Sport

2013.07.26. 13:39

Megye-válogatottak: Öt csapat az első helyért

Tiszaújváros - Szombaton és vasárnap Tiszaújvárosban rendezik meg a megyeválogatottak tornáját.

Tiszaújváros - Szombaton és vasárnap Tiszaújvárosban rendezik meg a megyeválogatottak tornáját.

A Magyar Labdarúgó Szövetség nemrégiben hívta életre a megyeválogatottak tornáját, több ok miatt is: az egyik érv az volt, hogy ezen sorozat támpontot adjon a következő szezonban a magyar amatőr válogatott kialakításához (amely a 2013/2014-es évadtól kezdve nem állhat csupán amatőr bajnokságokban szereplő labdarúgókból), másrészt azért, hogy ezzel is segítse a felkészülést a soron következő pontvadászatra. A csatározás első, helyi lépcsőfoka az a megyei kiválasztó volt, amelyet június 22-én tartottak Miskolcon, a BVSE népkerti pályáján, ahol három szakember – Bodnár József, Pachinger János, Sándor Zsolt – három együttest állított össze, majd az itt szerepelt futballisták közül megnevezték azokat, akik most hét végén pályára lépnek a Tisza-parti város sportcentrumában, borsodi színekben.

Kétszer huszonöt

A szervezők a tizenkilenc megye és a BLSZ válogatottját, négy, területi alapon kialakított csoportba sorolták, így alakult ki az, hogy az egyes számú ,,ötösben" Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg válogatottja küzd meg egymással Újvárosban – ahol az érdeklődő szurkolók térítésmentesen tekinthetik meg a találkozókat. A mérkőzések kétszer huszonöt percig tartanak majd, a csoportban legjobbnak bizonyuló gárda jogot nyer arra, hogy részt vegyen a négyes döntőben, amelyet augusztus 3-án bonyolítanak le Nyíregyházán.

Fontos tudnivaló: nem játszhat a tornán az a labdarúgó, aki korábban bármikor profi szerződéssel volt alkalmazva, aki valaha akár egyetlen alkalommal is NB I-es mérkőzésen szerepelt, illetve aki 1995. január 1. után illetve 1974. január 1. előtt született.

ÉM-MI


Az újvárosi program

  • Július 27., szombat: 10.00: Borsod – Hajdú. 11.10: Nógrád – Heves. 16.00: Szabolcs – Borsod. 17.10: Hajdú – Nógrád. 18.20: Heves – Szabolcs.
  • Július 28., vasárnap: 10.00: Borsod – Nógrád. 11.10: Hajdú – Heves. 16.00: Szabolcs – Nógrád. 17.10: Borsod – Heves. 18.20: Hajdú – Szabolcs.

  • A megyeválogatott kerete

    Bohus Péter (Aszaló), Szeberin Patrik (Bogács), Tarr Tibor, Hegedűs Csaba, Szabó Sándor, Asszony Béla, Darai Tamás (Felsőzsolca), Tóth István, Nyeste János, Bazsányi Péter, Titkó Gergő (Sajóbábony), Kristóf Péter, Paranai Gábor, Molnár Zsolt, Németh Béla, Mihálszki Csaba (Tállya), Subert Attila (Tiszaújváros), Komjáti Dániel (Tomor-Lak).


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!