Sport

2013.06.26. 21:57

Szerdától hivatalosan is Sivic a DVTK vezetőedzője

Miskolc - Három játékossal erősödött a diósgyőri NB I-es labdarúgócsapat kerete.

Miskolc - Három játékossal erősödött a diósgyőri NB I-es labdarúgócsapat kerete.

Immár hivatalosan is Sivic Tomislav a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője.

– Megtörtént a szerződés véglegesítése, 2+1 évet írtunk alá az ügyvezetővel, Dudás Hunorral – tudtuk meg Sivic Tomislavtól, aki a múlt hét hétfő óta dolgozik együtt a csapattal.

A szakvezető azt is elmondta, hogy az általa szerződtetni javasolt, már a DVTK-val készülő három labdarúgó szerződése is aláírásra került, így a brazil védő, William Rocha Alves, a bosnyák védő, Senad Husic és magyar középpályás, Nikházi Márk is piros-fehérek keretéhez tartozik. Arra a kérdésünkre, hogy hány új játékos érkezése várható még, a diósgyőri szakvezető a következőket mondta:

– Bizonyára lesz még néhány változás, például kapust is keresünk még, de mezőnyjátékosok is jönnek majd még. Jó lenne, ha Lencse ügyében, ideigazolásában sikerülne dűlőre jutni, ha ez mégsem így lesz, akkor egy hasonló minőségű támadót még találnunk kellene. Már csak azért is, hogy minden poszton legyen versenyhelyzet a csapatba kerülésért.


Előzmények:

2013.06.21. | Nikházi Márk és a bosnyák Senad Husic a DVTK-nál folytatja a pályafutását.

2013.06.18. | Miskolc - A Diósgyőri VTK kedd délelőtti edzésén egy brazil játékos is megjelent.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!