzdeniük.

Jól ismert arcok

– A különböző korcsoportokban huszonnégy kupát adtunk át – mondta Szűcs Lajos, az esemény főszervezője. – Szinte mindegyik számban az esélyesek diadalmaskodtak: a legjobbak jól ismert arcok a sportágban. Vagy egykori játékosok, vagy olyanok, akik évtizedek óta hódolnak szenvedélyüknek. A miskolciak, akárcsak a korábbi esztendőkben, ezúttal is kitettek magukért, tizennégy első helyük önmagáért beszél. Ezért ismét úgy váltunk el egymástól, hogy jövőre, remélhetőleg ugyanennyien és ugyanitt találkozunk.

A vidékbajnokságot szombat estétől vasárnap hajnalig a City Hotelben tartott teniszbál tette teljessé.

ÉM-KT

A miskolci győztesek

Férfi egyes: Feke Mihály, Szűcs Lajos, Homródi Péter, Csorba Zoltán, Kádár Endre.

Női egyes: Szűcs Ibolya, Szűcs Mária.

Férfi páros: Veczán Krisztián-Horváth András, Barkai László-Feke Mihály, Vucskó Sándor-Kunsági Károly.

Női páros: Temesi Rita-Szűcs Mária, Nagy Tünde-Lőrincz Mónika.

Vegyespáros: Szűcs Ibolya-Szűcs Lajos, Szűcs Mária-Nagy Iván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!