Sport

2013.04.13. 16:28

A klubvezető szerint Gallardo volt az üde szín a DVTK-ban

Nézzük együtt, együtt nézzük: ezúttal Szabó Tamással követtük a DVTK labdarúgócsapatának meccsét a Paks ellen.

Nézzük együtt, együtt nézzük: ezúttal Szabó Tamással követtük a DVTK labdarúgócsapatának meccsét a Paks ellen.A piros-fehérek péntek esti, paksi fellépésének értékelését így kezdte a DVTK női kosárlabda csapatának ügyvezetője:

– Gondoltam, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, és így is lett – nyilatkozta a klubirányító. – A korai paksi gól rányomta a bélyegét az egész meccsre... Tököli már kecskeméti játékosként is sok gondot okozott nekünk, ő az a típusú csatár, akit tilos szabadon hagyni, mert bárhonnan képes eredményes lenni. Másfél évtizede az egyik legjobb támadó a magyar NB I-ben, csak Szentes Lázár tudná megmondani, hogy kinek volt leosztva az őrzése. Mint ahogy arra a kérdésre is a mester tudna válaszolni, hogy Takács milyen megfontolásból, milyen ötlettő vezérelve lett most balhátvéd.

Fél évre szüksége van

Szabó Tamással szót ejtettünk arról is, hogy kinek a játéka tetszett neki elsősorban.

Gallardóé, akinek mostanában kevés játéklehetőség jutott – mondta a kosarasok vezetője. – Megmutatta, hogy lehet rá számítani, cseleivel, kiismerhetetlen mozgásával ő okozta a legtöbb fejtörést a paksiaknak. Végülis a második félidőben dominált a Diósgyőr, csak hiányzott az átütőerő ezekből az akcióinkból. Rudolf is jó benyomást tett rám, voltak szép bemozdulásai, de még mindig nem jött ki neki a lépés. Úgy néz ki, hogy erre a tavaszra, fél évre még szüksége van, és majd ősszel lesz igazán hasznára a csapatnak, akkor fog gólokat szerezni. Elek talán szürkébb volt a szokottnál, de elképzelhető, hogy Szentes Lázár ezúttal olyan feladattal bízta meg, amely nem annyira látványos. Sajnáltam, hogy Fernando fejese nem volt igazán helyezve, abból a helyzetből egyenlíthettünk volna, bár Csernyánszki részéről nem volt szükség sok bravúrra. A védelmünk egyébként nagyjából, a gól után állt a lábán, a problémát inkább az előre játékban láttam. Idegenben nem jellemző az idei Diósgyőrre, hogy legyalulná az ellenfelét, azt nem tudom, hogy miért nincs a csapatban energia...

Lehet javítani

A Work Worce-DVTK ügyvezetője egy mondattal is jellemezte a piros-fehér alakulatot, amely így hangzott:

– Nem vagyunk rosszak, de lehetnénk jobbak is. A paksi stadion azért nem egy katlan az NB I-ben, a meccs nagy részében a mi szurkolóinkat lehetett hallani... Nem lesz könnyű elérni a kitűzött célt, de vannak még meccsek, amelyeken lehet javítani, bízom benne, hogy a jövő héten magára talál a csapat.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!