Sport

2013.05.07. 11:23

Szikszó-Tomor-Lak: Ellenfél "nélkül" nyertek

Négy fordulóval a vége előtt a Szikszó-Tomor-Lak gárdája szerezte meg a megyei I. osztály bajnoki címét.

Négy fordulóval a vége előtt a Szikszó-Tomor-Lak gárdája szerezte meg a megyei I. osztály bajnoki címét.A 26. fordulóban vált bizonyossá az, amit tulajdonképpen hetekkel ezelőtt mindenki tudott.

– Jómagam már az 5. őszi fordulót követően tettem egy nem túl kockázatos kijelentést – kezdte Szilvai Attila, a Szikszó-Tomor-Lak elnöke. – Azt mondtam, hogy ha csak egy kicsit is odafigyelünk, akkor 10-15 ponttal nyerjük meg a pontvadászatot. Őszinte leszek: szavaimmal semmilyen kockázatot nem vállaltam. Eddig mindössze egy vereséget szedtünk össze, ezt is nemrégen a Tállyától, s ez a kudarc sem a fiúk számlájára írható, sokkal inkább én taktikáztam el a meccset, de ennek már nincs semmilyen jelentősége.

Képzett fiatalok

A sportvezető – aki immáron harminckettedik esztendeje szolgálja a sportágat és szeretett klubját – ezután arról beszélt, hogy kitűnő képességű játékosaik baráti közösséget alkottak, egy emberként harcoltak a pályán, s ellenfeleiktől még a levegőt is elszívták.

– Minden posztra átlagon felüli képzettséggel rendelkező labdarúgót állítottunk – folytatta Szilvai Attila. – A társaság átlagéletkora 21-22 év, ez több, mint bíztató a jövőre nézve, aztán büszkén mondom, hogy tagjaink nem csupán a sportban, a tanulásban is élen járnak. Nem kevesebb, mint nyolc játékosunk tanul budapesti, debreceni, miskolci és nyíregyházi egyetemeken, az pedig soha nem hátrány, ha a sportolók értelmesek, intelligensek és a testkultúra mellett a nagybetűs életre is készülnek.

Becsülettel felkészülnek

A sportág hátországának átszervezése közismert: a jelenlegi hat NB III-as csoportból három marad, ennek következtében a megyei bajnokok nem jutnak automatikusan a harmadik vonalba, osztályozóra kényszerülnek...

– A menetrend már elkészült, ránk a Tisza csoport harmadik helyezettje vár – jegyezte meg az elnök, majd így folytatta: – Ez még a jövő zenéje, hiszen a függöny csak egy hónap múlva gördül le a megyei elitben. Azt azonban máris megígérhetem, hogy az osztályozóra becsületesen felkészülünk, mert azt sikeresen akarjuk megvívni. Vagy másfél évtizede voltunk már NB III-asok, szeretnénk, ha megismétlődne a sporttörténelem. A harmadik vonalhoz azonban az eddigitől lényegesen több pénz kellene. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy Szikszó város önkormányzata az utazási költséget állja, Lak és Tomor községek pedig a működési kiadásokat fizetik. A három település a klub költségvetésének felét biztosítja, a másik ötven százalék elővarázsolása rám hárul. Ha bekerülünk az NB III-ba, büdzsénket meg kell többszöröznünk... Addig is mocorgunk: jövőnket Szikszón képzeljük el, pályázati pénzből hamarosan hozzákezdünk az ottani sporttelep felújításhoz. A pálya talaja cserére szorul és a tartozékok – ilyen például a kerítés, a labdafogó háló, a kispad – is modernizálásra szorulnak. Minderre 10 millió forintunk van, de legalább ilyen fontos feladat a térség vállalkozói körének megszólítása is. A jövőben, ha esetleg magunkra maradunk, nem lehetünk sikeresek. Eljött az ideje annak, hogy húsz év után búcsút intsünk a megyének és egy fokozattal magasabb szintre lépjünk. Az aranyérem már a zsebünkben van, mégis most jön a neheze...

ÉM-KT

Csapatkapitányi örömszavak

Kalász Norbert, a Szikszó-Tomor-Lak bajnokcsapatának kapitánya:

„Rendkívül örültünk a hét végi győzelemnek és a vele járó bajnoki címnek. Ezt a sikert megérdemeltük mi, játékosok és főleg Szilvai Attila klubelnök, aki rengeteget tett a csapatárt és az egyesületért. Nem hittük volna korábban, hogy négy fordulóval a vége előtt már miénk lesz az aranyérem, amelyet a csapategységnek köszönhetünk. Valamennyien sokat dolgoztunk az elsőségért: a diadalból kivette a részét Nagy Csaba mindenes és Simon Imre edző is, továbbá minden szurkolónk megérdemel egy szelet tortát, hiszen otthon és idegenben egyaránt buzdítottak minket. Az NB III-as szereplésünkről még korai beszélni, hiszen osztályozót kell játszanunk, de ezzel majd akkor foglalkozunk, ha annak eljön az ideje.”

A korábbi öt év bajnokai

2011/2012: Bükkábrány (vállalta az NB III-as szereplést)

2010/2011: Sajókaza (nem vállalta, sőt megszűnt)

2009/2010: FC Tiszaújváros (vállalta)

2008/2009: Cigánd SE (vállalta)

2007/2008: FC Tiszaújváros (vállalta)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!