Sport

2013.07.21. 13:52

Spanyolok Kazincbarcikán, brazilok Putnokon

Napok óta alapoznak megyénk NB III-as labdarúgó csapatai: mindenhol sok változás történt.

Napok óta alapoznak megyénk NB III-as labdarúgó csapatai: mindenhol sok változás történt.A végeken lévő Cigánd SE váltott „lovakkal” dolgozik: játékosaik a tréningeket meccseken fűszerezik és ez így lesz a jövő héten is. Kocsis János vezetőedző érdeklődésünkre közölte, hogy elfogadták az Olimpia Kupa nemzetközi tornára szóló meghívást és a egy hét múlva Kisvárdán lépnek pályára.

Kisvárdára mennek

– Ellenfelünk lesz a romániai Szatmárnémeti, továbbá Ebes és Kisvárda gárdája – mondta a szakember, majd hozzátette: – Természetesen az a célunk, hogy minél jobban felkészüljünk a bajnokságra, s ehhez erős ellenfelekre van szükségünk.

A tréner közölte, hogy játékosaik közül Csáki Tamás, Csáki Péter, Cséke György, Oláh Levente és Boldog Máté ment el, de még egyikükről sem tudja, hogy folytatják, az viszont már ismert előtte, hogy Deme Attila Nagykállóra távozott. Az érkezők: Bákonyi Norbert (kapus, Hajdúszoboszló), Ur László (védő, Nyíregyháza), Varga Krisztián (védő, Nyíregyháza), Vasas Viktor (támadó, Bükkábrány), Monyók Péter (támadó, Putnok), Pócsi Balázs (középpályás, Tiszakanyár).

David és Salvador

A Kazincbarcikai SC játékosai hétfő óta gyűjtik az erőt, foglalkozásaikat Borbély Péter vezetőedző irányítja.

– Már visszatértek hozzánk a spanyol támadók, David és Salvador ismét velünk van – közölte a szakvezető. – Nálunk dolgozik Nagy Péter védő Mezőkövesdről, Czető Márk védő Bükkábrányból, Szabó Viktor támadó Mezőkövesdről, Menyhért Gergő támadó a BKV Előrétől, Breznai Márk támadó a DVTK-tól és Kovács Bence középpályás, aki legutóbb a Rákosmenti KSK tagja volt.

A sárga-kékek pénteken este Felsőzsolcán játszottak edzőmérkőzést, napközis rendszerű alapozásukat pedig hétfőn folytatják.

Tiszaújvárosi tábor

Egy házzal odébb, a Putnok VSE-nél is szorgos munka folyik.

– Zavartalanul tréningezünk, munkánkat semmi nem hátráltatja – újságolta érdeklődésünkre Kőrösi Róbert ügyvezető. – A jövő héten Tiszaújvárosba utazunk, ahol ideális körülmények között egy hétig dolgozunk majd Dan Manaila vezetőedző irányításával. Keretünk még nem végleges, ukrán és román játékosok is érkeznek hozzánk próbajátékra.

A putnokiakhoz már befutott a spanyol-guineai Anselmo Eyegue Nfono (támadó), az egyaránt moldovai Contor Radu (középpályás) és Manisor Silviu (kapus), a romániai Bedea Adrian (támadó) és a brazil Elton Rodrigues dos Santos (támadó középpályás). A PVSE tagja lehet Szemere Norbert (védő, DVTK), Komlóssy Bence (védő, Kazincbarcikai SC), valamint Zimmermann Márió (védő, Ózdi FC).

Megverték a Csabát

Az FC Tiszaújváros gárdája a hétközi felkészülési találkozóján 4-3-ra legyőzte az NB II-es Békéscsabát.

– Kezdetnek nem volt rossz – nyilatkozta Koleszár György vezetőedző. – Persze még a csapatépítés elején tartunk, idő kell ahhoz, hogy az új fiúk beépüljenek és a gárda hasznos tagjává váljanak.

A kiváló szakember ezután felsorolta, hogy hozzájuk érkezett Nagy Tamás védő és Sápi József támadó Felsőtárkányból, Bussy Dávid középpályás Létavértesről, Berecz László, Stefán Tamás és Visegrádi Dávid középpályások a DVTK-tól, Molnár Ferenc védő Nagyváradról, Molnár László középpályás Nagyváradról, Subert Attila középpályás Szikszó-Tomor-Lakról.

ÉM-BCS,KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!