Sport

2013.03.05. 18:59

Nem izgulnak a Jegesmacik

A Mol Liga elődöntője keretében kétszer Miskolcon találkozik a Miskolci Jegesmedvék és a Dab.Docler csapata.

A Mol Liga elődöntője keretében kétszer Miskolcon találkozik a Miskolci Jegesmedvék és a Dab.Docler csapata.A párharc (amely egyben magyar bajnoki döntő is) két, Dunaújvárosban rendezett találkozó után 1-1-re áll és akkor ér véget, ha az egyik fél kiharcolja a harmadik sikert. A szerdai meccset 18 órakor kezdik a jégcsarnokban.

Mindent a győzelemért

– Azzal, hogy Dunaújvárosban megtörtük az átkot és megnyertük a második meccset, kikapartuk magunknak a gesztenyét – mondta Rafaj Attila, a sárga-feketék csatára. – Számunkra szerdán este csak és kizárólag a győzelem elfogadható, ennek szellemében lépünk jégre és mindent megteszünk majd a sikerért. Mivel jól ismerjük ellenfelünket, ráadásul elvettük az Acélbikák pályaelőnyét, így izgulni nem fogunk, ha azt nyújtjuk, amit tudunk, aligha érhet minket baj. Oda kell állnunk mindenki mellé, sokat kell ütköznünk és „apró” gólokkal kell kizökkentenünk az általában nyugodtan korongozó újvárosiakat. Tisztában vagyunk azzal, mi vár ránk: nagy lehetőség kapujába érkeztünk, hazai környezetben harcolhatjuk ki a ligadöntőt és szerezhetjük meg az OB I aranyérmét. Ez a kettősség külön hajtóerőt jelent számunkra és növeli elszántságunkat.

A gólerős támadó ezután kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy jégkorong nem futball, a hokiban nincs akkora jelentősége az első gólnak, mint a fociban, a jégen ugyanis szinte képtelenség levédeni az 1-0-t.

– Ezért talán nem is érdekes, melyik társaság talál be először a ketrecbe, az a lényeg, hogy a végső dudaszó után mi örülhessünk – folytatta Rafaj Attila. – Jómagam egyébként a 4. sorban kapok majd helyet: nekem, nekünk az lesz a feladatunk, hogy ne kapjunk gólt, tartsuk az egyensúlyt, bátran ütközzünk ellenfelünk játékosaival.

Mesterükkel videóztak

A Macik kedd délelőtti edzését videózás követte. Ezen Tim Kehler vezetőedző sok mindenre felhívta játékosainak figyelmét.

– Elsősorban a párharc első mérkőzésén elkövetett hibákat elemeztük – mondta a kanadai szakember. – A helyezkedési „szabályokat” hangsúlyoztam a fiúknak, majd a megszerzett korong gyors kihozataláról és a pontos összjátékról beszéltem nekik. Természetesen nagyon fontos az, hogy kapusunk hozza magát, aztán használjuk ki ziccereinket, biztos kézzel értékesítsük emberelőnyeinket és ne remegjen a kezünk, ha közülünk kiállítanak valakit. Nem félünk a Dab.Doclertől, szerdán hazai környezetben kell diadalt aratnunk ellenük. A pályán két kitűnő csapat feszül egymásnak, a pillanatnyi forma dönthet. Ismerjük egymást, újat már nem nagyon lehet mondani, vagy kitalálni. A csütörtöki találkozóval egyelőre nem foglalkozunk, mindig a soron következő feladatra összpontosítunk. Számítunk közönségünk hathatós támogatására, szurkolóink ugyanis sokszor átsegítettek már bennünket a holtponton. Győzni akarunk!

ÉM-KT


Telt ház lesz

Kedden délután beszéltünk Egri Istvánnal, a Miskolc Városi Szabadidőközpont igazgatójával, aki elmondta, hogy a jégcsarnokban lévő 1304 ülőhelyre szóló jegy már elkelt, így a találkozó előtt a pénztárban valószínűleg csak az állóhelyekre árulnak majd bilétákat. Ebből a jegyből 700-at értékesítenek, míg 30-at a palánkok mellé adnak ki. A találkozóra 150 dunaújvárosi szurkolók érkezik, s ha mindenki befut, az igazgató szerint 2000-en lesznek.


Jegyeket nyertek az Északtól

Páros belépőjegyeket nyertek Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának soron következő Mol-ligás és OB I-es bajnoki döntő találkozójára (március 6., szerda, 18 óra, miskolci jégcsarnok): Lukács Ferenc (Felsőzsolca), Fazekas Imre (Szirmabesenyő), Csonó Lajos (Miskolc), Nagy Gábor (Sajóvámos), Szakos Zsoltné (Szirmabesenyő). A játékban azon olvasóink vehettek részt, akik a játékszelvényt határidőre eljuttatták szerkesztőségünkbe, és helyesen válaszoltak kérdésünkre (Hányadik helyet szerezte meg az MJJSE az alapszakaszban? Válasz: 2.). A belépők a jégcsarnok jegypénztárában vehetők át.


Jegyeket nyerhet tőlünk

Belépőket nyerhetnek a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának csütörtöki találkozójára (Miskolci Jegesmedvék – Dab.Docler, március 7., csütörtök, 18 óra, miskolci jégcsarnok). Az 5x2 darab jegyet sorsolunk ki azon olvasóink között, akik helyesen válaszolnak kérdésünkre: Milyen eredménnyel zárult a két csapat rájátszásbeli 2. találkozója Dunaújvárosban vasárnap este? A játékban csak Észak-Magyarország előfizetők vehetnek részt nevük, címük, telefonszámuk és hűségkártya sorszámuk (ügyfélszámuk) megadásával. Beküldési cím: [email protected], beküldési határidő: március 7., 12 óra. A nyerteseket telefonon értesítjük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!