Sport

2013.04.13. 23:15

Hazai győzelem az országúti szezonnyitón

Bonyhád, 2013. április 13., szombat (MTI) - Kusztor Péter révén hazai győzelem született az országúti kerékpáros szezonnyitón, amelyre Bonyhádon és környékén került sor szombaton.

Bonyhád, 2013. április 13., szombat (MTI) - Kusztor Péter révén hazai győzelem született az országúti kerékpáros szezonnyitón, amelyre Bonyhádon és környékén került sor szombaton.

A megmérettetésen a hazai élmezőny mellett vajdasági és erdélyi csapatok is rajthoz álltak, s a többnyire pályaversenyeken szereplő BVSC-Zugló is képviseltette magát. A mezőnynek 125 kilométert kellett megtennie dombos, 25 kilométeres körpályán.

Az aktuális magyar bajnok Kusztor Péter esélyeshez méltóan versenyzett. A rajtnál még ugyan szinte utolsó volt, de aztán észrevette, hogy már az elején akciózik a mezőny, s három kilométer megtétele után az élre tört. Ettől kezdve végig ő, illetve az Utensilnord-Ora24 csapata diktálta a tempót. Az élen haladók mögött az erős szélben alaposan szétszóródott a mezőny, s jelentős időkülönbséggel értek célba a riválisok.

Eredmények:

kerékpáros szezonnyitó, országúti mezőnyverseny, 125 km:

1. Kusztor Péter (Utensilnord-Ora24) 3:09:34 óra

2. Kasza Gábor (Szpartak Szabadka) 1:54 perc hátrány

3. Cador Rida (Utensilnord-Ora24) 2:54 p. h.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!