Sport

2013.07.19. 20:57

Nem főpróbás volt Seydi triplája

A labdarúgó NB I jövő hét végi nyitányára készülő DVTK az utolsó felkészülési meccsét játszotta Balmazújvárosban.

A labdarúgó NB I jövő hét végi nyitányára készülő DVTK az utolsó felkészülési meccsét játszotta Balmazújvárosban.Az NB II augusztus 24-i rajtrája készülő Balmazújvárosi FC vendége volt pénteken délután a Diósgyőri VTK élvonalbeli együttese, a piros-fehérek a jövő szombati, Győri ETO FC elleni idegenbeli bajnokira hangolódva az utolsó edzőmeccsüket játszották. De nem teljes létszámban. Ugyanis két válogatott labdarúgó el sem utazott a hajdúsági városba, Elek Ákos és Rudolf Gergely pihenőt kapott a diósgyőriek vezetőedzőjétől, Sivic Tomislavtól.– Mindkét játékosnak van egy apró kis sérülése, nem akartam azt kockáztatni, hogy valami bajuk legyen, úgy döntöttünk, inkább maradjanak otthon, pihenjenek – mondta, aki arra a kérdésre, hogy főpróbának tekinthető-e a Balmazújváros elleni meccs, ezt válaszolta: – Nem, a keddi Hapoel Ramat Gan elleni, Bükön lejátszott találkozó volt az.

Az már a meccs elején kiderült, hogy jól döntött Sivic edző, amikor a két válogatottat otthon hagyta, mert ebben a találkozóban benne volt a sérülésveszély, különösen az első félidőben voltak szikrázóan kemény összecsapások, amelyből mindkét csapat alaposan kivette a részét. Ennek a csatának a fő vesztese a diósgyőri Gallardo volt, akinek a 34. percben el kellett hagynia a pályát. Azért mert túlpörgött, a játékvezető pedig a kiállítás helyet arra kérte a diósgyőri szakvezetést, hogy inkább cseréljék le a játékost. Az első félidőben sok helyzet nem volt, a kreatívnak nem nevezhető diósgyőri támadójáték egy ritka akciója gólt eredményezett, Bacsa passzát Seydi verte be közelről.

Kapus próbajátékon

Az első félidő alapján tartani lehetett attól, hogy a DVTK-hoz próbajátékra érkezett cseh kapusról, a 33. születésnapját éppen a meccsen ünneplő Milos Buchtáról nem fog kiderülni, hogy mire képes, mert a szünetig nem tették próbára a hazaiak. A 198 centis hálóőr viszont a második játékrészben már előtérbe került, a 60. percben egy rossz védése utáni kipattanóból Pintér lövésével egyenlített a Balmazújváros. A már megszokott módon, a meccs utolsó félórájában folyamatosan érkeztek a pályára a cserék a diósgyőri oldalon, csak Rajic kapusnak, Vadásznak, a próbajátékon lévő Thiagónak és Bogátinak nem jutott játéklehetősége ezen a napon (a két tartósan sérült DVTK-s labdarúgó közül Gosztonyi ott volt a meccsen civilben, Abdouraman viszont otthon maradt). A hajrában előbb Barczi önzetlen átadását vágta a kapuba Seydi, majd pedig Bacsa átadása után talált be a támadó, így az ő triplájával húzta be a csontzenés összecsapást a DVTK.

– Az elején belementünk a tüzes játékba, feleslegesen, de a játékvezető sem volt a helyzet ura, aztán a második félidőben már más felfogásban játszottunk – mondta a meccs után a DVTK vezetőedzője. – Kemény ellenfél volt a Balmazújváros, jobbára 10-en védekeztek, de legalább az ilyen szituációkat is gyakoroltuk. A cserék jól jöttek be, Barczi megmutatta, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak, és Bacsa is jól szállt be, Seydi pedig gólerős volt. Hogy marad-e a cseh kapus? Nem tudom, hogy eredendően mennyi időre érkezett, de nekem nem igazán tetszett, úgyhogy kicsi a valószínűsége.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv:

Balmazújvárosi FC – Diósgyőri VTK 1-3 (0-1)

Balmazújváros, 200 néző. V.: Karakó (L. Tóth, Szilágyi).

BFC: Szalma – Bokros, Papp F., Kiss L., Németh Á. (Karacs, 70.) – Müller (Patalenszki, 81.), Kónya, Oláh G. (Sárközi, 70.), Demjén (Pintér, 55.), Tóth D. (Murák, 76.) – Belényesi (Urbin, 46.). Vezetőedző: Híres Gábor.

DVTK: Buchta – Vági, Alves, Kádár (Hanek, 62.), Husic (Gohér, 65.) – Kostic, Takács P. – Gallardo (Bacsa, 34.), Nikházi (Csirszki, 75.), Seydi – Tisza (Barczi, 66.). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Gólszerző: Seydi (0-1) a 44., Pintér (1-1) a 60., Seydi (1-2) a 82., Seydi (1-3) 87. percben.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!